A modern kori Tutajos: hetek óta a Tisza-tavi rengetegben él Dimitry

2020. május 07. 14:47

„Ötéves koromtól jártuk a Tisza-tavat apámmal, sokszor kint aludtunk a parton, sátraztunk. Apám kézen fogott engem és megismertette, megszerettette velem a természetet. Én is kézen akarom fogni a nézőt, hogy találjon rá a természetre, váljon eggyé vele.” Félig magyar, félig ukrán, sokfelé lakott, de a Tisza-tavat tartja az igazi otthonának. Ljasuk Dimitry hetek óta él a tó partján egy kunyhóban, a mindennapjait pedig csodás képi világú filmekkel dokumentálja.

2020. május 07. 14:47
Sal Endre
Sal Endre

Ljasuk Dimitry a neve. Negyvenegy esztendős. Az édesapja ukrán, az édesanyja pedig magyar. Szentpéterváron, észak Velencéjében jött el a szülei életét meghatározó találkozó.

„Az orvosi egyetemen ismerkedtek meg a szüleim, és első látásra nagy szerelem lett belőle. Kint házasodtak össze, én pedig ott születtem. Egy éves koromig éltünk a városban” – mondja Dimitry, aki szerint két lehetősége volt a családnak. Vagy elhelyezik az édesapját körzeti orvosnak, mondjuk Szibériában, vagy pedig Magyarországra költöznek. Habár az édesapja egy szót nem tudott magyarul, a családért ezt is bevállalta.

Éltek Tatabányán, Karcagon, Kisújszálláson, az utóbbi városban már a természet közelében. A kis Dimitry birkákat tartott, nyulakat gondozott, s

egyszer csak a Tisza-tóra is rátaláltak az édesapjával.

És ott, abban a pillanatban eldőlt minden.

„Ötéves koromtól jártuk a Tisza-tavat apámmal, sokszor kint aludtunk a parton, sátraztunk; de olyan is megesett, hogy a csónakban aludtunk, szabad ég alatt. Apám kézen fogott engem és megismertette, megszerettette velem a természetet. Ezek a gyerekkori emlékek vezetnek engem is a kamerával. Én is kézen akarom fogni a nézőt, hogy találjon rá a természetre, váljon eggyé vele. A filmjeim az emberi érzelmekről szólnak, amelyekhez egy csodás díszletet ad a természet.”

Talán az élmények miatt, már kiskorában is azokat a filmeket szerette, amelyek értéket adtak, nem üres másfél órás bambulást. Fekete István regényeit is olvasta, a Tüskevárt és a Téli bereket, s a Tüskevárból készült filmet is látta. Az ellen sem tiltakozik, hogy valahol most ő a modern kori Tutajos, akit egykoron Matula bácsi fogott kézen.

A Tisza-tó egy kis kiszögellésén él immár hat hete. A koronavírus-járvány elején a biztonság kedvéért a 88 éves nagypapáját elvitte Budapestről falura. Ott nem maradhatott, de már vissza sem ment a fővárosba. Hívta, vonzotta legbelül a Tisza-tó, ezért

eldöntötte, önkéntes magányba vonul és filmet készít.

Eddig már három kisfilmet tett fel a Youtube-csatornájára. Csodás képek, szép gondolatok, megkapó érzések. Úgy érezni minden pillanatban, hogy valóban hazatalált.

„Sokfelé éltem, s mindig kerestem a gyökereimet, hogy ki vagyok én valójában. A Tisza-tóban találtam meg, ez az én igazi otthonom” – mondja Dimitry, aki azon kívül, hogy saját bevallása szerint is romantikus alkat, mindig is egy kreatív ember volt. Már tizenévesen diszkólámpákat és hangfalakat gyártott a legjobb barátjával, Tasi Zoltánnal közösen, és a faluban adták el őket, később saját kis diszkója is volt a helyi nyugdíjasház egyik termében. Aztán farmerruhákat varratott és értékesített, majd 25 évesen megalakította a saját reklámügynökségét.

„Az első ügyfelem 25 ezer forintot fizetett, a számla másolata azóta is ott van az irodám falán kitéve. Akkor még egyedül dolgoztam. Ma már sok munkatársam van.”

Mint mondja, nem egy kemény üzletember, talán a kelleténél több érzelmet visz bele az üzletbe. Lojális, de talán ezért is van jó csapata. „Amikor még munkavállalóként átvágtak, nem fizettek ki, megfogadtam, ha egyszer megadatik, hogy saját cégem legyen, akkor én biztosan nem fogok ilyen lenni. Azt hiszem, sikerül” – folytatja a Tisza tavi Tutajos, akiből persze a reklámszakember is kibújik, mikor a Tisza-tó imázsa kerül szóba. Szerinte a tó nincs kitalálva,

megalkották 45 éve, de sokáig csak azt tartották róla, hogy egy mesterséges pocsolya.

„Marketing szempontból sem volt felépítve. Mára már – talán az én filmjeim segítségével is – kiderült, hogy nem pocsolya, hanem egy fantasztikus élővilággal megáldott, csodás tó.”

Felvetjük, hogy a mostani filmjei akár a reklámügynökségének is új ügyfeleket hozhatnak, hiszen sok emberhez eljutnak, amelyekből kiderül, hogy az alkotójuk, kreatív, érző ember és képes átadni az üzenetet. Dimitry szerint szerencsés esetben igen, de egyáltalán nem ez motiválja. Amúgy az üzleti életben kerüli az ügyeskedőket, ennek is megtalálta már az eredőjét.

„Tudni kell, édesanyám köjálos volt. Ha gyerekként kimentem a strandra, nem értettem, miért akarnak a büfések mindig ingyen hamburgert adni, de aztán anyukám elmondta. A büfések úgy gondolkoztak, ha majd jön ellenőrizni az anyukám, megjegyzik, a kisfia is jót evett itt nem is olyan rég. Anyukám elmagyarázta, hogy ezért soha ne fogadjak el semmit ingyen. Ezt az alapállást az üzleti életben is magammal vittem, kerülöm az ügyeskedőket.”

A filmjeit, amelyek már több díjat is nyertek korábban, amúgy kevés pénzből készíti. Tudatosan építi magát, a folyamatos fejlődésének az egyik záloga például, hogy rendszeresen online kurzusokon vesz részt, ahol a világ legjobb filmesei adják át a tudásukat.

Most egy csónakkal járja a Tisza-tavat, ám van saját hajója is, amit ő épített a semmiből. Azt viszont már eladta, ahhoz a hajóhoz – Vidrához –, amit az édesapja készített, viszont ragaszkodik érzelmileg, sosem válna meg tőle. Az édesapja ugyanis nyolc éve meghalt, amely máig feldolgozhatatlan trauma számára. A kedvenc helyén, a Tisza partján, horgászás közben érte a végzetes szívroham.

Dimitry, ha a víz mellett van, mindig úgy érzi, hogy az édesapja is vele van.

A filmjeit egyre többen nézik, hiszen látványosak, tartalmasak. A kérdés már csak az, mennyi ideig marad még egyedül a Tisza-tavi magányában, ahol magára mos és főz, filmez, de még az üzleti ügyeit is intézi.

„Természetesen hiányoznak a szeretteim, a barátaim, de maradok. Május végéig mindenképpen. Megvárom a nagy májusi esőket. Azt, amikor az ember ül a csónakban és ronggyá ázik. Ezek az esők nagyon kellenek a természetnek, a halaknak, s gyönyörű felvételek születhetnek. Imádom például azt, hogy a Tisza-tó vízéből, lavórból mosakszom. Minden reggel úgy érzem, mintha átvitt értelemben is megtisztulnék.”

Ugyanígy van az úszással is. Már kiskorában, amikor az apukájával barangoltak a tónál,

ott is szinte szertatásszerűen merültek bele a tóba és váltak eggyé vele.

Dimitry amúgy egyedül él, de reméli, ha nem is a mostani időszakban, de megtalálja élete párját. Szeretne gyerekeket, s azt, hogy majd ő is úgy adhassa át a természetet szeretetét, ahogyan az édesapjától kapta. Szerinte amúgy a vírusjárvány miatti leállás pont jó arra, hogy az emberek elgondolkozzanak az életükön és annak értelmén.

„Az egész emberiség rohan, semmit sem élünk át, meg akarunk felelni mindennek, tele vagyunk nyomasztó gondolatokkal, ahelyett, hogy élnénk és élveznénk a földi létet. Vegye végre észre mindenki, hogy a természet mennyire befogadó és csodálatos. Ennek megértésében segíthetnek a filmjeim. Legalábbis ebben bízom.”

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Welszibard
2020. május 07. 22:59
Nagyon szép filmeket készít ez az ember. Most ott él a Tisza-tó magányában (mint Rousseau Ermenonvillé-ben), mely maga az elvesztett és visszanyert Édenkert idillje. Nemsokára sajnos, vége lesz ennek a csodálatos látomásnak, mert oda is jön majd a tömegturizmus újra vissza, jön velük a szemét, a hulladék (amit ez a kedves barátunk zsákszámra szed össze utánuk), jönnek a lármás motorcsónakok, a piknikező autós "turisták" a műanyag székeikkel és a sörrel, meg a grillsütőikkel, a bömbölő wi-fi hangfalaikkal. Egy koronavírus járvány és karantén kellett ahhoz, hogy újra természet legyen a természet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!