Ne a biciklis közlekedőket büntessék a rosszul tervezett infrastruktúra miatt!

2013. november 21. 15:26

Magyar Kerékpárosklub
kerekparosklub.hu

A budai kerékpáros főútvonal és az ország kerékpárútjainak nagy része sürgős felülvizsgálatra és átalakításra szorul.

„A Szentendrét Budafokkal összekötő, a budapesti Árpád fejedelem útját és a budai rakpartot is érintő kerékpáros útvonal mára Budapest állatorvosi lova lett. Évtizedekkel ezelőtt - amikor még alig járt valaki biciklivel -, a város szakmai vezetése úgy gondolta, hogy elegendő lesz kanyargós szűk járdákra, turisták kedvelt sétányaira, vagy éppen Óbuda macskaköves főterére, a gyalogos forgalom által használt felületekre terelni a kerékpáros forgalmat, és ezzel a kerékpáros közlekedés kérdése meg van oldva. Ebben a szemléletben építették át 20 évvel ezelőtt az akkori csekély kerékpáros forgalom számára az Árpád fejedelem útja egyik oldalát a rakparttal és a HÉV megállóval összekötő felüljárót is. Ez az nyomvonal ráadásul az Eurovelo nemzetközi szabadidős és közlekedési célú kerékpáros útvonal része. Ma, amikor naponta több ezren a kijelölt útvonalat követve erre kerekeznek, kátyúkra, útszűkületekre, kerülőkre és a Tímár utcai felüljáró esetében a kerékpárról leszállásra és annak áttolására kényszerülnek.

Újabban pedig még tízezres büntetések kifizetésére is. A helyzet egyre rosszabb, a felelősök némi »felületi kezeléstől« eltekintve évek óta nem hajtottak végre semmilyen fejlesztést ezen a sok sebből vérző, tízszeresére nőtt forgalmú útvonalon, mely a mai állapotában nem segíti a sem a turisták, sem a közlekedők gyors és egyszerű célba jutását. 

Sajnos hasonló a helyzet az ország nagyon sok kerékpáros útvonalán. Kiépített »kerékpárút« a keskeny járdákon, olyan átvezetések kereszteződéseken, ahol le kell szállni a bicikliről és áttolni azt a másik oldalra, olyan hidak, melyeken nem megengedett a kerékpározás, stb. Szerintünk ezeken a helyeken nem a bírságolás, hanem az átépítés a megoldás a közlekedési problémákra.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://kerekpar.mandiner.hu/trackback/11308