Kerékpáros pihenőhely épül Szegeden

2012. március 16. 10:22

A padokkal, kerékpártárolóval, asztalokkal és hulladékgyűjtőkkel felszerelt kerékpáros pihenő- és találkahelyet április 28-án adják át a szegedi Kálvária téren. A Móravárosért Egyesület 500, illetve 1000 forintos bringajegyet bocsát ki, a biciklisek ezek megvásárlásával támogathatják a projektet – írja a Delmagyar.hu.

Kerékpáros pihenőhelyet alakítanak ki Szegeden, a Kálvária téren. A három éve indult uniós projekt kivitelezését április 2-án kezdik meg a Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézményének diákjai. Az alapokat csíkszeredai kőműves tanulókkal teszik le a szegedi fiatalok, a 80 négyzetméteres, bazaltkővel kirakott pergola favázának elkészítésében pedig dán és német ácstanulók lesznek a segítségükre. A padokkal, kerékpártárolóval, asztalokkal és hulladékgyűjtőkkel felszerelt kerékpáros pihenő- és találkahelyet április 28-án adják majd át.

A beruházás költsége mintegy 4 millió forint, amihez 700 ezer forint pályázati pénzzel járult hozzá az iskola. A fennmaradó összeg előteremtésében segített a körzet MSZP-s önkormányzati képviselője, Ménesi Imre, valamint a szomszédos körzet, Móraváros fideszes képviselője, Nógrádi Tibor. Mindketten képviselői alapjaikból támogatták a beruházást, amelyre városi pénz is jutott. Mivel a szükséges összeg még így sincs meg, ezért a politikusok azt kérték, hogy a kerékpárosok is járuljanak hozzá  a projekthez. A Móravárosért Egyesület 500, illetve 1000 forintos bringajegyet bocsát ki, a biciklisek ezek megvásárlásával támogathatják a projektet. A támogatók nevét egy táblán elhelyezik a pihenőhelyen is – írja a Delmagyar.hu.

A bejegyzés trackback címe: http://kerekpar.mandiner.hu/trackback/554