Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Ezzel szemben hazánk előkelő helyet foglal el a friss Eurostat-listán.
Hiába szokott az ellenzéki sajtó és politikusok újonnan Romániára, mint hazánkat életszínvonalban beérő országra hivatkozni, a hivatalos adatok szerint keleti szomszédunk még számos mutatóban messze elmarad nemhogy a nyugat-európai, de a közép-európai térségtől is.
Az egyik ilyen mutató a gyermekszegénységre és a társadalmi kirekesztődésre vonatkozó statisztika. Az Eurostat friss adatai szerint Romániában fenyegeti arányaiban a legtöbb 18 év alatti gyereket a szegénység veszélye: majdnem minden második románai gyermek (41,5 százalék) ki van téve ennek a kockázatnak.
Ezzel a románok majdnem kétszeresen túlszárnyalják az EU átlagot (24,7 százalék) és
messze elsőként vezetik az uniós listát, melynek második helyen Bulgária, harmadik helyén Spanyolország áll (33, 9, illetve 32, 2 százalékkal).
Magyarország 20 százalék alatt van ebben a mutatóban, és csak 7 EU-s előzi meg: Lengyelországon, Észtországon, Finnországon, és Hollandián kívül csak Dániában, Csehországban és Szlovéniában fenyeget kevesebb 18 év alatti gyermeket a szegénység és a társadalmi kirekesztődés veszélye, mint hazánkban.
A teljes listát itt lehet böngészni:
Nyitókép: MTI Fotó, Balogh Zoltán