Már nem támogatják annyian az Európai Uniót a magyar fiatalok körében, mint korábban

2023. március 25. 08:15

A magyarok 39 százaléka gondol pozitívan az Európai Unióra – ez 6 százalékponttal marad el az uniós átlagtól –, 19 százaléknak negatív véleménye van.

2023. március 25. 08:15
null

Elsősorban a fiatalok körében csökkent az Európai Unió támogatottsága Magyarországon – derül ki az Eurobarometer  felméréséből – a kutatást idén január 12. és február 6. között végezték 1040 fős mintán az Európai Bizottság megbízásából –, amelyről a Telex számolt be.

Most a magyarok 39 százaléka gondol pozitívan az Európai Unióra, ez 6 százalékponttal marad el az uniós átlagtól. A válaszadók 42 százalékának semleges, 19 százalékának negatív véleménye van az EU-ról. A jelentés szerint a támogatottság itthoni mérséklődése elsősorban a fiatalok miatt történt, ebben szerepet játszhat, hogy a felmérés idején derült ki: az alapítványi formába került egyetemek

nem pályázhatnak a jövőben uniós pályázatokra, így Erasmus-ösztöndíjra sem.

A többi korosztályban is csökkent az EU népszerűsége. Az Európai Unióba vetett bizalom tavaly nyáron 56 százalék volt, idén télen már csak 50 százalékos. Ugyanakkor az Európai Unión belüli demokráciában még mindig jobban bíznak a magyarok, mint az itthoniban. Az EU más polgáraihoz hasonlóan Magyarországon is nagyjából a lakosság 52 százaléka elégedett az Ukrajna elleni orosz invázióra adott válaszlépésekkel.

Nyitókép: Az Európai Parlament jelképe a testület brüsszeli épületén 2023. március 21-én.MTI/Balogh Zoltán

 

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zuriktodor
2023. március 25. 15:52
Annak idején, amikor a csatlakozásról szavaztunk (én is megszavaztam), fogalmunk sem volt, milyen bestiális környezetbe igazolunk éppen. Voltak, akik mondták, de a vámunió, a szabad munkaerő-áramlás, a kompenzációs mechanizmusok vonzóak voltak. Micsoda szemét trükk volt az egész! A közép-európaiakat a csatlakozás előtt nem egyszerűen lenézték, hanem állatként kezelték, általánosak voltak a vendégmunkásokat érő munkaügyi visszaélések. Vegzálták az embereket a határon, amikor a nyomorult kis pénzüket akarták nyugaton elkölteni. Ha munkát akartál vállalni, valóságos adminisztrációs horrort akasztottak a nyakadba, hogy inkább ne tedd, szakképesítést és nyelvtudást vártak stb... Eltelt 20 év és a harmadik világ lakossága már alanyi jogon vonulhat be abba a tőlünk, fehér európaiaktól annyira féltett élettérbe és még mindig minket mocskolnak.
nempolitizálok
2023. március 25. 13:37
Ez fasza, mert ha 2024-ben megint túlnyerik magukat a libsik, talán végre kiléphetünk. Addig ismerve az eurolibsiket, tovább érik ez a dolog.
Csigorin
2023. március 25. 13:17
Az EU más polgáraihoz hasonlóan Magyarországon is nagyjából a lakosság 52 százaléka elégedett az Ukrajna elleni orosz invázióra adott válaszlépésekkel. mikozben 97% ellenezte a konzultacion?? itt valaki durvan hazudik
letsgobrandon
2023. március 25. 13:12
Ugyanakkor az Európai Unión belüli demokráciában még mindig jobban bíznak a magyarok, mint az itthoniban. kamu !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!