Bokros Lajos szerint a kormány gazdaságpolitikája észszerűtlen, míg a Bokros-csomag „egy becsületes dolog volt”

2022. augusztus 11. 06:59

A baloldal egykori pénzügyminisztere szerint a rezsicsökkentés káros, a benzinár-sapkát és a katát pedig visszavonná.

2022. augusztus 11. 06:59
null

Bokros Lajos volt az ATV Egyenes Beszéd vendége szerda este, a műsorban az egykori pénzügyminiszter a magyar gazdaság helyzetével foglakozott.

A róla elnevezett 1995-ös csomagról például elmondta, hogy szerinte az egy becsületes dolog volt, mert megmondták az embereknek, hogy mire készülhetnek,

és akkor „az a kiigazítás helyre hozta az országot, most pedig az a kormány, amely maga nyomta be az országot a válságba, igyekszik néhány látszatintézkedéssel ezt a válságot kezelni.” Bokros hozzátette: 1995-ben Magyarország nem volt az EU-tagja, „reményünk nem volt arra, hogy ilyen mértékű támogatást kapjunk.

A mostani válság – az infláció és az államadósság elszabadulása – Bokros szerint ugyanakkor az Orbán-kormány helytelen, ésszerűtlen és szakszerűtlen gazdaságpolitikájának a következménye.

Bokros szerint ezeken kellene változtatni

A politikus elmondta: fontos lenne néhány dolgot a jövőben megváltoztatni.

Bokros Lajos szerint a rezsicsökkentést vissza kéne vonni, mert „káros intézkedés”

(csak a rászorulóknak kell támogatást adni). Vissza kell vonni a benzinársapkát (az ilyen korlátozás ugyanis feketepiac és a hiányhoz vezet) és a katát is.

Nyitókép: YouTube

Összesen 329 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2022. augusztus 11. 21:46
Ezt írtam ide egy éve: A választás után, ha nyer Orbán, akkor olyan megszoritások jönnek, kell jönniük, hogy azokhoz képest a Bokros-csomag úri, kersztény középosztálybeli, gentry tékozlásnak fog számítani. És lőn...
Barakka1962
2022. augusztus 11. 16:51
1995-ben kb. 15 milliárdot vont el a családoktól....De a komcsi haver bankjára Posta Bank princz gáborral az élen azonnal konszolidálta 12 milliárdért., arra volt pénz. Amikor márciusban sorba álltak a Posta bankok elött a pénzükért az emberek.. Utána jött a Globex Holding Wellai Gyöngyi féle sikkasztás, és a Kulcsár ügy akinek a laptopján az egész MSZP névsora szerepelt kifizetőnek...a mai napig nincs itélet ( egy kis házi őrizettel megúszta). Ennyit erről a komcsik által is megvetett libeláris fehérje halmazról......
csak ésszel
2022. augusztus 11. 14:45
"A mostani válság – az infláció és az államadósság elszabadulása – Bokros szerint ugyanakkor az Orbán-kormány helytelen, ésszerűtlen és szakszerűtlen gazdaságpolitikájának a következménye." Ha a kormány költekező politikájára gondol, akkor részben igaza van. Az infláció emelkedéséhez - meglóduló lakossági fogyasztást indukálva - valóban hozzátett néhány százalékkal, de az immár jóval 10% fölötti inflációs érték fő okai ugyanazok, mint a régióban, Európában és az egész világon bárhol máshol. Először a Covid-lezárások utáni brutális keresletnövekedés, amivel a kínálat nem tudott lépést tartani, azután pedig az ukrán háború hatásai eredményezték az elszabaduló inflációt. Ha pedig arra gondolok, hogy a népjóléti intézkedések - az intenzív bér-és nyugdíjemelések, a családlapítási juttatások - mennyivel járultak hozzá a lakosság anyag helyzetének javulásához, ami most segít abban, hogy jobban vészelje át a nehéz időket, akkor cserébe azt a pár százalékos plusz inflációt boldogan bevállaljuk. Viszont a lakosság felelős hozzáállására, némi fogyasztáscsökkentésre valóban szükség lenne.
Hill
2022. augusztus 11. 13:55
Úristen, már ez a lopótök fejű is előkerült??? Ez rémálom. Ezektől nem lehet szabadulni Tisztességes volt, igen. A komcsi megszorítások atyja. Nagyon egyéb dolgot nem is tudnék felidézni Ja, tisztességes Anyám dolgozott 6ig,majd éjszaka varrt hajnalig. Tényleg jó csomag volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!