Karácsony Bajnai szoknyája alá menekül Gyurcsány elől – Fürjes Balázs a Mandinernek

2020. november 23. 09:02

Nem tudni, milyen érvek alapján, milyen elképzelésekkel nyertek teljhatalmat a gigacégek élén Bajnai Gordon emberei – mondta lapunknak Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár. Ismeretes, Karácsony Gergely bejelentette, összevon öt fővárosi céget, valamint azt is, hogy – immáron negyedszer tavaly ősz óta – új vezér érkezik a BKK élére. Fürjes szerint „sokba fog még kerülni a budapestieknek ez a bűvészkedés”.

2020. november 23. 09:02
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

„Látszatintézkedések ezek, amelyek valódi értelme az, hogy a koalíciós többségnek kiszolgáltatott, önálló bázissal nem rendelkező főpolgármester Bajnai Gordon szoknyája alá menekül Gyurcsány Ferenc terjeszkedése elől. Az időzítés magyarázata pedig egyedül az, hogy

-– reagált Karácsony Gergely főpolgármester péntek esti döntéseire Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár a Mandinernek.

Mint ismert, a főpolgármester bejelentette öt fővárosi cég összeolvadását, a „Bécsben és egyes német nagyvárosokban is jól működő Stadtwerke-modelljéhez hasonlóan”. Ennek nyomán a Főkert, a Budapesti Temetkezési Intézet, a Főkétüsz, az FKF és Főtáv, valamint a Budapesti Városüzemeltetési Holding ezentúl egy közös közmű céggé olvad össze. Az átalakítást „Walter Katalin dolgozta ki, készítette elő, a végrehajtás az új közmű cég vezérigazgatóként január elsejétől Mártha Imre feladata lesz”. Ezek után Karácsony Gergely bejelentette Walter Katalin kinevezését a BKK élére. Walter a CEU Bécsbe költözését menedzselte, korábban pedig Bajnainak is dolgozott. 

Fürjes Balázzsal és Karácsony Gergellyel hetilapunk október 15-i számában olvashatnak nagyinterjút. Fürjes szerint „kutya kötelességünk az együttműködés”, Karácsony szerint „a Fidesz-kormány ne oktasson ki szolidaritásból”. Karácsony Gergely első évének mérlegét is megvontuk (Pénz és kifogás van, fejlődés nincs Budapesten), írtunk a Lánchíd körüli bonyodalmakról (Rozsda marja, Karácsony hagyja); és a fővárosi városüzemeltetés furcsa, dráguló szerződéseiről is.

 

Számítások nélkül a minőség romlásával

„A főpolgármester semmilyen számítást nem mutatott be arról, hogy a cégösszevonások milyen valós spórolást eredményeznek. Arra sem adott semmilyen garanciát a budapestieknek, hogy az összevonások nem vezetnek a közszolgáltatások minőségének romlásához. Szemfényvesztés megtakarításnak hívni a városházi átszervezéseket, a végén több lesz a leves, mint a hús” – szögezi le lapunknak Fürjes Balázs. A Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár szerint Karácsony bejelentése „klasszikus figyelemelterelés”. Mint fogalmaz:

ez már látszik a BKV friss korrupciógyanús, offshore-os buszbeszerzéséből

„Azért hadd ne legyenek már hálásak a fővárosiak, mert a Tarlós-érához képest Karácsony földuzzasztotta helyetteseinek, a városházi tanácsadóknak, bizottsági tagoknak, cégvezetőknek a számát, és most megszünteti a kifizetőhelyek egy csekély hányadát” – szögezte le Fürjes Balázs. Mint fogalmazott, „egyben újabb ígéretét szegi meg a főpolgármester: többször  is teátrálisan esküdözött, hogy csak nyílt pályázaton választja ki a fővárosi cégvezetőket, hogy a nyilvánosság is megismerje elképzeléseiket. Ehhez képest

Az államtitkár szerint „különösen fájó, hogy az átszervezések egyik áldozata Budapest legrégibb és egyik legfontosabb közszolgálati cége, a Főkert”. Szerinte ugyanis „jól működő Főkert nélkül nincs zöld Budapest. A Főkert feladata a parkok létesítése, gondozása, ő a budapesti zöldterületek gazdája.”

Fürjes emlékeztetett, hogy a „vállalatot még a kiegyezés évében, 1867-ben alapították, átvészelte a háborúkat, Trianont, túlélte még a kommunistákat és Demszkyt is – most Karácsony egy tollvonással megszünteti”.  Hozzátette, a „képmutatás szimbólúma ez a lépés: a semmitmondó klímavészhelyzetet hirdető, zöld Budapestről papoló főpolgármester, a várostörténeti hagyományokat is semmibe véve, megszünteti a zöld Budapest garanciáját jelentő Főkertet, a budapesti parkok, zöldterületek gazdáját”

„Valakinek el kellett vinnie a balhét”

„A városházát támogató sajtó is megírta: a fejlesztések városházi felelőse nem lemondott, hanem megbukott. A városvezetés egy éve a fejlesztések terén is kudarc, valakinek el kellett vinnie a balhét” – mondta lapunknak Fürjes Balázs, Dorosz Dávid távozása kapcsán.

A főváros vezetésének kudarcai között említi Fürjes a légkondimentes metrókocsikat. „A főpolgármester a kampányban a keresztvizet is lehúzta Tarlósról, amiért ő úgy újította fel a hármas metró vonalán közlekedő kocsikat, hogy nem került beléjük légkondi. Karácsony jelöltként és megválasztott főpolgármesterként is többször fogadkozott, hogy első dolga lesz klímát tetetni a metrókocsikba. Ehhez képest

Kondi sehol, viszont azt ia munkát s elkontárkodták ezen a téren, amit csak rendben be kellett volna fejezni” – sorolta az államtitkár.

Fürjes kitért arra is, hogy Karácsonyék „a hármas metró felújítását zsákutcába vitték, az alagútépítő levonult, áll a bál, a budapestieket feleslegesen buszoztatják a járványban, mehetne a metró is, hiszen nem épül az alagút. Tarlós megszervezte a munkát, mindent leszerződött, el is indult a teljes felújítás, csak rendben be kellett volna fejezni. Ehhez képest a munka áll és nem tudni, mekkora lesz a késedelem és a drágulás.”

A Lánchíd felújításáról: már folyhatna a munka

Fürjes Balázs szerint a főváros vezetésének nagy kudarca a Lánchíd elhúzódó felújítása is. Mint mondta, továbbra sem tudják, hogy miért kellett a Tarlós-féle, folyamatban lévő, kiírt, sőt befejezés előtt álló közbeszerzést egy évvel ezelőtt az új városvezetésnek eredménytelenül lezárnia. „Ha ez nem így történt volna, már folyhatna a munka” – tette hozzá.

A főváros vezetése egy évet vesztegetett el azért, hogy ugyanott tartsanak, ahol Tarlós is tartott,

hiszen pont ugyanaz a négy cég tett most is ajánlatot a Lánchíd felújítására, mint a korábbi vezetés által kiírt közbeszerzésre, hangsúlyozta. Mint Fürjes fogalmazott, ez neki is csalódás volt: azt gondolta, mozgósítják állítólagos remek külföldi kapcsolataikat, több ajánlattevő és nagyobb verseny lesz. Ehhez képest „továbbra sem tudjuk, mikor kezdődik, vagy mikor fejeződik be a munka, és hogy mennyivel drágította a késedelem a beruházást”. Hozzátette, már a Karácsony-féle mérnöki szakvélemény is leszögezte, hogy a Lánchíd felújításának csúszása „drasztikusan növeli a költségeket, ráadásul nem tudjuk, mennyivel nő még ez az idő, a késlekedés árát pedig a budapestieknek és a magyar adófizetőknek kell megfizetniük”.

Arról is szólt, hogy a kormány tiszteletben tartja, hogy a Lánchíd tulajdonosa és gazdája a főváros, s hogy a felújítás felelőse a mindenkori főpolgármester, továbbá ugyanazt a hatmilliárdos támogatást, amit Tarlós István egykori polgármesternek megígértek, biztosítják Karácsony Gergelynek is a munka elvégzéséhez.

Hasonlóan kudarc Fürjes szerint a közlekedés átszervezése a Nagykörúton. „Békeidőben naponta 70 ezer autó és legfeljebb 500-1000 biciklis közlekedik itt október közepe és a tavasz vége között, mégis ragaszkodnak hozzá, hogy elvesznek egy sávot az autósoktól, mindenáron egyenlő sávot kap autós és biciklis” – emeli ki. Hozzáteszi: „az eredmény káosz és dugók, de ahelyett, hogy józan döntést hoznának, felülvizsgálnák a hibás intézkedést,

„A jó hír, hogy a megbukott párbeszédes városvezető után csak jobb jöhet, mi készen állunk továbbra is a konstruktív együttműködésre” – fogalmaz. 

A Portfolio-felmérésről

„Megerősíti az együttműködésre, a gyakorlatias megoldásokra, a főváros, azon belül leginkább a tömegközlekedés fejlesztésére építő kormányzati Budapest-politikát. Jó hír az is, hogy a fővárosiak egyetértenek velünk abban, Budapest nem csatatér, és hogy a politikai viták ellenére párbeszédet kell folytatnia a városvezetésnek és a kormánynak” – összegezte lapunknak Fürjes a Portfolio a főváros fejlesztéséről készíttetett ezerfős, reprezentatív közvélemény-kutatásának tanulságait.

A felmérésből az derül ki, hogy 95 százalék körüli a támogatottsága azoknak a kérdéseknek, amelyekben a pártpolitikai ellentétek mellett is együtt kellene működnie az önkormányzatnak és a kormánynak. „Még, ha időigényes, fáradságos, és nehéz is, fent kell tartani a kormány-főváros együttműködést, ez a budapestiek érdeke” – hangsúlyozta Fürjes, hozzátéve,

a budapestiek nem kifogásokat, panaszkodást, egymásra mutogatást, hanem megoldásokat várnak a vezetőktől,

legyenek azok akár az önkormányzatban, akár a kormányban. A megkérdezettek 95 százaléka támogatja azt is, hogy lehetőleg adóemelés nélkül kell fejleszteni Budapestet.

Ezzel párhuzamosan pedig a megkérdezettek 81 százaléka nem ért egyet azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat nagy összegű hitelt vegyen fel a koronavírus gazdasági következményei miatt. „A budapestiek elsöprő többségének véleménye is arra késztet minket, hogy fenntartsuk az erre vonatkozó kormányzati javaslatokat. Ebben a koronavírussal és annak következtében fellépő gazdasági visszaeséssel terhelt időszakban a kormánynak és az önkormányzatnak is a legfontosabb feladata a munkahelyek védelme” – mondta az államtitkár.

Forrás szükséges az egészségügyi fejlesztésekre

A negyedik tanulság Fürjes szerint az, hogy forrást kell biztosítani az egészségügyi fejlesztésekre, a tömegközlekedésre, az otthonteremtésre és a minőségi zöldterületekre, hiszen a budapestiek a kórházi, tömegközlekedési és lakóingatlanos és zöldterületi fejlesztéseket tartják a négy legfontosabbnak. Szerinte emiatt is folytatnia kell a kormánynak az Egészséges Budapest Programot, mint fogalmazott, „még inkább helyesnek érzi”, hogy a városvezetéssel egyetértésben egy évvel ezelőtt megegyeztek abban, hogy a kormány öt év alatt ötvenmilliárd forintot biztosít a kerületeknek. Ezt az összeget járóbeteg-ellátásra, kerületi orvosi rendelők felújítására, új rendelők építésére, diagnosztikai és terápiás orvosi eszközök beszerzésére fordíthatják az önkormányzatok.

„A felmérésben a kerékpársávokra is rákérdeztünk, és meglepő konszenzus alakult ki ebben az ügyben: a fővárosiak több mint háromnegyede csak az autósforgalom védelme mellett támogatja a kerékpárutak létesítését” – írta a Portfolio. Fürjes ennek kapcsán leszögezte:

Az államtitkár reméli, hogy Karácsony Gergely nemcsak Dorosz Dávid Budapest Klímavédelemért és Fejlesztésért felelős főpolgármester-helyettestől – aki Fürjes szavai szerint belebukott az elmúlt egy év botrányaiba, semmittevéseibe és hibáiba – válik meg, hanem felülvizsgálja nagykörúti közlekedési káoszt eredményező lépéseit. Az államtitkár bízik benne, hogy a főváros vezetése visszaadja az elvett sávot az autósközlekedésnek, és kész valódi párbeszéd alapján gyakorlatias, működő megoldásokat találni a kerékpáros és autós közlekedés együttélésére.

Kérdésünkre, hogy az eredmények tükrében változtat-e a kormány a Budapest-politikáján, azt felelte, hogy „sohasem lehetünk elégedettek a munkánkkal és sohasem gondolhatjuk, hogy mindent tudunk, mindent jól tudunk, és mindenben igazunk van, ezért minden ilyen visszajelzést nagyon alaposan kell tanulmányoznunk, és oda kell figyelnünk a budapestiek szavára”. Szerinte még alaposabban figyelembe kell venniük, hogy a budapestiek a politikai viták és a különbözőség ellenére a párbeszéd pártján állnak,

a másik, hogy még nagyobb energiákat kell mozgósítani a budapesti kórházépítésekre és a kórházfelújításokra.  Ez utóbbi ugyanis első helyen áll a fővárosiak fejlesztési preferenciáinak sorában.

Fotó: Földházi Árpád

 

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sándor
2020. november 23. 15:29
gyurcsányi: a gergő mögül elment a támogatás… Az egyértelműen látszik, hogy kamu geri és ”szakértő” csapata” csupán annyit értenek a gazdasághoz is , az adózáshoz is, a vezetéshez is mint tyúk az ábécéhez
dakotasámán
2020. november 23. 15:13
"Karácsony Bajnai szoknyája alá menekül Gyurcsány elől " balinkó, te pedig torbán seggébe menekültél az igazság elől. ha akkora tehetség vagy, miért nem te indultál tarlós helyett ?
EMM195
2020. november 23. 14:55
Fürjes jó lenne a következő főpolgi jelöltnek, ha már Kocsis nem kerül szóba.
Hogyisvan
2020. november 23. 13:44
Kis friss hír: https://444.hu/2020/11/23/eddig-500-millioba-kerult-a-magyar-allamnak-a-turk-tanacs-irodaja
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!