Wintermantel: Hatalmas káoszra készüljenek kedden a Budapesten közlekedők!

2020. augusztus 31. 17:31

A politikus Karácsony Gergely főpolgármester a Nagykörút új forgalmi rendjéről szóló hétfői bejelentésére reagált.

2020. augusztus 31. 17:31

„Hatalmas káoszra készüljenek kedden a Budapesten közlekedők” – figyelmeztetett Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának Fidesz által delegált tagja hétfőn, Karácsony Gergely főpolgármesternek a Nagykörút új forgalmi rendjéről szóló hétfői bejelentésére reagálva.

A kormánypárti politikus sajtótájékoztatón azt mondta: Karácsony Gergely bejelentése legalább két hetet késett és csak azt bizonyítja, hogy tovább folytatódik a néhány hónapja kezdődött „emberkísérlet”.    

Tipikus Karácsony Gergely-féle részmegoldás született” – értékelt, majd úgy fogalmazott: „olyan nincs, hogy a körút egyik szakaszán visszaállítja a kétsávos közlekedést, miközben a parkolást megszűnteti, a másik részén pedig nem”. A fideszes politikus álláspontja szerint a főváros vezetése kapkod egy olyan helyzetben, amit saját maga idézett elő, és amit az általuk megrendelt közvélemény-kutatás sem támaszt alá. A főpolgármester hétfői bejelentése szerint kompromisszumos megoldás született a Nagykörút új forgalmi rendjének ügyében. A Blaha Lujza tér és a Petőfi híd között teljes mértékben kétsávos lesz az autós közlekedés, a szakaszon a parkolósávokból alakítanak ki kerékpárutakat. A körút többi szakaszán marad a kétszer egysávos gépjármű-közlekedés, mert ott nem lehet együtt kialakítani a kétszer két sávot és a biciklisávot.

(MTI)

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2020. szeptember 01. 04:38
Ez megint nagy észre vall. APetőfi hídtől a Blaháig vissza áll a normális forgalom, ahonnan azt beterelik egy mesterséges tölcsérbe. Borítékolható az eredmény. Koccanás koccanás hátán, és szép lassan betórlódik a forgalom a Blahától, egészen a hídig. Ki mer velem fogadni?
hentes
2020. augusztus 31. 23:00
Nincs az a dúgó ami elviselhetetlenebb mint ez a Fidesz kormány.
békalepcse
2020. augusztus 31. 20:04
Jujj! Mikor nem volt dugó iskolakezdéskor? De nagyon nem mindegy mekkora! A karigeri ebből csak jól jöhet ki a felszopókórusa alapján, de talán a tények akapján nem kéne ünnepelnünk.
BőröndÖdön
2020. augusztus 31. 18:44
A rémhírkeltőknek tömlöcben a helyük! :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!