A kínai álláspontra is szükség lenne a Budapest–Belgrád-vasútvonal iratainak közlése előtt

2020. május 15. 07:49

A Budapest–Belgrád-vasútvonal iratainak nyilvánosságáról a „a Kínai Népköztársaság Kormányának álláspontját beszerezve” dönthet a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kezdeményezése szerint.

2020. május 15. 07:49

„A Kínai Népköztársaság Kormányának álláspontját beszerezve” dönthet a külgazdasági és külügyminiszter a Budapest–Belgrád-vasútvonal iratainak nyilvánosságáról. Ezt javasolja az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a jövő keddi szavazás előtt – írja a hvg.hu.

A portál arról ír: a beruházásról szóló törvényjavaslat szerint a szerződések és egyéb iratok „megismerése Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését veszélyezteti”, ezért azok tíz évig titkosak. A következő mondat azonban ezt enyhíti: az említett adatok „megismerése iránti igény teljesíthetőségéről – Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeit mérlegelve – a külgazdasági ügyekért felelős miniszter dönt”.

Ezt a mondatot egészíti ki a fideszes Hende Csaba vezette főbizottsága bevezetőben idézett résszel. 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2020. május 15. 09:08
Kína valagában az egész banda egy kis apróér'
olajfa1
2020. május 15. 08:42
Például Németország sem köti senkinek az orrára azt, hogy milyen egyességet kötött Merkel mondjuk Mongóliával, vagy esetleg Japánnal...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!