Hétfőn dönt az Országgyűlés Varju Lászlóról

2019. október 20. 08:17

Kéthetes ülés kezdődik, ezalatt megtárgyalják a tavalyi költségvetés zárszámadását.

2019. október 20. 08:17

Az Országgyűlés hétfőn kéthetes üléssel kezdi meg őszi ülésszakát. A képviselők csütörtökön kezdik tárgyalni a 2018-as költségvetés zárszámadását. A házelnök – a parlament honlapján elérhető – napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek öt közelmúltban elhunyt korábbi képviselőről: Máté Lászlóról (MSZP), Tóth Sándorról (KDNP), Rajk Lászlóról (SZDSZ), Riz Leventéről (Fidesz) és Szekó Józsefről (Fidesz).

A napirend előtti felszólalások után a DK-s Varju László mentelmi ügyéről tárgyalnak és döntenek. A legfőbb ügyész a választás rendje elleni bűntett miatt, folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványozta az ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség gyanúja szerint Varju László a 2018-as országgyűlési választás előtt anyagi juttatást ígért egy függetlenként induló jelöltnek azért, hogy visszalépjen a javára.

Az interpellációkra ezúttal is két óra áll majd rendelkezésre, amit az azonnali kérdések és válaszok követnek hatvan percben.

Kedden kilenc javaslat általános vitáját bonyolíthatják le. Ekkor kerülhet terítékre a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter azon előterjesztése, amely a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő módosításokat tartalmaz.

A Ház az október 23-i nemzeti ünnepen szünetelteti ülését, majd csütörtökön a tavalyi költségvetés zárszámadását tárgyalja egyetlen napirendi pontként. Az ülés október 28-án, hétfőn ér véget, az ülések második hetében megszokott módon ekkor kérdések és azonnali kérdések hangozhatnak el.

(MTI)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
riofolta
2019. október 22. 11:15
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Kegyes urunk Karolus
2019. október 20. 16:17
Nagyon csúnya dolog a nyomorékká vert Varnyú bácsival így elbánni.
Royce2.0
2019. október 20. 15:47
War New (just began)
fraktoaster
2019. október 20. 13:38
Varjú elvtársat az egészségügyi ellátás veszélyeztetése miatt is vegzálnám. Felkar zúzódásra rohammentőt hivni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!