Szigorítja a sebességellenőrzéseket a rendőrség

2018. szeptember 07. 14:29

Szigorítja a sebességellenőrzéseket a rendőrség a közlekedési fegyelem megbomlása miatt – jelentette be az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője.

2018. szeptember 07. 14:29

A közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítja a sebességellenőrzéseket a rendőrség, például nem fogják közzétenni a mérések tervezett helyszínét – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője pénteken Budapesten. 

Óberling József a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az intézkedés nem azt jelenti, hogy „bokorban megbújva” vagy a „lakott terület kezdetét jelző táblánál” fognak mérni, de nem jelentik be előre az intézkedések helyszínét és idejét, illetve civil személygépkocsik mellett a közlekedők számára „furcsa járművekből” is ellenőriznek.

Kérdésre válaszolva hozzátette: ezek lehetnek akár teherautók vagy lassú járművek is. Mint elmondta: azt tapasztalják, hogy a közlekedők egyre inkább csak akkor tartják be a szabályokat, ha közvetlen rendőri ellenőrzést tapasztalnak. Ennek nyomán, ebben az évben már 398-an haltak meg az ország útjain és ha ez így folytatódik, az elmúlt évek legrosszabb baleseti statisztikájával zárul az esztendő.

Ebben a helyzetben már korábban megkezdték civil autók bevetésével is a közlekedési ellenőrzést. Ennek keretében nemcsak a gyorshajtást szankcionálják, hanem például azt is, ha valaki nem veszi figyelembe a tilos jelzést, vagy szabálytalanul használja a gyorsforgalmi út leállósávját – sorolta Óberling József.

Hangsúlyozta: továbbra is etikus módon hajtják végre az ellenőrzéseket. Olyan helyeken, időben és módon koncentrálják a sebességellenőrzéseket, ahogy azt a közlekedés biztonsága megkívánja – fogalmazott az ezredes.

Arról is szólt, hogy ez az eljárás megfelel a nemzetközi, az európai gyakorlatnak.

(MTI)

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2018. szeptember 09. 16:51
Igazából soha sem értettem, miért is kellene bejelenteni az sebesség ellenőrzés helyét és idejét? Megvannak a szabályok: lakott területen 50 km/h, azon kívül 90 km/k, autópályán 130 km/h. Aki gyorsabban megy, megszegi a szabályt. Ha megszegi és elkapják, milyen alapon reklamál? Milyen alapon áll még neki följebb, hogy csak azért büntették meg, mert "kell a bevétel a rendőrségnek"? Akik veszi magának a bátorságot, hogy gyorsabban hajtanak a megengedettnél, az számítsák bele, hogy lebukhatnak. Az, hogy őket támogattuk azzal, hogy tudhatták, hol és mikor ellenőrizhetik őket (és természetesen CSAK ott tartották be a sebesség korlátot), szerintem kifejezetten bűnpártolás volt.
békalepcse
2018. szeptember 09. 09:36
A feleslegesen kint hagyott sebességkorlátozásért miért nem büntet a rendőrség? Útjavítás után két hónappal ott hagyott tábla sor, próbálom betartani az előírt sebességet, mert mögöttem a rendőr. Megyek ötvennel a negyven helyett, de a rendőr sem bírta cérnával és csikorgó kerekekkel megelőzött, rosszalló tekintetettel kísérve. Ilyenkor mi a helyzet? Van olyan kresz is ami felülírja önmagát? Munka után, miért nem fordítják be a felújítást végzők a sebességkorlátozó táblákat, ha egyéb ok nincs a korlátozásra? Az ésszerűséget kéne javítani elsősorban és nem feltétlen a közlekedőkön kéne kezdeni, mert a közlekedés rossz szabályozásával kezdődik a renitenskedés, amikor értelmetlenül lettek a kihelyezve táblák!
még fokozza
2018. szeptember 08. 19:38
"a közlekedési fegyelem megbomlása miatt" Meg kell a pénz is nagyon. A focira.
kaltran
2018. szeptember 08. 17:05
Az intézkedés Janus arcú. Szarva közt a tőgyét találják el. A bokorból és település jelző tábla mellől beígért "EZT NEM FOGJUK CSINÁLNI" project nevetséges, hiszen a különféle értelmetlen sebességjelző és egyéb hülye táblák tövében várakozó fakabátokra nem terjed ki. Naponta több, mellettem ezerrel elszáguldó autót látok, ezeket könnyedén meg lehetne fogni, ha, csak egy kicsit is a forgalom logikája felől közelítenék meg a helyszíneket. Amúgy a sebességkorlátozó táblák nevetségesek. Ahol kéne nem korlátoznak, ahol nem kéne leviszik a sebességhatárt a béka segge alá. Vannak olyan külvárosi csehók, amelynek közelébe ha mindkét irányból felállítanának alkoholszondás ellenőrzést, a fél kocsisort elkaszálhatnák, de nem teszik. Megmondom miért. Mert a rendőrök is odajárnak szlapálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!