Az Északi Járműjavítóba költözik a Közlekedési Múzeum

2017. december 15. 14:14

A kormány döntése alapján a Közlekedési Múzeum nem a Városligetben, hanem a kőbányai Északi Járműjavító területén valósul meg.

2017. december 15. 14:14

A kormány döntése alapján az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum, a 2009-óta üresen álló Északi Járműjavító területén – írja a Magyar Idők.

Az előzetes tervekben szereplő mintegy 30 ezer négyzetméteres múzeumi épületkomplexumban helyezik el a múzeum nagy járműveit. Az összesen héthektáros területen új restaurációs és raktározási központ, dokumentumtár, szabadtéri kiállítás is helyet kaphat, emellett a kötött pályás kapcsolattal is rendelkező új múzeumi központban lehet a nosztalgiajáratok végállomása is. A múzeum fő épülete az úgynevezett Dízelcsarnokban kap helyet. A múzeum tervezése a kormánydöntés nyomán jövő év elejétől megkezdődik. A szomszédos, úgynevezett Eiffel-csarnokban a Magyar Állami Operaház fejlesztése valósul meg, ezáltal új kulturális negyeddé formálják az elhanyagolt X. kerületi ipari zónát.

A döntésre azt követően került sor, hogy a Liget Budapest projekt koncepcióját május 17-én felülvizsgálták és a kormány úgy döntött: a Közlekedési Múzeum fő kiállítóhelye nem a Városligetben, hanem új helyszínen, a közlekedési gyűjtemény teljes spektrumú bemutatását lehetővé tevő környezetben valósulhat meg.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. december 16. 20:11
A Városligetben még csak csak elment az ember múzeumokba, ha már amúgy is ott volt, de Kőbányára ezért nem fognak kiutazni a népek.
DrPepper
2017. december 16. 06:38
Bevallom, fáj a szívem a régi Közlekedési Múzeumért. A környéken nőttem fel, tízéves koromra kívültől-belülről ismertem, annyit jártam benne. A múzeum előtti kerékpáros tanpályát is imádtam. Pár évtizeddel később gyerekeim ugyanitt itt tanultak meg biciklizni, a vasárnapi programot általában múzeummal zártuk. Ettől persze az új múzeum lehet nagyon jó, a nagyobb kiállítási terület több mindenre ad lehetőséget. Tíz éve éve jártam Speyerben, az egyik legnagyobb német közlekedési múzeumban, elképesztő volt: bejárható repülők, amelyek szárnyáról le lehetett csúszdázni, bejárható tengeralattjáró, IMAX vetítések, stb., gyerekeim roppantul élvezték Remélem, az új múzeum valami hasonló lesz és megvígasztal gyarekkorom egy részének elvesztéséért.
békalepcse
2017. december 15. 19:10
Már van egy hasonló létesítmény a vasúttörténeti park. Ettől független, jó döntés ennek a területnek a hasznosítása, mert a közlekedési múzeumnak széjjelszana voltak a gyűjteményei. A ligetben azért kellett volna egy állandó múzeum, mert ott lenne látogatottsága. Azt sajna a szar szemétládák megfúrták. Olyan szívesen látnám őket véresre verve mindezért, ami kárt okoztak nekünk, de maradjunk a maximális megvetésnél.
n0ri68
2017. december 15. 17:36
Szerintem jó döntés, a rozsdaövezettel kezdeni kell valamit, és egyáltalán nincs messze a belvárostól, ha jól értem, a Kőbányai út és a Hungária körút kereszteződésénél lesz. A Népliget is megérdemelné, hogy bekapcsolódjon a város életébe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!