Minden debreceni villamoson lesz ingyen wifi

2017. május 11. 16:03

Debrecen mind a 29 villamosán elérhető mostantól az ingyenes wifi-hálózat, és a városnak az a terve, hogy 2018-ban már minden helyi buszon és trolin is lehessen ingyen netezni az arra alkalmas készülékekkel.

2017. május 11. 16:03

Ingyenesen használható wifi-hálózatot épített ki a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) Zrt. a város villamosain – jelentette be a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón. Nagy Attila elmondta: tavaly októberben két trolibuszon és két villamoson kezdték tesztelni a rendszert, amelyet kedvezően fogadtak az utasok. A fejlesztés eredményeként mostantól a DKV mind a 29 villamosán, valamint egyelőre két trolibuszon érhető el az ingyenes, 30-50 megabit sávszélességű internet. 

A közlekedési vállalat a rendszer üzemeltetésére évi 4,8 millió forintot költ majd – mondta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a villamosok évente mintegy 18 millió utast szállítanak a városban. A cég folytatja a fejlesztést, és 2018-ban a város tömegközlekedésében részt vevő valamennyi trolibuszon és autóbuszon elérhetővé teszi az ingyenes wifi-hozzáférést. 

Széles Diána alpolgármester hangsúlyozta: a wifi-hálózat kiépítése jól illeszkedik a város úgynevezett Smart City koncepciójához, amelynek lényege, hogy a többi között a városi szolgáltatások terén innovatív, környezettudatos technológiai megoldásokkal tegyék fenntarthatóvá, élhetőbbé Debrecent. 

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illesl
2017. május 14. 20:38
Idáig azt hittem, hogy a debrecenieknek több esze van ennél. Ezentúl az ellenőr az internethez kapcsolódva felkérő üzenetet küld az utasnak: jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre. Az utas telefonján az applikáció majd jelez, sőt visszaigazolja azt, hogy van-e jegy, vagy nincs. EGY LEGYEN PUSZTÁN A LÉNYEG: EGYMÁSSAL NE BESZÉLGESSENEK AZ EMBEREK, KELLŐEN LEBUTULTAK ÉS SMS-NYAKúAK LEGYENEK!!!!!
Mich
2017. május 11. 23:18
Hát nem valami jó hír a nyomogatós zombik terjedése a villamosokra is...
bunko_jobbos
2017. május 11. 20:02
Nemsokára teljesen elavul a wifi, mindenhol van már mobilnet, és gondolom hamarosan nagyon olcsó lesz. A politikusok is akkor lépnek, mikor már késő. Egyébként eddig azt hittem, hogy a szokásos "ezek a mai fiatalok" szöveg megy a kütyüzéssel kapcsolatban, és rá kellett döbbennem, hogy ezek tényleg mindenhol, mindig neteznek. Idióta generáció. Náluk már csak a szüleik nemzedéke hülyébb, hogy ilyennek nevelte fel őket. Egy ismerősöm mondta, hogy elgondolkodott, hogy Erdélyből házasodjon meg, mert ott még nem ennyire hülyék a nők. Ha kell lekevernek a gyereknek egyet.
Ipper Péter
2017. május 11. 19:02
És kötelező lesz az Agyaridőket olvasni a villamoson a fideszbürgéknek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!