Aláírásgyűjtésbe kezdett a PM a Dagály fürdőért

2015. július 23. 12:50

A baloldali kispárt azt szeretné elérni az aláírásgyűjtéssel, hogy a 2017-es vizes világbajnokságra készülő új vízikomplexum építése alatt se zárják be a Dagályt, illetve hogy azt a vb után is a mostanihoz hasonló jegyárakon vehessék igénybe az emberek.

2015. július 23. 12:50

Mozgalmat és aláírásgyűjtést indított az interneten a Párbeszéd Magyarországért (PM) párt annak érdekében, hogy az építkezések alatt se zárják be teljesen a budapesti Dagály fürdőt. Az ellenzéki párt azt is szeretné elérni, hogy a 2017-es vizes világbajnokság után a mostanihoz hasonló jegyárakon vehesse igénybe a létesítményt a nagyközönség – közölte az MTI-vel csütörtökön a párt szóvivője.

Tordai Bence arra hívta fel a figyelmet, hogy a vizes világbajnokság miatt csaknem ötven milliárd forintból alakítják át a fürdőt, ráadásul a párt véleménye szerint a beruházást egy érvénytelen szerződés alapján hajtják végre. Hangsúlyozta, jelen állás szerint augusztus végéig maradhat nyitva a létesítmény. A politikus elmondta, szórólapokat is készítenek, miközben konzultálnak a környéken lakókkal, mert azt akarják elérni, hogy a döntéshozók vegyék figyelembe az érintettek véleményét és érdekeit.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fradi44
2015. július 23. 15:36
Sakkozzanak az építők a brűgben ?
Vadjoe
2015. július 23. 15:09
Ezek nem normálisak.
kjkj945
2015. július 23. 15:02
pam pam pog
berzsian56
2015. július 23. 14:49
A mendencékbe mindenki csak saját felelősségére léphetne be bukósisakban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!