Félmillióan sportoltak a Médiaunió ösztönzésére

2013. március 04. 16:48

Félmillióan kezdtek el sportolni a Médiaunió 2012-es A sport mindenkié! elnevezésű kampányának hatására Magyarországon; a program 23 reklámfilm és több száz sajtóhirdetés segítségével hívta fel a figyelmet a mozgás fontosságára.

2013. március 04. 16:48

A Médiaunió Alapítvány 2012-ben az egyik legnagyobb társadalmi célú kampányt rendezte meg: egymilliárd forint értékű médiafelületen hívta fel a figyelmet a sportolás jelentőségére. A kampány minden célcsoportot igyekezett megérinteni, idősebbeket, fiatalokat, a fővárosban és a vidéken élőket egyaránt – részletezte a szervezet közleménye. A mozgásra buzdító hirdetések csaknem kétszáz hazai médiumban jelentek meg. A program három szakaszban zajlott: április-június, illetve szeptember-november között minden médiafelületen futottak a felhívások, a londoni olimpia idején pedig a közszolgálati televízió csatornáin, az olimpiai közvetítések között találkozhatott a közönség a szurkolói filmekkel. A nyár folyamán a „sportos csütörtökök” elnevezésű akció és több száz különböző program várta a sportágakat kipróbálni vágyókat. Az eseményekhez országszerte sokan csatlakoztak.

A kampány során 23 reklámfilm és több száz sajtóhirdetés készült, és a magyar lakosság a közterületeken, rádióban és online felületeken is találkozhatott a hirdetésekkel. A tájékoztatásra létrehozott oldalon az érdeklődők továbbra is megtalálhatják a hozzájuk legközelebb található sportegyesületeket, klubokat, sportolási lehetőségeket, és megtekinthetik a kampány videóit is. A Médiaunió felkérésére az Ipsos 1000 fős mintán végzett felmérést a kampány hatásairól. A kutatásból kiderült, hogy félmillió ember a kezdett többet mozogni a hirdetések hatására, mint korábban. A megkérdezés során a legkedveltebb sportágak között a résztvevők a kerékpározást, a futást, a fitneszt és a focit említették. A személyes megkérdezéssel készült vizsgálat december 10-e és 20-a között zajlott, a minta kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely típusa szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságra nézve.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!