kerékpározás

I bike Budapest 2017
2017. március 8. 10:05
Új útvonalon, a Szabadság térről indulva és a Városligetbe tartja idei kerékpáros felvonulását április 22-én, délután 4-től az I Bike Budapest mozgalom és a Magyar Kerékpárosklub.
Bubi
2017. március 1. 9:48
A téli üzemet követően az átvizsgálás és a szükséges javítások elvégzése után ismét üzembe áll a 112 gyűjtőállomásos rendszer 1286 kerékpárja, ráadásul a nyáron tovább bővül majd a Bubi.
2016. október 21. 13:29
Ha valaki nem eltulajdonlási szándékkal viszi el más kerékpárját, az nem bűncselekmény, akkor sem, ha levágja a zárat. Sőt, mivel a bicikli nem gépi meghajtású, ezért jármű önkényes elvitelének sem minősül a dolog.
Két keréken
2016. október 19. 20:24
Révész Máriusz kerékpárügyi kormánybiztos ígérete szerint mostantól félévente lesznek olyan sajtóbeszélgetések, mint a minap A Grundon, ahol minden aktuális, kerékpározást érintő témát végig lehet beszélni. Ezúttal kiderült például, hogy rendeződött a budapesti városvezetés és a Magyar Kerékpárosklub kapcsolata, valamint hogy a Bartók Béla úti bringasáv számára „kedvező a csillagok állása”.
2016. október 7. 15:26
Nappal magába szívja a fényt, éjszaka pedig 10 órán át „világít” egy rövid kerékpárút-szakasz a lengyelországi Lidzbark Warmiński közelében.
2016. október 3. 14:59
Különféle állami támogatásokkal ösztönözné a biciklis közlekedést Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztos.
Critical Mass
2016. július 11. 15:53
Hétfőn este 18 órától biciklis felvonulást szervez a Magyar Kerékpárosklub és a Bartók Béla Boulevard az élhetőbb Bartók Béla útért. A korábbi tervekkel ellentétben ugyanis az újakon már nem szerepel kerékpársáv és a járdákat sem szélesítenék.
Révész Máriusz
2016. június 14. 9:55
Révész Máriuszt a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki – derül ki a legújabb Magyar Közlönyből. Révész feladatai közé fog tartozni többek között a kisvasutak és a magyarországi sípályák fejlesztése és népszerűsítése.
Újabb Bubi-állomások is létesülnek
2016. június 1. 16:04
A Városliget átalakításának nyertes tájépítészeti terve nem a végleges verzió, nem fogják megszüntetni az Olof Palme sétányt és több új BuBi-állomás is épül majd a megújult ligetbe – egyebek mellett ezek derültek ki a Városliget Zrt. és a Magyar Kerékpárosklub közötti megbeszélésen.
2016. május 11. 16:03
Galambos Mártonnal, a Forbes Magyarország főszerkesztőjével beszélgettünk arról, mennyire generációs különbségek is okozzák napjaink közlekedéspolitikai vitáit az autózás vagy a tömegközlekedés+kerékpározás preferenciájáról.
Biciklis polgármester
2016. április 23. 10:00
Nem csak beszél a kerékpározásról, hanem hosszú évek óta amikor csak teheti, biciklivel közlekedik az V. kerület polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter. A belvárosi kerületvezető szerint rengeteget fejlődött a közlekedési kultúra Budapesten, és nem tart attól, hogy Tarlós István valóban radikálisan vissza akarná bontani a kerékpáros fejlesztéseket, de ha mégis, akkor a Belváros is szót fog emelni ez ellen. Szentgyörgyvölgyi köszönetet mondott a biciklis szervezeteknek és felvonulásoknak is, amelyeken egyébként maga is vett már részt. Interjú.
2016. április 20. 17:21
Sok témáról beszéltünk, voltak közös pontok, de olyanok is, amikben nem tudtuk meggyőzni egymást.
Párbeszéd
2016. április 20. 16:27
Tarlós István megállapodott a Magyar Kerékpárosklubbal, hogy ők is részt vesznek a kerékpározással foglalkozó munkacsoport következő ülésén. A szerdai egyeztetésen kiderült, Tarlós István elképzelhetőnek tartja a belváros egy szűk területének autómentesítését – írta a Magyar Kerékpárosklub a Facebook-oldalán.
2016. április 15. 9:53
Nem egy szűk kisebbséggel, hanem az egyre többet kerékpározó budapestiekkel menne szembe Tarlós István – mondták el az Élhető Város konferencián. A Kerékpárosklub vezetője szerint az emberek ma már élni akarnak a városokban, nem csak közlekedni.
Est a night-clubban
2016. április 15. 8:44
Együtt kritizálta a budapesti városvezetést a BKK volt vezére és a Magyar Kerékpárosklub az „Élhető város; Két keréken” konferencián. Vitézy Dávid, Gajus Scheltema holland nagykövet, valamint a holland és a magyar kerékpárosklub képviselői tartottak előadást, ahol a holland kerékpáros mozgalom, a korábbi magyar fejlesztések, valamint Tarlós István legújabb állásfoglalásai is szóba kerültek. Tudósításunk.
2016. április 14. 10:07
Tarlós István ennek ellenére tagadta, hogy teljesen betiltanák a kerékpározást a fővárosban: egyelőre tesztüzem jelleggel csak 23 fővárosi kerületben lesz tilos minden reggel 6 és éjjel 1 között.
2016. április 14. 9:50
Ha van komoly tanulsága az elmúlt éveknek, az éppen az, hogy a biciklis infrastruktúra fejlesztésével lehet fejleszteni a közlekedési kultúrát is.
2016. április 13. 15:07
A kerékpáros infrastruktúra tervezett visszafejlesztése olyan egyirányú gondolkodásról tesz tanúbizonyságot, amely már nemcsak a kerékpárosok, de minden budapesti közlekedő számára kártékony.
Bringabalhé
2016. április 13. 11:01
„A kerékpározás ésszerű fejlesztése nem lehet azonos a kerékpárosok radikális kisebbségének gátlástalan terrorjával” – közölte Tarlós István budapesti főpolgármester hivatala közleményben. Tarlós maga az Indexnek azt mondta: „Egy bicikliutat sem szüntetek meg. De azokon a helyeken, ahol ilyen közel vannak egymáshoz a bicikliutak, plusz a buszsáv is bicikliút, ott a buszsávban egyszerűen letöröljük a piktogramokat. Ez történik, semmi más”.
2016. április 13. 10:35
A kerékpározás ésszerű fejlesztése nem lehet azonos a kerékpárosok radikális kisebbségének gátlástalan terrorjával.
2016. április 13. 10:23
A kerékpáros propagandista liberális sajtó most arról beszél, hogy Tarlós a hetvenes évekbe süllyeszti vissza Budapestet. Nem. Ami most készül, azt úgy hívják, hogy a józan ész diktálta rend.
2016. április 12. 21:31
Tarlós István döntött: visszaviszi Budapestet a ’70-es évekbe, és újra kirobbantja a bringás forradalmat! Beszüntetne mindent, ami a programjában volt, és ami élhetőbbé teszi Budapestet.
2016. április 6. 15:59
Bár pontos számítást nyilván nehéz végezni, de gyaníthatóan már csupán ez, valamint a kerékpáros iparágból keletkező ÁFA-bevétel simán fedezi az említett 120 milliárd forintot, ami egyébként eloszlik 5 évre.
2016. április 6. 15:39
Ráhúzta egy bringásra a kormányt egy teherautó-sofőr Marosvásárhelyen, majd mikor a kerékpáros ezt szóvá tette, még egyszer megtette ugyanezt.
2016. március 31. 10:49
A bicikliseknek a közlekedést illetően semmifajta adóterhük nincsen, miközben sorra-rendre épülnek a bicikliutak, amiket persze aztán karban is kell tartani.
Változások
2016. március 31. 10:30
Anne Hidalgo párizsi főpolgármester tervei szerint a jövőben a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak biztosítanak elsőbbséget Párizs hét híres terén; 50 százalékkal növelik mozgásterüket.
Fejlesztési tervek
2016. március 30. 11:30
A következő években több mint 1000 kilométer kerékpárút épül majd a közlekedési államtitkár szerint, aki az állami hírtévében elmondta azt is, hogy ebből mintegy 700 kilométernyi bringaút építését már elő is készítették.
Bringa
2016. március 25. 20:58
Négy helyszínen, összesen kilencven, GPS-nyomkövetővel ellátott egyetemi kerékpár áll március 30-tól a hallgatók és az oktatók rendelkezésére, hogy gyorsan és környezetbarát módon közlekedhessenek az egyetemi helyszínek között. A beruházást saját forrásból valósította meg a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzata. Az egyetem kancellárja elmondta: szeretnék bővíteni a rendszert a jövőben.
2016. március 23. 15:24
Kampányt indított az ORFK a gyalogosok és a kerékpárosok nagyobb biztonságáért. Az autósok figyelmét a gyalogosok és a kerékpárosok jelenlétére akarják felhívni, utóbbiakét pedig arra, hogy szabályosan közlekedjenek.
2016. március 9. 11:10
Ha van bűn, amit a XX. században városfejlesztések során elkövettünk, akkor az az volt, amikor az autók uralmának rendeltük alá a városok mindennapjait.
2015. december 23. 21:55
János 2006 és 2015 ősze között volt a Magyar Kerékpárosklub elnöke, nélküle nem csak a klub, hanem az ország kerékpáros fejlődése sem tartana ott, ahová pár év alatt eljutott. László János egyike volt azoknak, akik egyértelműen pozitív nyomot hagytak maguk után.
Élet és aktivizmus
2015. december 23. 17:58
Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt László János, a Magyar Kerékpárosklub volt elnöke, a hazai és budapesti kerékpározás újjászületésének egyik atyja.
2015. december 14. 12:42
Egy európai főváros vezetője 2015-ben úgy gondolkodik a városi közlekedés fejlesztési terveiről, hogy az „szélsőségesen tömegközlekedés-orientált”. Ízlelgessük még ezt a mondatot egy kicsit.
2015. december 13. 17:38
Most a bringások térfelén pattog a labda. Kapjuk össze magunkat, nem nehéz korrektnek és figyelmesnek lenni. Az önkény meg a kicsinyes jogászkodás és bosszú ellen ez a legjobb módszer.
2015. december 12. 10:53
Tarlós István közgyűlés elé szánt javaslatai minden elemükben a múltba rántanák vissza Budapestet.
Vissza a múltba
2015. december 12. 10:38
A főpolgármester szakértőkre hivatkozva úgy fogalmazott: „szélsőségesen tömegközlekedés orientált” a Budapest 2030-ig szóló fejlesztési koncepcióját tartalmazó Balázs Mór Terv, ezért azon módosítani kell. Tarlós Istvánnak a bringásokkal is vannak problémái: egyrészt számos, jelenlegi kerékpározási lehetőség korlátozását is kilátásba helyezte, másrészt felvetette, hogy ha nem változik a bringások szabálykövetési morálja, akkor KRESZ-vizsgát fog kezdeményezni a számukra.
2015. december 11. 10:36
Új kerékpárút épülhet majd a Dunántúlon, melynek útvonala a tervek szerint Bicskétől a Velencei-tóig tart majd.
2015. december 11. 8:36
Csak idő kérdése, hogy a Lánchídat teljesen átadják a bicikliseknek és a tömegközlekedésnek, mert ez a híd és ez az útvonal erre ideális, szemben például a hatsávos Erzsébet híddal. Interjú.
2015. október 14. 16:35
A kerékpárral közlekedők rámpákkal történő járdára terelése a szalagkorlát átvágásával – bár sokaknak segítséget jelenthet – nem kezeli a Petőfi-híd legfőbb problémáit, hanem megerősíti a járdán biciklizés rossz gyakorlatát és szinte legalizálja az autók gyorshajtását.
Nyeregbe!
2015. június 12. 13:15
Rögtön két kerékpártúra közül választhatnak, Berettyóújfaluból Nagyváradra vagy Békéscsabáról Nagyszalontára tekerhetnek a szomszédos országokba szívesen kiruccanó biciklisták 2015. június 13-án, szombaton.
2015. május 19. 11:01
Két év után újra elkészítette az Európai Kerékpáros Szövetség azt a rangsort, amely az uniós tagállamokat listázza az alapján, hogy mennyire kerékpárosbarátok. Idén az összesített rangsort Hollandiát megelőzve Dánia vezeti. Harmadik helyen Svédország végzett, Magyarország a nyolcadik.
2015. május 11. 15:43
Óbudán, a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél emlékeztek meg civilek, rendőrök, polgárőrök arról a 98 kerékpárosról, akik tavaly közlekedési balesetben hunytak el.
Közbringa
2015. május 8. 19:46
Huszonkét új állomással, és ötven új kerékpárral bővíti a BKK a Mol BuBi közbringarendszert abból a 180 millió forintból, amit tavaly a kivitelezőktől gyűjtöttek össze a rendszer elindulásának csúszása miatt.
2015. május 6. 11:54
Közel ötven résztvevő felvételéből állította össze a Magyar Kerékpárosklub az I Bike Budapest felvonulásról készült közösségi videót.
2015. április 25. 20:39
Az I Bike Budapest már nem forradalom, nem kritikus tömeg, nem Ügy: csak egy emlékeztető a tényre, hogy mi, bringások (akik persze máskor gyalogosok, tömegközlekedők, autósok is lehetünk) birtokba vettünk egy korábban jóval élhetetlenebb nagyvárost.
Kerékpáros felvonulás
2015. április 25. 17:02
Szombaton négy óra után indult el a Bakáts térről az I Bike Budapest elnevezésű biciklis felvonulás, a legutolsó kerékpárosok pedig valamivel negyed nyolc után értek be a margitszigeti Nagyrétre, ahol a rendezvény a biciklis felvonulásokon már hagyománnyá vált bringaemeléssel zárult.
I Bike Budapest
2015. április 24. 16:23
Óriási volt rá az igény, ezért két év szünet után szombaton újra lesz bringás felvonulás Budapesten, de már nem Critical Mass, hanem I Bike Budapest néven. A főszervező, Halász Áron szerint fesztiválhangulat ide vagy oda, részben demonstráció is lesz a rendezvény, amelynek célja, hogy Budapest ténylegesen is kerékpárosbarát várossá váljon. Azt szeretnék, hogy az I Bike Budapest úgy összenőjön Budapesttel, mint Pamplonával a bikafuttatás. Interjúnk.
2015. április 23. 15:13
A Bakáts térről indul szombaton 16 órakor a bringás felvonulás, majd közel 20 kilométernyi tekerés után a Margitszigeten ér véget. Videó az útvonalról.
2015. április 20. 17:14
Videóüzenetben köszöntötte a budapesti bringásokat és az I Bike Budapest felvonulást Gajus Scheltema, a Holland Királyság magyarországi nagykövete.
2015. április 15. 15:18
Április 11-én immáron kilencedik alkalommal rendezték meg a Tweed Run Budapest biciklis felvonulást. Századeleji ruhák, retró biciklik. A Nullahategy.hu videója.
2015. március 8. 8:08
Szeretnénk, ha Budapest és a bicikli, mint fogalom végleg összeragadna. Interjú.
2015. február 12. 14:55
Végre elindult a BuBi, javult a bringás infrastruktúra – videó Magyarország bringás helyzetéről, illetve a Magyar Kerékpárosklub 2014-es tevékenységéről.
2014. október 7. 17:24
A MOL Bubi közbringarendszer megvalósításával párhuzamosan a belvárosban mintegy 430 kerékpárolót alakított ki, emellett több tucat egyirányú utcát nyitott meg a biciklisek számára a Budapesti Közlekedési Központ.
Critical Mass helyett
2014. szeptember 25. 12:58
Szeptember 27-én szombaton az ország négy városában keresik fel a bringások a Magyar Kerékpárosklub szervezésében a főpolgármester-, illetve a polgármesterjelölteket, hogy az élhető városfejlesztés irányába mutató vállalásokra kérjék őket, amiket aztán számon is kérhetnek rajtuk. Budapesten 15 órakor a Madách térről indulnak a biciklisek.
2014. augusztus 7. 9:35
Vitézy Dávid bízik benne, hogy a tesztidőszak után még augusztusban élesben is elindulhat végre a budapesti közbringa-rendszer.
2014. augusztus 4. 9:23
Ha a kormány egy, sajnos csak egyetlen egy esetben arra az álláspontra jut, hogy nem kell mindig mindent agyonszabályozni, büntetéssel sújtani, akkor ellenzéki oldalról nem pont ezt a rendelkezését kellene támadni.
2014. július 25. 9:47
Sajnáljuk, hogy a jogszabályalkotók nem vonták be a Magyar Kerékpárosklubot a rendeletmódosítás előkészítésébe, és nem tudni, milyen felmérések és megfontolások támasztották alá döntésüket.
2014. július 25. 9:29
Aki a biciklis alkoholizálás szabályait fellazította, halvány fogalma sincs sem a bringázásról, sem a közlekedés lelkivilágáról.
2014. július 25. 9:20
Egy anómiával küzdő társadalom esetében tovább lazítani az egyébként is csak nagy nehezen betartott, és úgy-ahogy működő szabályokon több mint ostobaság.
2014. július 24. 13:03
A bringázás terén mindenesetre több szabadságban részesülnek ezután az állam polgárai, helyesen. Most jön a polgárok feladata: ezzel a szabadsággal felnőtt módjára, belátóan, felelősen élni.
2014. július 24. 9:14
A szakértők szerint több baleset lesz, a jogászok szerint túl szubjektívan értelmezhető az új szabály.
2014. július 23. 7:40
A megmozduláson szakértők emlékeztettek arra, hogy kerékpárosok okozták az idei első félév 7154 közlekedési balesetéből 864-et, és ez az arány várhatóan nem fog csökkenni, ha ihatnak is.
2014. július 22. 20:45
Nem az alkoholfogyasztást követő kerékpározás tolerálása a legégetőbb kérdés, hanem a kerékpárutak használatának kötelezővé tételének eltörlése, véli a Magyar Kerékpárosklub. Budapesten sok helyen már nem férnek el a járdákon elvezetett kerékpárutakon a közlekedők.
2014. július 22. 11:41
Bármi állhat is a lazítás hátterében, az, hogy a biciklista maga ítélheti meg vezetői képességének alkalmasságát, újszerű a joggyakorlatban.
Bor, bicikli, biztonság
2014. július 18. 20:40
Szombattól se fő-, se mellékúton nem lehet alkoholfogyasztás miatt megbírságolni a kerékpárosokat a Magyar Közlönyben megjelent módosítások értelmében, ha egyébként képesek a biztonságos közlekedésre.
2014. június 17. 11:07
Hiába minden igyekezetünk, ha egy autós szakújságíró is abban látja a megoldást, hogy a „bringást” szólítja fel a védekezésre, a maga meghúzására.
2014. június 17. 10:48
Tudom, hogy agyrém az úthálózat, utálnak a gyalogosok, gyűlölnek az autósok, és nem adják meg az elsőbbséget. Éppen ezért vigyázz magadra, amennyire tudsz, ne kockáztass, csak amennyit muszáj.
Tovább csúszik
2014. június 10. 18:31
Folyamatosan halasztódott a budapesti közbringarendszer elindulása, de most már a szerződés szerint is jó két hónapja el kellett volna indulnia a BuBinak, a csúszást szoftver-problémák okozzák. Most azt mondják az illetékesek, hogy júliusban talán végre tényleg elindulhat a rendszer.
2014. május 10. 16:00
Somodi László, a BKK ügyvezető helyettese, Takács Viktor, a XI. kerület főépítésze, László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke és Kürti Gábor, a Critical Mass főszervezője, a Kerékpárosklub elnökségi tagja beszélget egyebek mellett arról, hogy miért akadályozzák a kerületek a biciklis fejlődést és ilyen intézkedések mellett miért hangoztat meghaladottnak tűnő autózás-párti érveket a főpolgármester?
CM
2014. május 10. 12:49
Az ELEVEN bringa nap keretében kerekasztal-beszélgetést rendeznek a kerékpáros közlekedés budapesti helyzetéről szombaton. A B32-ben 16 órakor kezdődő rendezvényen Somodi László, Takács Viktor, László János és Kürti Gábor cserél majd eszmét a témában.
2014. április 25. 11:25
A „drogos, bölcsész, anarchista, liberális bringafutárok” – vagyis a kerékpárral közlekedők, illetve leendő bubizók – számára jó hír, hogy kerékpáros sáv létesül az Üllőin.
BAM
2014. április 23. 8:52
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Magyar Kerékpárosklubbal közös szervezésben, 13. alkalommal indította el a kerékpározást népszerűsítő Bringázz a Munkába! idei tavaszi kampányát kedden a Föld napján Budapesten, a Kossuth térről.
2014. április 18. 10:53
Fiúk, lányok, életkortól függetlenül dolgoznak futárként; egy közös bennünk: az a fajta adrenalin-vágy, amit nagy valószínűséggel már a kerékpárversenyeken sem kapnak meg, csak a város forgatagában, ahol nincs két egyforma nap.
2014. január 23. 15:57
Az utóbbi években Magyarországon a bringás civil mozgalom átrajzolta a városi létről alkotott fogalmainkat.
Infra
2014. január 23. 11:31
Csütörtökön mutatták be a Bringázni élmény! Kerékpáros Fejlesztési Programot, melynek keretében még az idén megvalósíthatósági és döntés-előkészítő tanulmányok készülnek, illetve megújul a Kerékpáros Nyilvántartó Rendszer is.
2014. január 16. 10:58
Áprilisban indulhat a budapesti közbringa-rendszer, a BuBi. A kölcsönözhető kerékpárok fele már dobozában várja a startot.
2013. november 28. 13:17
Két kilométer bicikliutat építettek az egyik peremterület és a városközpont között Ajkán, valamint több kerékpártárolót is kihelyeztek.
BuBi
2013. november 26. 12:20
A 2014 tavaszán induló BuBi miatt kilenc kerületben igyekszik kerékpárosbarátabbá tenni az infrastruktúrát a Budapesti Közlekedési Központ: a fejlesztés 120 utcát, 60 jelzőlámpás csomópontot, 30 fő- és gyűjtőútszakaszt érint, valamint 20 kisebb forgalmirend-módosítást is magába foglal.
2013. november 21. 15:26
A budai kerékpáros főútvonal és az ország kerékpárútjainak nagy része sürgős felülvizsgálatra és átalakításra szorul.
2013. november 19. 10:33
Van a kerékpárosoknak egy olyan szegmense, tisztelet a nagyszámú kivételnek, akinek el kellene magyarázni azt is, mit jelent a piros lámpa. Interjú.
2013. november 18. 14:46
Közel fél milliárd forintot nyert Szolnok arra, hogy bővítse kerékpárútjainak hosszát, és hálózattá szervezze azokat, illetve új kerékpártárolókat hozzon létre.
Bringáznak a munkába
2013. november 14. 16:07
A Profession.hu felmérésében a megkérdezettek 15 százaléka mondta azt, hogy kerékpárral jár dolgozni. A válaszadók 32 százaléka az autót, 25 százaléka a helyi közösségi közlekedést használja a munkahelyre való eljutáshoz.
2013. november 14. 15:39
Novák Károly Eduárdot az indoklás szerint azért váltották le, mert a szövetség fegyelmi bizottsága szerint szubjektív alapon döntött a válogatott kerékpárosokról, illetve egyes klubokkal pozitív, másokkal negatív értelemben volt részrehajló.
2013. november 14. 12:44
A Magyar Kerékpárosklub hatodszor tartott lámpaszámlását szerdán este.
2013. november 14. 11:40
Háromszor annyi egyszázalékos felajánlást kapott idén a Magyar Kerékpárosklub, mint tavaly.
2013. november 12. 13:39
A forgalomban elenyésző számban és idényjelleggel résztvevő hangos kerékpáros kisebbség irracionális követelései már eddig is kimutatható balesetbiztonsági és környezeti problémákat okoztak.
2013. november 11. 14:30
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlése szerint az őszi Bringázz a munkába! kampányhoz 110 oktatási intézmény csatlakozott; összességében pedig mintegy 7 ezren vettek részt a kampányban, akik összesen 1,4 millió kilométert regisztráltak a Bam! honlapján.
Közbringa
2013. november 8. 15:59
A budapesti közbringra rendszernek névadó szponzora is lett: a MOL vállalta, hogy finanszírozza a BuBi működési költségeinek közel felét. A rendszer a tervek szerint 2014 áprilisában indul 75 gyűjtőállomással és 1100 kerékpárral.
2013. november 8. 14:58
A hét kilométer hosszú bicikliút a 84-es főút mentén halad: négy kilométeren aszfaltozott a kerékpárút, a szakasz többi részén pedig zúzalékos úton.
2013. november 8. 13:52
A budapesti közlekedést érintő javaslataiban szereplő pontok, a mögötte húzódó közlekedési filozófia ellentmond fontos szakmai alapelveknek, beleértve az Ön korábbi terveit, programját és nyilatkozatait is.
Körbe érhet
2013. november 6. 13:45
A beruházást két szakaszra bontották, így egyenként hat kilométeres kerékpárutak létesülnek.
2013. november 4. 11:48
Talán még abban sem hisznek itthon, hogy pozitív hatása lenne a város általános közlekedési helyzetére, ha megjelenne végre az 1000 kerékpár (remélhetőleg később még sokkal több) és annak sok ezer használója?
2013. október 30. 12:32
A Hungarian Cycle Chic elkészítette az első I bike Budapest kordokumentumot a budapesti bringás forradalom biciklistáiról.
2013. október 25. 10:23
Október 23-án hajnalban az idei év félmilliomodik kerékpárosa is eltekert a kiskörúti számláló alatt. 2012-ben egész évben tekert el erre 485 ezer bringás, ezt a számot 2013-ban bőven túlszárnyalták a budapesti biciklisek. És hol van még az év vége?
2013. október 24. 15:44
Az állat szerda délután rontott rá Újpesten a bicikliző nőre, felborította, majd elszaladt. A kerékpárost kórházba szállították.
Infra
2013. október 18. 17:52
Legkésőbb nyár közepére teljesen körbekerékpározható lesz a Fertő-tó, miután a magyar oldalon is teljesen kiépül a megfelelő biciklis infrastruktúra a tó környékén. A Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatóhelyettese osztrák színvonalú, néhol pedig még annál is jobb feltételeket ígér.
2013. október 18. 11:56
Mi mindenre jutna pénzed, ha kerékpárral közlekednél? – a Bringázz a munkába! ujjbiciklis kampányvideója ezt igyekszik bemutatni.
2013. október 17. 15:00
Bringázz a suliba! kampány indult a fiatalok kerékpározásáért. Ennek akár örülhettem is volna, hisz kétgyermekes anyukaként érintett vagyok a témában. Tekernének is a gyermekeim, ha lenne hol!
Támasz
2013. október 17. 14:02
November végéig újabb tíz településen épít kerékpártárolókat, illetve P+R parkolókat a GYSEV. A vasúttársaság április óta eddig 29 állomásán összesen 371 biciklitárolót alakított ki.
Két keréken az iskolába
2013. október 7. 9:55
A múlt heti Bringás Reggeli során első ízben hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának közreműködésével a Bringázz a suliba! kampányt a Magyar Kerékpárosklub. A cél, hogy minél több fiatal járjon biciklivel iskolába. A Kerékpárosklub novemberben balesetmegelőzési kampányt is indít majd.
2013. október 7. 9:35
Mintegy 200 kerékpár segítheti majd a jövőben a polgárőrség munkáját a rendőrségnek köszönhetően. Hogy pontosan hová kerülnek a kétkerekű közlekedési eszközök, arról majd az Országos Polgárőr Szövetség dönt.
2013. október 2. 13:59
A kormány rendelettervezete elsősorban a kerékpárok világításra vonatkozik, de a gyerekülések szabályozását is pontosítanák.
2013. október 2. 12:34
Egy uniós projektnek köszönhetően 7 kilométerrel bővül Nyíregyháza kerékpárútjainak hossza, a már meglévő bicikli utakat pedig hálózattá is fejlesztik.
Péksütizz az MK-val!
2013. október 2. 11:54
Budapesten és több vidéki városban is reggelivel várja a biciklivel közlekedőket október 3-án, csütörtökön a Magyar Kerékpárosklub. Győrben, Sopronban és Zalaegerszegen pénteken, Veszprémben pedig szombaton lesz Bringás Reggeli.
Bringázz te is a munkába
2013. október 2. 10:10
Alig egy hete indult az őszi Bringázz a munkába! kampány, de már ötezren csatlakoztak a kezdeményezéshez, és összesen több mint 260 ezer regisztrált kilométert tekeretek le a kampány során.
2013. szeptember 30. 13:59
A pályázaton indulóknak egy olyan sportlétesítményt kell megtervezniük, amelyben elfér egy fedett nemzetközi szabványnak megfelelő kerékpáros-pálya, egy BMX-gyakorló pálya, a középső részén pedig a tornacsarnok.
Vintage
2013. szeptember 27. 14:28
Szeptember 28-án, a városligeti Pántlika Bisztró elől indul az immáron negyedik Tweed Run, melynek során a felvonulók a 20-as, 30-as évek angol vintage hangulatát idézik meg öltözékükkel.
2013. szeptember 25. 14:21
Az NFM tájékoztatása szerint rekordszámú önkormányzat csatlakozott az Európai Mobilitás Hét kampányához. A budapesti rendezvényekre közel félmillióan látogattak ki.
Bringázz a munkába
2013. szeptember 24. 10:58
Minden eddiginél több ajándékot sorsolnak ki azok között, akik az egy hónapos kampány során legalább nyolcszor biciklivel mennek a munkahelyükre, és ezt rögzítik is a Bringázz a munkába! weboldalán.
2013. szeptember 23. 9:53
Mikael Colville-Andersen képeiből nyílik kiállítás Pécsen, a dán kulturális napok keretében. A közel egy hónapos rendezvénysorozat keretében egy pódiumbeszélgetésen is előkerül majd a kerékpáros közlekedés témája.
Elindult az EBI
2013. szeptember 20. 14:34
Az EBI (Esztergom Bicikli) nevet viselő közbringa rendszer 5 állomással és 50 kerékpárral indul, 2014 tavaszára viszont már 10 állomáson 160 dokkolóval, és 100 kölcsönözhető kerékpárral működik majd.
2013. szeptember 20. 10:58
A tatabányai kerékpárút-hálózat utolsóként elkészült, két kilométeres szakaszával az Óvárostól több mint hat kilométeres kerékpárúton lehet biciklizni Tata irányába.
2013. szeptember 19. 13:47
Kerékpáros Konferenciát tartottak csütörtökön, ahol az infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta: összkormányzati szerepvállalásra van szükség a kerékpározás további fejlesztése érdekében. Völner Pál hangsúlyozta: a kerékpározáshoz külön iparág is kapcsolódik, ezért nemzetgazdasági szinten is odafigyelést igényel.
2013. szeptember 19. 8:45
Sose legyen szükségem rá, hogy defekt vagy eső miatt villamosra kelljen szállnom a drótszamarammal, de „csak úgy” biztos, hogy soha nem szállnék fel.
Két keréken
2013. szeptember 18. 17:07
Szimbolikusan kerékpáros frakciót alakítottak a biciklizést kedvelő fideszes országgyűlési képviselők. Simicskó István sportért felelős államtitkár azt mondta, ezzel a lépéssel is szeretnék támogatni és segíteni a kerékpározókat, illetve tovább népszerűsíteni a kerékpározást.
Indul az EBI
2013. szeptember 18. 16:04
Szeptember 20-án adják át a Neuzer által fejlesztett és kiépített közösségi kerékpáros rendszert, az EBI-t Esztergomban. Ez lesz az első ilyen az országban.
Koncepció
2013. szeptember 18. 15:43
Hét kerékpáros civil szervezet szignózta kedden az általuk készített Nemzeti Kerékpáros Koncepció összefoglalójának tekinthető Nemzeti Kerékpáros Chartát. A dokumentumban rögzítették, mi minden szükséges a biciklizés további terjesztéséhez. Völner Pál államtitkár szerint a charta mentén rendszerbe foglalva, hálózatban gondolkodva lehet fejlesztésekről tárgyalni.
2013. szeptember 18. 14:45
A 27,7 kilométer hosszú, a határt Méhkeréknél átlépő utat a forgalomba helyezési eljárásokat követően várhatóan októbertől vehetik birtokba a turisták és a térségben élők.
Hegyre fel
2013. szeptember 17. 14:50
Tesztjelleggel a 65-ös és a 165-ös autóbuszon, a 59-es, 59A villamoson, valamint a 77-es trolin is lehetővé tette a kerékpárok szállítását a Budapesti Közlekedési Központ. Eddig csak a HÉV-en, a fogaskerekűn és a dunai hajón lehetett bringát szállítani.
2013. szeptember 17. 13:59
Biciklis látványműhely, zenei programok és bringás piac is várja a közönséget a Bringások Éjszakáján Budapest belvárosában, az Erzsébet téren és környékén szombaton délutántól egészen hajnalig.
Bebic
2013. szeptember 16. 13:49
Hétfőtől vasárnapig a Magyar Kerékpárosklub összesen 11 képzési alkalmat hirdetett meg, amely kilenc elméleti és gyakorlati oktatást jelent, további kettő pedig oktatással egybekötött kerékpáros városnézés lesz Budapest közlekedéstörténetileg fontos pontjait érintve.
Autómentesen
2013. szeptember 16. 9:54
Hétfőn kezdődik Budapesten az autómentes napot is magába foglaló Európai Mobilitási Hét: szeptember 16. és 22. között különféle közlekedési eszközökkel, a főváros közlekedési érdekességeivel is megismerkedhetnek a látogatók.
2013. szeptember 13. 11:56
A hálózat 11 kölcsönzőpontból áll Veszprémben, Várpalotán, Balatonkenesén, Zircen, Nagyvázsonyban, Kislődön, Halimbán, Somlón, Tapolcán, Nemesvámoson és Kapolcson. A kerékpárok a hálózaton belül bármelyik kölcsönzőpontban letehetők.
2013. szeptember 11. 14:57
Tizenegy magyar országúti kerékpáros indul a szeptember 22-én rajtoló firenzei világbajnokságon. Az utóbbi negyven évben nem volt ilyen nagy küldöttség.
2013. szeptember 11. 13:31
A helyzet nyilván nem olyan, mint Hollandiában, de a városi biciklizéshez már nem remek túlélő ösztönök kellenek, hanem csak egy egyszerű bicikli.
2013. szeptember 9. 9:18
Kerékpárokon ötmillió forint értékű cigarettát csempésztek ismeretlenek Tiszamogyorósnál, akik a bicikliket és a dohányárut hátrahagyva elmenekültek a pénzügyőrök elől.
2013. szeptember 6. 9:04
Kerékpárosként a műsorvezető fogalmatlan bringaellenessége, újságíróként e pár perc szakmaiatlansága miatt kérem ki ezt egészet magam és sokunk nevében.
2013. szeptember 5. 20:28
Bár a nagykörúti kerékpársáv kapcsán hívták be Kürti Gábort, a Critical Mass főszervezőjét a köztévé reggeli műsorába, egy szó nem hangzott el a témáról. Sokkal inkább volt szó arról, hogy Gulyás István műsorvezetőnek milyen problémái vannak a bringásokkal. Bezzeg az autósokkal, azokkal sosincs baj!
Új utakon
2013. szeptember 3. 14:50
A fejlesztések eredményeként 9,29 kilométernyi új kerékpárút létesül, 4,36 kilométeren a meglévő szakaszt újítják fel, további 8,6 kilométeren pedig kijelölik az utat.
2013. szeptember 3. 11:45
A Margit híd felújítása során nem vették figyelembe a Magyar Kerékpáros szakmai javaslatait. Az eredmény: káosz, balesetveszély és konfliktusok sora. A szervezet szerint ugyanez várható a Lánchíd és a Petőfi híd esetében is, ha a városvezetés továbbra is lesöpri az asztalról a szakmai anyagaikat.
2013. szeptember 2. 14:54
Tizenhat biciklit neveztek az idei „Az Év veterán kerékpárja” versenyre. A címet végül a szakmai zsűri döntése értelmében az 1934-es gyártású WM Csoda Ballon típusú kétkerekű nyerte.
2013. szeptember 2. 10:54
A belváros tengelyén piros színű burkolatú kerékpárút halad végig – amit a kassaiak használnak is
Kerékpárosbarát
2013. szeptember 2. 9:54
Szeptember végéig lehet pályázni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által hetedszerre meghirdetett Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely címekre.
2013. augusztus 26. 14:44
Lassan itt a szeptember, a criticalmass ideje... fb-n egyes városok kezdenek mozgolódni... vajon pesten lesz-e vmi?
2013. augusztus 24. 9:59
Biciklisztrádát terveznek a németországi Ruhr-vidéken, a 85 kilométeres szakasz építése 2014-ben kezdődhet el.
2013. augusztus 15. 20:10
A BVSC-Zugló színeiben szereplő Lovassy Krisztián három aranyérmet nyert a pályakerékpáros országos bajnokság csütörtöki, utolsó versenynapján.
2013. augusztus 15. 12:51
Megérkezett Budapestre az a 65 éves mozgássérült francia férfi, aki az Atlanti-óceántól indulva 5 hét alatt 2800 kilométert tekert le kézi hajtású kerékpárjával.
2013. augusztus 15. 11:54
A ferencvárosi Szalontay Sándor a 200 méteres repülőversenyben és az 1000 méteres állórajtos időfutamban is aranyérmet szerzett a Millenáris Velodromban zajló pályakerékpáros országos bajnokság első, szerdai napján.
2013. augusztus 13. 13:36
A City-wheelnek nevezett egykerekű villanybicikli az osztrákok új őrülete, borsos ára ugyanakkor kérdésessé teszi tömeges elterjedését.
2013. augusztus 13. 11:33
Az európai kerékpáros turizmus egyik kedvenc állomásává vált az olaszországi Velence városa, amelynek szigetein azonban tilos a kerékpározás. A tiltás ellenére bringázókat akár ötven euróra is megbüntethetik.
2013. augusztus 12. 14:10
Az egykori Kőbányai Sörgyár barlangrendszerében csapott össze az Underworld Kupán résztvevő mintegy kétszáz kerékpáros.
2013. augusztus 8. 12:34
A mintegy hét kilométer hosszúságú kerékpárút nemzetközi madárvédelmi területen halad át, az Által-éren egy új fahídon kelhetnek át a kerékpárosok, később pedig az út csatlakozhat majd az EuroVelo6-os, illetve az 1-es út mentén haladó bringautakhoz is.
2013. augusztus 6. 11:54
A másfél évvel ezelőtti közös terveknek megvalósítását, vagyis a három budapesti főpályaudvaron kerékpártárolók kiépítését kéri a MÁV-tól a Magyar Kerékpárosklub. A MÁV hamarosan nekilát a biciklitárolók kialakításának, de csak minimális kapacitású tárolókat építenek.
Üldözők és üldözöttek
2013. augusztus 5. 17:37
Két napon át versenyeznek Európa legrégebbi kerékpárpályáján a hazai pályakerékpárosok.
2013. augusztus 5. 9:01
Idén is megrendezik a föld alatt zajló mountain bike versenyt a Kőbánya alatt húzódó pincerendszerben augusztus 10-én.
2013. augusztus 2. 11:03
A GYSEV 29 vasúti megállójában létesített kerékpártárolót. A 16 millió forint saját forrásból megvalósított fejlesztés összesen négyszáz kerékpár elhelyezését teszi lehetővé.
2013. augusztus 1. 12:24
A Balatonszabadiban igazoltatott biciklis annyira részeg volt, hogy sem a helyszínen, sem a siófoki rendőrkapitányságon nem tudták megszondáztatni – írja a Sonline.
2013. július 31. 21:10
Láttam én már sok mindent, de az erőszak ilyen kirobbanó és nyílt megjelenése azért megint csak elgondolkodtatott és annak megfelelően el is szomorított.
2013. július 31. 14:56
Ha már a csöppségünk önállóan ül, már vihetjük is magunkkal biciklizni...
2013. július 31. 14:27
Augusztus 31-én és szeptember 1-jén rendezik a BringaMánia Fesztivált a sástói Adrenalin Parkban: a programok között a Mátra Maraton és a Kékesi Csúcstámadás mellett gyerekversenyek és túrák is szerepelnek. Lesz triál-verseny, de bárki kipróbálhatja magát az Adrenalin Park állomásain is.
2013. július 29. 10:45
A dokumentumban a felek azon szándékukat fejezték ki, hogy az Együtt közlekedünk! elnevezésű kampány megvalósításában és a közlekedésbiztonság fokozása érdekében több területen együttműködnek, és részletesen kiértékelik a kerékpárosokat érintő közlekedési baleseteket.
2013. július 25. 12:59
A flatland a BMX freestyle egyik legnehezebb szakága, több év kell ahhoz, hogy valaki elérjen egy olyan szintre, ami már kívülállók számára is szórakoztató és látványos tud lenni. Interjú.
2013. július 24. 12:32
Minden hatodik kilométert elektromos közlekedési eszközzel tesznek meg Ausztriában. Az adat főleg a közösségi közlekedésnek köszönhető, de egyre inkább hódít az elektromos kerékpár is: tavaly már minden tizedik eladott bicikli ilyen típusú volt.
2013. július 22. 9:41
Nem jött közbe semmi, nyugodtan zajlott az idei, immáron századik Tour de France utolsó szakasza, így a brit Christopher Froome állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára Párizsban. A szakaszt a német Marcel Kittel nyerte.
2013. július 19. 17:50
A keddtől csütörtökig tartó fokozott rendőrségi ellenőrzés során összesen 446 kerékpárost és motorost ellenőriztek, közül nagyjából minden negyedik megsértett valamilyen szabályt. A rendőrség közleményéből az azonban nem derül ki, hogy az ellenőrzöttek és a szabálytalankodók között mennyi volt a bringás, és mennyi a motoros.
2013. július 19. 10:57
Állsz a 30 fokban leeresztett biciklikerékkel, vasárnap, mondjuk Balatonkenesén, és sehol a felmentés.
2013. július 18. 15:03
A magyar oldalon 16, román oldalon pedig 20 kilométer hosszú kerékpárút épülhet egy határokon átnyúló uniós pályázat eredményeként. A bringautakat a Túr, a Batár és a Palád folyók meglévő töltésein alakítják ki.
2013. július 18. 11:01
A napokban zajló kiemelt rendőrségi ellenőrzés ellenére a kerékpárosok háromnegyede nem állt meg a Károly körúti zebrák pirosainál.
2013. július 18. 10:31
Ezzel a gyakorlattal nyerte meg Kun Ádám a németországi BMX Flatland Worlds Pro Freestyle világbajnokságot.
2013. július 18. 9:48
Ha a rendőröknek sikerült pár ezer kerékpárost távol tartaniuk tegnap a munkába biciklizéstől, annak semmilyen társadalmi haszna nem volt.
2013. július 17. 13:20
Oké, lehet hogy van amikor hasznos a csengő, de hogy kötelező legyen, és a rendőr megbüntessen azért hogy én szóval kérek és nem csengetek, az számomra minden, csak nem logikus.
2013. július 16. 12:58
Az apró kerékpárút elejét és végét jelző tábla között mindössze három méter a távolság. A rövidke útszakasznak a balesetmegelőzésben lehet fontos szerepe.
2013. július 16. 8:57
Fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség keddtől csütörtökig Budapest több kerületében, a motorosokat és a kerékpárosokat ellenőrizik. Elsősorban a kötelező tartozékok meglétére, illetve a szabálytalan közlekedőkre figyelnek majd a hatóság emberei.
2013. július 15. 15:09
Valószínűleg igazán még fel sem fogtam mi történhetett, és felkeltem, amikor láttam, hogy az engem elcsapó autó jókora gázzal hajt el.
2013. július 12. 16:57
Hétfőtől a kerékpárosok is használhatják egyebek mellett a Vörösvári úti, a Soroksári úti, a Kőrösi Csoma Sándor úti, a Krisztina körúti, az Alkotás utcai, a Hegyalja úti, a Dózsa György úti és a Pesti úti buszsávok egy részét.
2013. július 12. 16:25
A tavaszi Bringázz a munkába! kampányban mintegy nyolcezren vettek részt, akik összesen 1,6 millió kilométert tekertek. A mozgalomhoz 2053 vállalat csatlakozott – közölte a Magyar Kerékpárosklub.
2013. július 12. 11:04
A győri kerékpárút-fejlesztési projekt második üteme napokon belül elkezdődhet, és várhatóan októberre fejeződik be. Összesen 3,5 kilométer bicikliutat építenek, illetve újítanak fel; valamint kerékpártámaszokat is telepítenek a közintézményekhez.
2013. július 11. 13:57
A „kerékpárral a munkába” projekt keretében Kétsoprony és Békéscsaba között, a 44-es főút mellett épül kerékpárút, amely a környéken lakók közlekedésének biztonságosabbá tétele mellett javítja Békéscsaba ipari parkjainak, logisztikai központjainak, mezőgazdasági üzemeinek megközelítését.
2013. július 9. 12:52
Fényvisszaverő matricák felragasztásával tettek láthatóvá országszerte több ezer bicikliutakra épített akadályt a Magyar Kerékpárosklub önkéntesei a Láss jól! című közlekedésbiztonsági akcióban.
2013. július 9. 10:46
2011 nyarára készült volna el a budapesti közbringarendszer, a BuBi, semmi se lett belőle, a Telekom viszont most elindította a saját bicikliflottáját.
2013. július 8. 13:56
Ahogy az idei felvonulás a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb és jobb hangulatú városi fesztivállá nőtte ki magát, a bringás fejlődés is nyomon követhető a rendezvényen.
2013. július 4. 14:15
Július 27-ig tart az országos bringacsere-program; az akcióval nem csak az új kerékpárra váltók járnak jól, de a Velencei-tó kornyéki óvodák is jól járnak: minden lecserélt 50. bicikli után ugyanis egy kétkerekűt kapnak ajándékba.
2013. július 2. 14:15
Ha már nagyjából elfogadható kerékpárút épült ki a Balaton északi partján, érdemes lenne azt kerékpározásra alkalmas állapotban tartani.
2013. július 2. 13:43
A biciklizés egy életforma, melynek során – a szabadságérzés megtapasztalásán túl, – az ember megért valamit Az Élet Nagy Törvényszerűségeiből. És Murphy-t is jobban megismeri.
2013. július 2. 13:02
Egy felmérés során megkérdezettek nagyjából harmada anyagi okok miatt használta többet a kerékpárját az elmúlt 2-3 évben. A rendszeresen kerékpározók több mint fele ötezer forintnál nagyobb összeget takarít meg havonta a bringázásnak köszönhetően.
2013. július 2. 9:00
A 60 kerékpár tárolására alkalmas területet és eszközt a Rendőrségi Igazgatási Központ Teve utcai árkádos oldalán alakították ki. A tároló őrzését a rendőrség nem biztosítja, ezt figyelemfelhívó táblákon jelezték.
2013. július 1. 15:00
Ebben az évben is megszervezik az Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456 című hagyományőrző kerékpártúrát, amely július 21-én Budapestről, a Hősök teréről indul.
2013. július 1. 14:51
Van valami különös bája annak, ahogy hülyének nézik a kerékpárosokat a városban.
2013. június 25. 14:36
Felavatták kedden a mintegy negyedmilliárd forintból megépült, az 1-es főút észak oldalán haladó Győr-Abda kerékpárutat.
2013. június 25. 11:51
Másodszor kerékpározták körbe a Balatont a RenBikeTour keretében dialízises betegek, kezelőorvosok és nővérek, hogy felhívják a figyelmet arra: dialízis mellett is lehet aktív életet élni. A túra hétfőn ért célba Balatonfüreden.
2013. június 24. 11:30
Mintegy 52,7 kilométer hosszú gyalogos, kerékpáros és nordic walking turista-útvonalakat, turista pihenőházat és kerékpárszállító kisvasút-kocsit avattak szombaton Hende Csaba honvédelmi miniszter részvételével.
2013. június 24. 10:57
Több mint kétszáz kerékpártárolót állítanak fel még az idén a XIV. kerület legfontosabb pontjain: az önkormányzat 12 millió forintot fordít a projektre. A helyszínek kiválasztásakor figyelembe vették a lakosság igényét és a Magyar Kerékpárosklub által javasolt helyszíneket is.
2013. június 20. 9:47
Lekényszerültem egy időre a bicikliről, így gyalogosként és autó utasaként feljegyeztem öt olyan hétköznapi helyzetet, amit bringáról észre sem veszek, de nem tekerve eléggé nagy pofátlanságnak tűnik.
2013. június 19. 11:32
Olyan mértéket öltött a bringasávozásuk, meg bicikliúton motorozás, hogy már megszólnak, és rám dudálnak hátulról motorról, amiért a bringasávban megállok a pirosnál.
2013. június 18. 13:03
Bár nem kötelező a kerékpáros fejvédő viselése Németországban, egy bíróság most mégis azt mondta ki, hogy egy baleset során a vétlen biciklis is részben hibás, ha nem visel sisakot.
2013. június 17. 15:07
Több mint 4000 kerékpáros haladt el egy irányba június 13-án csütörtökön a Nemzeti Múzeum előtt.
2013. június 17. 12:01
Barátkozz meg a gondolattal, hogy tízszer többen vagyunk mint pár éve, ezért nem lehet ezt a felületet úgy használni, mint akkor. Lassíts egy picit!
2013. június 11. 13:59
A kedden kezdődött négynapos VeloCity konferencián mintegy ezerkétszáz szakértő vesz részt, és egyebek között olyan témák is napirendre kerülnek, mint a kerékpáros közlekedés és a közösségi közlekedés lehető legjobb összekapcsolása, vagy a kerékpárosok és a gyalogosok közötti konfliktushelyzetek kezelése.
2013. június 10. 10:53
A Mexikóvárosban felvonuló több száz meztelen kerékpárosok a biciklizés hasznosságát akarták népszerűsíteni, illetve arra akarták felhívni a figyelmet, mennyire sérülékenyek a bringások a városi forgalomban.
2013. június 10. 8:12
Az árvíz miatti rendkívüli forgalmi fennakadások elkerülése érdekében kérjük, hogy az útlezárások idején biciklivel közlekedjetek!
2013. június 7. 11:09
Húst erősítettek csalinak Gee Atherton hátára a walesi „megmérettetésen”, a vándorsólyom így végig üldözte a downhill világbajnokot, a végén pedig meg is szerezte magának a megérdemelt zsákmányt.
2013. június 7. 10:11
A Balaton Sound talán a leginkább kerékpáros-barát fesztivál is egyben.
2013. június 6. 11:57
A viszonylag logikus gondolatfolyam vége az volt, hogy akkor a munkába menet és hazafelé kell megoldani a testmozgást. Erre való a kerékpár.
2013. június 5. 14:36
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlése szerint egyszerűsödik a pályázati eljárás: az adatlapokat online is ki lehet tölteni, és a korábbi években indulóknak nem kell újra beadniuk a már beküldött dokumentumokat, hanem a regisztrációnál kapott kóddal adataikat könnyen csatolhatják új jelentkezésükhöz.
2013. június 5. 13:38
Bordó RIH (arannyal írva )váz, országúti, minden piros rajta. Most lopták el a Semmelweis-Gerlóczy sarokról.
2013. június 5. 12:48
Az alsó rakpartok már le vannak zárva, de a Duna legtöbb helyen még nincs rajtuk.
2013. június 3. 11:48
Kerékpárkölcsönzők nyíltak a hétvégén az orosz fővárosban, és már az első nap szinte valamennyi biciklit bérbe vették a moszkvaiak. Ha valaki 16 éves elmúlt, ismeri a közlekedési szabályokat, és van bankkártyája, akkor ezentúl bérelt kerékpárral közlekedhet az orosz fővárosban.
2013. május 31. 11:20
Az öt magyar, illetve szlovák falut összekötő kerékpárútnak köszönhetően a korábban egymástól elzárt települések közvetlenül is összekapcsolódhatnak, a kerékpárosok kerülők nélkül tekerhetnek Zemplén tájain, kibővül a turisztikai kínálat, valamint erősödhet a gazdasági együttműködés is.
2013. május 30. 17:17
A Bukósisak Felmérés online kérdőívét közel ezren töltötték ki: a közvélemény-kutatás a kerékpár használatán túl arra is kíváncsi volt, hogy a válaszadók mennyire tartják karban bringájukat, szoktak-e ittasan biciklizni, illetve milyen bringás kiegészítőket használnak.
2013. május 30. 11:56
Egy szó, mint száz, minél hosszabb távon használnánk bringát, a különbség annál nagyobbnak ígérkezik – a fekvőbicikli javára.
2013. május 30. 9:56
Az úttesten most kialakított busz-kerékpársávok attól félünk, hogy mégsem fogják kiváltani a rossz, de népszerű bicikliutat.
2013. május 30. 8:48
A Kőtelek és Tiszasüly közötti, több mint 11 kilométer hosszú kerékpárút része lesz az Eurovelo nemzetközi kerékpárút-hálózatnak. A beruházás során három helyen alakítanak ki pihenőhelyet, ahol tájékoztató táblákat is elhelyeznek.
2013. május 28. 15:33
Az osztrákok kétharmada használja közlekedési eszközként a kerékpárt és az ország minden harmadik lakosa hetente többször is biciklire ül.
2013. május 28. 9:52
A rendőrség ezért hétfőn fokozott ellenőrzésbe kezdett: egyaránt vadásznak a szabálytalan kerékpárosokra, és a bringásokat veszélybe sodró autósokra.
2013. május 27. 10:44
Felavatták szombaton a Hansági-főcsatornán átívelő, báró Berg Gusztáv nevét viselő negyvenméteres hidat, amely a térség személy- és biciklis forgalma mellett a kerékpáros turizmust szolgálja.
2013. május 27. 10:14
Lehet a körúton is több a bringás (úgy értem mazsola is) és már nem olyan türelmesek a sofőrök mint 2-3 éve azzal a pár kerekessel.
2013. május 27. 9:57
Hétfőtől legkésőbb július végéig fokozott rendőri ellenőrzésre számíthatunk az ország egész területén. Az akció egyik célja a kerékpárosok közlekedésbiztonságának javítása, ezért fokozatosan figyelnek majd a rájuk vonatkozó szabályok betartására, ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök használatát.
2013. május 24. 12:28
A román-magyar határon átívelő kerékpárút nyomvonala Magyarországon Köröstarcsától indul, Mezőberény, Békés, Békéscsaba, Doboz és Gyula településeket érintve Feketegyarmatnál lépi át a határt, majd Negyzerind, Tőzmiske, Vadász településeken áthaladva éri el Simonyifalvát.
2013. május 22. 10:44
Oh those Hungarians. Once again, they show the world that they are leaders in the area of bicycle promotion.
2013. május 22. 10:12
A május 25-i Móri Karika jótékonysági kerékpáros túra nevezési díjaiból származó bevétel egyik felét a Cortex – Agysérültekért Alapítvány kapja. A bevétel másik fele a móri lakatfal elkészüléséhez járul hozzá.
2013. május 22. 9:32
Elkészült a Hanság és az ausztriai Fertőzug összeköttetését javító fejlesztés magyar szakasza. A projekt egy kétnapos kerékpáros népünnepély keretében zárul május 25-26-án, amelyet a Hanság-főcsatornán átívelő új, báró Berg Gusztáv nevét viselő híd közelében tartanak. A fejlesztés egyik eredményeként létrejött a Kapuvári Kerékpáros Régió.
2013. május 21. 21:30
Négymillió fontnyi (1,4 milliárd forint) egészségügyi kiadástól kímélték meg tavaly Glasgowt a kerékpárral munkába járó emberek.
2013. május 21. 9:38
Az Igazgyöngynek ma, hála a támogatóinknak, kis bicikliparkja van, ahonnan ingyenesen kikölcsönözhetők a kerékpárok.
2013. május 20. 15:49
A következő években a térségben 3 kilométer kerékpárút épül, 62 kilométernyi út nyomvonalát kijelölik, négy településre pedig elektromoskerékpár-kölcsönzőt telepítenek.
2013. május 17. 18:55
Péntek délután elrajtolt az első V4 Kerékpárverseny Budapestről, amelynek célja a visegrádi együttműködés népszerűsítése. Az 533 kilométer hosszú verseny résztvevőit a szombati célba érkezéskor, Krakkóban a visegrádi országok külügyminiszterei köszöntik majd.
2013. május 17. 10:52
Tavasztól őszig kerékpárral járok is dolgozni. Ez számomra teljesen természetes. Interjú.
2013. május 16. 15:39
Nem a kerékpárosok a szélhámosok! Vannak rámenős, agresszív alakok, akiknek egy része biciklivel jár.
2013. május 15. 11:35
A projekt egyelőre kísérleti jelleggel, hat dokkolóállomással és mintegy félszáz kerékpárral működik, de ha beválik, akkor a horvát főváros pályázatot ír ki további biciklibeszerzésre.
2013. május 14. 13:10
A járdán kerékpározás életveszélyes!
2013. május 14. 9:55
Kerékpár szépségverseny, bringa árverés, családi biciklitúra, extrém bemutatók és koncertek várják a hétvégén a Bringa Weekend látogatóit Budapesten, a West End bevásárlóközpontban.
2013. május 13. 15:13
Videó a szegedi Belvárosi híd lábánál haladó, átlagos reggeli kerékpáros forgalomról.
2013. május 13. 12:26
A 61 éves Achim Huekemes a dán határ melletti Flensburgból indult még pénteken és vasárnap délután ért célba délen, a bajorországi Garmisch-Partenkirchenben; az 1100 kilométeres távot 51 és fél óra alatt tette meg.
2013. május 13. 10:43
A tavaszi Bam! üzenete, hogy ha a kerékpárral járunk munkába, az olyan, mintha újraélnénk a gyerekkor örömét.
2013. május 13. 9:34
György István fideszes országgyűlési képviselő szerint indokolt azon kezdeményezések támogatása és jogalkotási folyamatokban való megjelenítése, amelyek a kerékpáros közlekedés elterjedését és használatát segítik elő; a politikus ezért a személyszállítási közszolgáltatások közé emelné a közbringa-rendszereket.
2013. május 9. 15:49
Legalább kilenc új helyen alakít ki kerékpártárolót a VIII. kerületben Józsefváros Önkormányzata. Az erről szóló javaslat az LMP-s Jakabfy Tamás ötlete volt, amelyet Kocsis Máté polgármester be is fogadott.
2013. május 9. 14:41
Szombaton és vasárnap rendezik meg a Velencei-tó Kör családi kerékpáros tókerültést, illetve a Tour de Velencei-tó országúti és mountainbike-maratont. Mindegyik rendezvény Velencéről, a Drótszamár Kempingből indul. A családbarát túra végig kerékpárúton halad, távja 29,3 kilométer.
2013. május 8. 13:56
Május 9-én reggel 13 budapesti és 13 vidéki helyszínen várják bringásreggelivel a kerékpárral munkába tekerőket a Bringázz a munkába! kampány keretében.
2013. május 8. 10:57
Kerékpárutakat építenek közös fejlesztés keretében Gyula és Arad belvárosban; a több mint harminc kilométer hosszú, mozgáskorlátozottak járműveinek biztonságos közlekedését is szolgáló útszakaszok engedélyezési tervdokumentációi a napokban készültek el.
2013. május 7. 14:00
Kétszer már elhalasztották, de a tervek szerint 6000 bringával és 330 állomással májusban végre elindulhat a New York-i biciklikölcsönző-hálózat.
2013. május 7. 13:27
Három helyet visszaesve idén Barcelonával holt versenyben 13. lett Budapest a biciklibarát városok toplistáján, az úgynevezett Copenhagenize Indexen.
2013. május 7. 12:51
A város lekerekítve című dokumentumfilmben bemutatkozik az ügyvédként dolgozó Tamás is, aki néhány éve szokott rá a kerékpározásra. Edzeni is biciklivel edz, és azzal jár munkába is.
2013. május 7. 12:35
Kádár Viktor városi kerékpározásról szóló, A város lekerekítve című dokumentumfilmjének egyik előzetesében Bori meséli el, hogyan hozta létre biciklis ételkiszállító vállalkozását.
2013. május 6. 13:52
Budán 1-2 elejtett morzsán kívül nem adnak semmit a a kétkerekű társadalomnak.
2013. május 2. 14:59
Már a nyitás perceiben százak vettek belépőt szerdán a zalakarosi termálstrandra, ahol a szezon hagyományos május 1-jei indulását egy új kerékpáros centrum megnyitása is jelezte.
2013. május 2. 14:28
Amikor egy autóvezető ledudál egy bicikliutat nem használó kerékpárost, azért furcsa, mert egy olyan embert sért meg, aki akkora bizalommal van az irányába, hogy rábízza magát egy forgalmas úton is látatlanul, háttal neki.
2013. április 30. 11:51
A tervek szerint 2014 nyarán indulhat el a szolgáltatás, melynek keretében összesen 215 kerékpárt lehet majd bérbe venni a Győr legkülönbözőbb pontjain elhelyezett dokkolóállomásokról.
2013. április 29. 12:59
Csaknem 5 millióan látogatták meg eddig a kerékpáros turizmusra specializálódott német fahrradreisen.de oldal Magyarországról szóló fejezetét. A sikeren felbuzdulva a Magyar Turizmus Zrt. meghosszabbítaná jelenlétét az oldalon.
2013. április 29. 10:50
Bringázni jó. Bringával munkába járni pedig még jobb.
2013. április 29. 9:51
Harminc biciklit keresnek az idei Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóprodukciójához, amelyben fontos szerep jut a kétkerekűeknek. A kerékpár-szépségverseny május 4-én, szombaton lesz, jelentkezni bármilyen bringával lehet.
2013. április 26. 11:56
Távozik a Magyar Kerékpárosklub éléről Szilasi László, május végével pedig elnökségi tagságától is megválik. A május végi közgyűlésig a Kerékpárosklub László Jánost kérte fel ügyvezető elnöknek.
2013. április 25. 15:14
Április 24-én először haladt el egy nap, egy irányban 3000 kerékpáros a kiskörúti bringaszámláló alatt. A Kerékpárosklub megünnepelte.
2013. április 25. 13:00
Nem csak visszajuttatta gazdájának az elkötött bringát egy brit biciklitolvaj, hanem még egy sütiutalványt is mellékelt hozzá. A kerékpártolvaj azért lopta el a biciklit, mert máshogy már nem tudott hazajutni.
2013. április 24. 9:44
Nem kell ehhez Kükü. Nem kell ehhez Sinya. Nem kell ehhez MK. Nem kell ehhez semmi és senki, csak egy arc, aki elhatározza, hogy lesz CM.
2013. április 24. 9:35
Annyi patetikus sztorit tudnék mesélni erről a 9 évről, az aktivizmusról, a bulikról, a csomó jófej emberről, hogy nem férne ide.
2013. április 24. 8:42
Az ország legnagyobb vezetett kerékpártúrája Balatonföldvárról indul. Újdonságként kifejezetten a családok igényeihez igazított, 25 kilométeres „családi kör” is lesz, melyen ingyenes a részvétel. A legkisebbek 6 kilométeren tekerhetnek, míg a vállalkozószelleműbbek választhatják a 85 kilométeres kört, illetve teljesen megkerülhetik a Balatont is.
2013. április 23. 12:36
Nagyon el vagyok keseredve, hogy holmi (megalapozottnak tűnő) indokok miatt ennek vége szakad.
2013. április 23. 11:27
A munkaterület átadásával megkezdődött a tihanyi kerékpárút továbbépítése a rév felé.
2013. április 22. 13:16
A Critical Mass elérte a célját, már nem kell demonstrálni, hogy sok a kerékpáros a városban, mostantól a Kerékpárosklub megerősítése a cél.
2013. április 22. 12:39
Az Index által megkérdezett felvonulók szeretnék, ha a jövőben is lenne Critical Mass, mert jó.
2013. április 22. 12:15
Mivel több ilyen nem lesz, ezért repetáztak a biciklisek: két bringaemelés is volt az utolsó Critical Mass-en.
2013. április 22. 11:23
Valaki este megkérdezte tőlem, hogy mi ez az egész nekem? A válaszom: töltőállomás, ahol ismét egy évnyi energiát kapok tőletek!
2013. április 22. 11:17
Bár végigbőgtük a bringaemelést, biztosan halljátok, olvassátok hogy nem a felvonulásért és a bringaemelésért csináltuk hanem a kerékpárosbarát Budapestért, amihez SOS össze kell kapnunk magunkat és nagyon megtolni, hatékonyabbá tenni a konkrét eredményeket eddig is kiharcoló Kerékpárosklubot.
2013. április 21. 14:27
A Critical Mass szervezői úgy érzik, a rendezvény elérte célját, ezért azt az idén tartották meg utoljára.
2013. április 20. 9:38
Változtassuk Budapestet Amszterdammá – ezzel a céllal szervez szombaton biciklis napot a Kerékpásoklub. A Szevasz Tavasz! elnevezésű rendezvényen reggel 10 órától várják az érdeklődőket a legkülönbözőbb bringás programokkal a Carl Lutz rakparton. Itt tartják a Bringázz a Munkába! tavaszi kampányának megnyitóját is.
2013. április 19. 16:20
Az utolsó budapesti Critical Mass-t rendezik meg szombaton. Kürti Gáborral, a Critical Mass egyik főszervezőjével, a Hajtás Pajtás futárcég vezetőjével beszélgettünk a magyar kerékpáros mozgalom történetéről, a Critical Mass tartós hatásairól, a bringás infrastruktúra helyzetéről és a jövőbeli tervekről, ezek közül is a legfontosabbról, a Kerékpárosklub megerősítéséről.
2013. április 19. 15:39
Tavaly csak egy Critical Mass volt az évben, azon viszont közel százezer kerékpáros vonult fel.
2013. április 19. 14:56
A 2011-es őszi Critical Mass-en a Budapesti Fesztiválzenekar is köszöntötte a Hősök terére beguruló bringásokat.
2013. április 19. 14:38
Rövid videó a legeslegelső budapesti Critical Mass-ről, 2004 szeptemberéből.
2013. április 17. 15:32
Ameddig ezek nem teljesülnek, addig nem fogadom el, hogy már nincs célja a CM-nek.
2013. április 17. 15:06
Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik a Siófok és Kiliti közötti Sió-csatorna mentén futó kerékpárút Báthori fejedelem utca végén beomlott partszakasz felújítását kezdeményezték.
2013. április 17. 13:54
A Danube Flow – Hív a Duna! projekt keretében ezúttal szombaton a Római-parton szerveznek programokat. A rendezvény részeként a kerékpárosoknak vezetett túra indul a Rómaira a Batthány térről. A program után a szervezők csatlakoznak a Critical Mass-hez.
2013. április 17. 13:35
Megerősítik a 33-as főút burkolatát, és azzal párhuzamosan kerékpárutat alakítanak majd ki Poroszló és Tiszafüred, valamint biztosítani fogják a Tisza-hídon a kerékpáros közlekedést.
2013. április 16. 13:10
Az Amatour de Budapest elnevezésű városi kerékpáros versenyt szombaton rendezik a Carl Lutz rakparton, a Magyar Kerékpárosklub szezonnyitó rendezvényének keretében, az utolsó budapesti Critical Mass előtt. A vállalkozó kedvűek négy kategóriában, 500 és 1000 méteres távokon állhatnak rajthoz.
2013. április 12. 11:53
A hétvégétől újra közlekedteti nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsijait a legnépszerűbb turisztikai célpontokhoz a MÁV-START. A vasúttársaság folyamatosan bővíti bicikliseknek szóló szolgáltatásait, kiemelt célja, hogy a külföldre utazók számára is biztosítani tudja a bicikliszállítást.
2013. április 10. 11:36
Márkus Dávid szakemberrel beszélgetett egyebek melllett az ideális kerékpárról, előírt kiegészítőkről és közlekedésbiztonságról a XVIII. kerületi televízió.
2013. április 9. 15:36
A szombati rendezvényre érkező gyermekek játékos formában sajátíthatják el a gyalogos-, vasúti-, kerékpáros- és tömegközlekedés alapszabályait. De egyebek mellett lesz még KRESZ park, és Magyar Kerékpárosklub gondozásában kerékpáros ügyességi pálya is.
2013. április 8. 10:45
Kürti Gábor videója egy berlini villamossínről, amely egyben kerékpársávként is funkcionál.
2013. április 8. 10:20
Például ne használjanak olyan béna biciklitámaszokat, amilyeneket most raktak a Rákóczi téri csarnok köré.
2013. április 8. 10:20
Például ne használjanak olyan béna biciklitámaszokat, amilyeneket most raktak a Rákóczi téri csarnok köré.
2013. április 4. 17:59
Felhívásban kér használt, illetve üzemképtelen kerékpárokat helyi lakosoktól a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság egy ez év őszén induló, Szellembicikli elnevezésű különleges balesetmegelőző programhoz.
2013. április 4. 15:36
Közlekedni még nem közlekedhetnek vele, de szabadidős célból már nők is biciklire ülhetnek Szaúd-Arábiában. Igaz mindezt csak bizonyos feltételek megléte, például megfelelő öltözék, és egy férfi családtag kísérete mellett tehetik meg.
2013. április 4. 14:51
Az elnyert pályázati pénzeknek köszönhetően több mint 3 kilométer bicikliút épülhet a meglévő közel 20 kilométer hosszú hálózathoz.
2013. április 3. 15:13
A kerékpáros közlekedés és a zöldebb, csendesebb, nyugisabb városi élet propagálása messze nem csak balos vircsaft lehet.
2013. április 3. 11:20
Van 1-2 olyan kiegészítő, amivel nem tűnünk ufónak a városi forgalomban.
2013. április 2. 11:00
Egyebek mellett a kerékpárosok közlekedésbiztonságának javítása érdekében rendelet el fokozott ellenőrzést április elsejétől legkésőbb július végéig az országos rendőrfőkapitány.
2013. április 2. 9:51
Szigorú büntetésekkel tartaná vissza a szabálysértésektől a kerékpárosokat Tokió. A komoly pénzbírságok mellett a piroslámpát és a stoptáblákat figyelmen kívül hagyókat akár börtönre is ítélhetik majd, igaz a három hónapos szabadságvesztést pénzbüntetéssel is kiválthatják.
2013. március 28. 16:11
A városi kerékpározásban teljesen új területeket és új társadalmi csoportokat, rétegeket vehetne le a lábáról.
2013. március 28. 12:57
Mindenesetre, ha megvalósulnak – akárcsak részben is – Johnson tervei, akkor jó példát fognak szolgáltatni arra, hogy egy eredendően egyáltalán nem biciklibarát világváros is érdemben megváltozhat.
2013. március 28. 12:30
A mintegy félmilliárd forintos debreceni kerékpáros fejlesztésekről beszélt a város alpolgármestere a Debrecen Televízióban.
2013. március 28. 12:07
Rövid videó arról, hogyan öltöztessük tavaszi díszbe a biciklit.
2013. március 28. 11:19
Konszolidálódik a kátyúhelyzet a Rákosi úton! A hétvégén láttam, hogy elkezdték befoltozni a vízelvezetőknél a lyukakat.
2013. március 26. 14:49
Saját településed tetszőleges, de viszonylag forgalmas pontján március 28-án, csütörtökön 19:00 és 19:20 között kell megszámolni az elhaladó bringásokat, és feljegyezni hányan rendelkeztek kivilágított kerékpárral.
2013. március 25. 9:01
Távozik a szervezet szakmai igazgatói posztjáról is a Magyar Kerékpárosklub korábbi elnöke. Elnökségi tagságát egyelőre megtartja, de a jövőben nem kíván részt venni az MK munkájában. László János döntését az elmúlt három hónap tapasztalataival indokolta: úgy érzi, személye akadállyá vált.
2013. március 25. 8:33
Nem lehetek biztos abban, hogy csak az az út a jól járható, amit én kijelöltem. Nem várhatom el másoktól, hogy úgy gondolkodjanak, mint én.
2013. március 22. 9:58
Március 24-én, vasárnaptól már nem csak a HÉV-en, hanem a vágányzárak esetén azok pótlására forgalomba álló buszokon is lehetőség lesz kerékpárokszállításra.
2013. március 21. 9:11
A Critical Mass 2004 óta több tízezresre dagadt, a világ legnagyobbja lett, elsősorban a felvonulások előtt azóta is összegyűlő 50-100 önkéntesnek köszönhetően.
2013. március 20. 11:53
Megkezdődött a Velencei-tó vízpótlása, a művelet miatt víz alá került a a Székesfehérvár-Kisfalud-Dinnyés közötti kerékpárútnak az M7 autópálya keresztezésében lévő szakasza.
2013. március 19. 10:28
Kapus Krisztián polgármester, országgyűlési képviselő múlt héten ütött el egy középkorú asszonyt Jászszentlászlón. A politikus a rendőrség tájékoztatása szerint elismerte felelősségét, és lemondott mentelmi jogáról.
2013. március 18. 11:53
Krystian Herba pihenés nélkül, fokról-fokra ugrálva, 1 óra 20 perc alatt ért fel a közel fél kilométer magas sanghaji Pénzügyi Világközpont tetejére.
2013. március 8. 18:34
Budapest bringás főútja szélesedés helyett 2 méterre szűkül (mínusz a bokrok) és oldalváltásai lesznek a villamoshoz képest.
2013. március 8. 10:07
Felmérések szerint a gyalogosok és a kerékpárosok nagy részének hiányoznak a legalapvetőbb közlekedési ismeretei is, többek között ezen is változtatna ingyenes, elektronikus közlekedésbiztonsági képzésével a Nemzeti Közlekedési Hatóság.
2013. március 7. 9:16
A kerékpárral megtett szolgálati utakért is igényelhetnek térítési díjat Bécsben a munkavállalók. Ráadásul a szolgálati autóval ellentétben a szolgáltati bicikli után nem kell adózniuk, a vállalatok pedig levonhatják az árát az adójukból.
2013. március 6. 10:17
Bár semmi nem ösztönözte a kerékpározást, mégis többszörösére nőtt néhány év alatt a biciklisek száma Rómában. 2011-ben 0,4 százalék volt az arányuk, ez tavalyra négy százalékra emelkedett.
2013. március 5. 13:02
Megkezdődik a Tata és Tatabánya közötti kerékpárút építése, miután Tatán a beruházást lebonyolító önkormányzat kedden aláírta a kivitelezői szerződést az FTK-Vértes-út-Geotech konzorcium képviselőivel.
2013. március 4. 14:47
Mintegy félmillió ember kezdett el sportolni Magyarországon a Médiaunió Alapítvány által tavaly szervezett „A sport mindenkié!” című társadalmi célú kampány hatására. A legnépszerűbb sportág a kerékpározás lett.
2013. február 28. 14:37
Szeretnék köszönetet mondani László Jánosnak, hogy nem magyarázott bele semmit és megértette, hogy miért is írtam ezt a postot.
2013. február 27. 11:20
Nem hiszünk abban, hogy bringasoviniszta módon érhetnénk el eredményeket – mondta a Mandinernek László János, a Magyar Kerékpárosklub szakmai igazgatója. László szerint az integrált szemlélet a megoldás, vissza kell adni a közlekedést az embereknek, és a külföldiek csodának tartják, ami Budapesten történik.
2013. február 26. 16:19
Elektromos kerékpárok, fekvőbiciklik, triciklik is bemutatkoznak a tavaszi Port.hu Bringaexpón február 28. és március 3. között.
2013. február 25. 19:07
Csaknem kivétel nélkül megsüllyedt a burkolat a vízelvezető rácsoknál, és durva kátyúk keletkeztek, amelyek pont a kerékpárosok nyomvonalába esnek.
2013. február 25. 17:37
Kerékpáros túrázóknak alakítanak ki úthálózatot annak a turisztikai fejlesztési programnak a keretében, amelynek tavasszal kezdődő megvalósítására 181 millió forintos uniós támogatást nyert a Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás.
2013. február 22. 11:26
Az elmúlt években csaknem 450 kerékpáros tevékenységre nyertek támogatást a pályázók az Új Széchenyi Terv regionális operatív programjainak keretében. Sok vagy kevés ez a szám? A Mandiner.kerékpár összegyűjtötte az elmúlt időszak fejlesztéseit, és megkereste László Jánost, a Magyar Kerékpárosklub szakmai igazgatóját is, akinek vegyesek az érzései a fejlesztésekkel kapcsolatban.
2013. február 21. 9:53
Idén nyár végén, ősz elején indult volna a BuBi a legutolsó tervek szerint, ám a BKK most azt közölte az Origóval, hogy 2013 végére, 2014 elejére készülhet el a fővárosi közbringa-rendszer. Ha a közbeszerzés kapcsán valami probléma lép fel, akkor pedig még később.
2013. február 21. 9:07
Várjuk, hogy mikor kerül a nagykörút kellős közepére valami jókora elektromos szekrény a jó karbantarthatóság érdekében.
2013. február 18. 13:32
Az uruguay-i kormány célja csökkenteni az engedély nélkül tartott fegyverek számát, ezért olyan programot hirdetett, ahol a beszolgáltatott fegyverekért cserébe biciklit vagy laptopot adnak.
2013. február 13. 8:44
A budapesti Ferenciek tere építkezése jó lehetőség arra, hogy kipróbáljuk, milyen következményei vannak a város számára a gépjárműforgalom-csillapításnak.
2013. február 7. 15:37
Átszakadt a gát, nálunk is van már kerékpáros buszjegy – illetve még csak Kaposváron.
2013. február 7. 14:54
Kibővítették Kecskeméten a 2009 óta működő kerékpár-regisztrációs programot: az idén már sorszámozott matrica is jár a bejegyzett bringákhoz, amik a vázra ragasztva messziről jelzik a potenciális tolvajok számára, hogy a biciklit regisztrálták a rendőrségen.
2013. február 7. 14:26
A uniós projekt során 9 ezer kilométer hosszan jelölnek ki túraútvonalat, amelynek nagy része kerékpárút lesz és a norvég határtól a Fekete tengerig, 20 ország érintésével halad majd az egykori vasfüggöny nyomvonala mentén.
2013. február 5. 19:22
Saját maga fejlesztette technológiával gyárt mozgássérülteknek biciklit egy dunakiliti férfi.
2013. február 5. 18:46
A London Cycling Campaign videója arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a városi közlekedésnek csak 5 százalékát jelentik a buszok, mégis azok okozzák a halálos kerékpáros gázolások felét.
2013. január 31. 15:45
Az átadón Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója elmondta: Hajdú-Bihar megyében tavaly összesen 30 kilométer bicikliutat építettek összesen kétmilliárd forint európai uniós forrásból.
2013. január 31. 12:00
Voltaképpen az lenne a furcsa, ha télen nem ilyen abronccsal száguldoznának a finnek a bringájukon.
2013. január 31. 10:59
A kerékpáros utcákban a bicikliseké az elsőbbség: az autósok bár használhatják ezeket az utakat, de csak 30 km/h órás sebességgel haladhatnak, és nem előzhetik meg a kerékpárosokat.
2013. január 30. 10:59
Még csak csúcs szuper kerékpár sem kell ahhoz, hogy havonta legalább egy bérlet vagy mondjuk egy tank benzin árát is megspóroljuk.
2013. január 29. 14:17
A cím odaítélésekor figyelembe veszik az infrastrukturális felkészültséget és a turisztikai intézkedéseket, 2012-ben 14 település lett „kerékpárosbarát”.
2013. január 29. 13:46
Nos, ha az elvághatatlannak titulált U és colstoklakatokat is legfeljebb 10-15 perc alatt is le lehet vágni, akkor mi nyújt tényleges védelmet?
2013. január 25. 14:31
Mi nem futunk rá jégbordára, nem kaparunk, nem izzítunk, nem bikázunk, nem adunk pénzt benzinre és zsebkendőre: felpattanunk, mint az isten, fütyörészünk, megyünk.
2013. január 25. 13:26
A 110 millió forintos fejlesztés során bővítették a festőüzem kapacitását, a végszereldében új szerelősort állítottak üzembe, dinamikus terhelésvizsgáló berendezést vásároltak, illetve korszerűsítették a gyáron belüli anyagmozgatási és tárolási folyamatokat.
2013. január 24. 15:44
Átadták a 2012-es Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely címeket csütörtökön. Az ünnepségen elhangzott: az elmúlt két évben az Új Széchenyi Terv keretében csaknem 450 kerékpáros tevékenység nyert támogatást.
2013. január 24. 10:57
A HÉV pályafelújítás árának 9%-ából olyan kerékpárút-hálózatot lehetne építeni Gödöllőn, ami hollandiai szintű kerékpáros közlekedési lehetőséget nyújtana.
2013. január 23. 20:10
Sosem tudjuk meg, mire lett volna képes Armstrong, ha valóban tiszta testtel és lélekkel ül drótszamárra.
2013. január 23. 16:07
Az OzoneNetwork „Hogyan készül? Megmutatjuk!” című műsora ezúttal a legnagyobb magyarországi kerékpárgyárba látogatott.
2013. január 23. 15:24
Budapesten az MK, az egész (országos) MK névében lép fel, a vidéket meg meghagyja a területi, helyi aktivástáknak, csoportoknak, hogy intézzék maguk, helyi „erőből”.
2013. január 22. 14:16
Kedden ünnepli 60. születésnapját a különc rendezőzseni: Jim Jarmusch-nak többek között olyan alkotásokat köszönhetünk, mint a Halott ember, az Éjszaka a földön vagy a Szellemkutya.
2013. január 22. 13:59
Sajnos évek óta azt tapasztaljuk, hogy sok helyen nem takarítják el a havat, de még azt sem tudjuk, mely útszakaszon ki a felelős ezért a feladatért.
2013. január 22. 13:33
„HÓ24!” néven indított kampányt a Magyar Kerékpárosklub annak érdekében, hogy rutinszerűvé váljon a kerékpárutak megtisztítása a havazásokat követő 24 órán belül.
2013. január 21. 10:25
Három őzzel is találkozott az a bringás, aki a mély hóban gurult lefelé a tamási erdőben. A Tamási Kerékpársport videója.
2013. január 21. 9:21
Megfelelő gyakorlat és kerékpár hiányában istenkísértés forgalomban, jeges, havas úton bringázni.
2013. január 18. 18:19
Most nincs kerékpáros-szezon, de külön figyelmet fordítunk a kerékpárosok járdán való közlekedésére, és tavaly is több közlekedési akciót tartottunk a szabályszegők kiszűrésére. Interjú.
2013. január 18. 15:24
Magyarország egyik leghosszabb, határon átívelő kerékpárútját májusban adják át a lakosság és a turisták részére.
2013. január 18. 12:48
Budapesten egyre többen tekernek télen is és ez nem véletlen. A bringa most is a legegyszerűbb közlekedési eszköz, amivel a legkönnyebben lehet eljutni bárhová.
2013. január 18. 12:32
Zelei József ezúttal Tasmániából indulva teker majd Ausztrálián át Új-Zélandig, útja során a béke gondolatát akarja terjeszteni. Az összesen 5-6 ezer kilométeres táv során a tervek szerint találkozik a helyi külképviselet-vezetőkkel és helyi magyar szervezetek tagjaival is.
2013. január 17. 11:19
A 7-800 méter hosszú szakasz majd' százötven millió forintba fog kerülni a tervek szerint, holott ennek töredékéért (táblázással, felfestéssel) is ki lehetne alakítani kerékpározásra alkalmas útszakaszokat.
2013. január 17. 10:53
Tisztázatlan körülmények között ütött el egyszerre két kerékpárost is egy autós Újszászon. A bicikliseket súlyos állapotban szállították kórházba.
2013. január 16. 16:03
Magyarországon elsőként Szegeden valósul meg a közösségi kerékpárkölcsönzés. A rendszer indulása márciusban várható, a bicikliket óránként 200 forintért lehet majd kölcsönözni, de 800 forintnál senkinek sem kell többet fizetnie.
2013. január 16. 15:25
A korábbi tiltás után tavaly engedélyezték a kerékpáros közlekedést a nőknek Észak-Koreában, ezt a jogot azonban most visszavonták tőlük.
2013. január 16. 13:57
Kerékpáros útvonal köti össze a jövőben Zalakarost, Nagykanizsát, valamint a horvátországi Csáktornyát és Kaproncát, miután a négy település sikeresen pályázott a fejlesztés támogatására.
2013. január 16. 13:33
Nyárra elkészülhet a Tihanyi-félsziget keleti, délkeleti oldalán végighaladó bicikliút újabb, 2,5 kilométeres szakasza.
2013. január 16. 10:57
A CBS megerősítette, hogy a címeitől megfosztott egykori hétszeres Tour de France-győztes kerékpáros bevallotta Oprah Winfreynek adott interjújában, hogy doppingolt.
2013. január 15. 16:39
A Tolvajkergetők létrejöttéről, a módszer hatékonyságáról, a hatóság hozzáállásáról, és jövőbeni céljaikról is beszélt Tomcat a Lapifilmnek.
2013. január 15. 10:27
SanskritFritz videója arról, hogyan osont el kerékpárjával az araszolgató kocsisor mellett a hétfői havazásban.
2013. január 15. 9:28
Az eredményeitől doppingvétség miatt megfosztott korábbi hétszeres Tour de France győztes Oprah Winfreynek adott interjút hétfőn, mely csütörtökön lesz látható a televízióban. Részletek egyelőre nem szivárogtak ki, egy névtelen forrás szerint viszont Lance Armstrong beismerte, hogy doppingolt.
2013. január 11. 19:31
Késtek, a helyszínelés alatt pedig egyáltalán nem közlekedtek a vonatok a Budapest-Vácrátót-Vác, mert egy valószínűleg ittas férfi a sínen hagyta kerékpárját, amelyen átgázolt a Vác felé haladó vonat.
2013. január 11. 15:10
A hajdú-bihari megyeszékhely csaknem félmilliárd forintos uniós támogatást nyert kerékpárútjainak fejlesztésére. A már meglévő szakaszokat összekötik, a turisztikailag kiemelt övezetek irányába pedig újakat építenek. A fejlesztéssel párhuzamosan kerékpárkölcsönzést biztosít majd az önkormányzat, és szervizhálózatot is kialakítanak.
2013. január 11. 14:11
Sok tévhit uralkodik a fejekben arról, hogy télen lehet-e egyáltalán bringázni. Hát, mi eláruljuk a titkot: igen, lehet, és nagyon jó!
2013. január 11. 13:59
Közel 300 millió forintos kerékpáros turisztikai fejlesztések kezdődhetnek tavasszal Békésben és környékén. A teljes egészében uniós forrásból megvalósuló projekt keretében megújul az üdülőtábor, ahol kerékpárjavító szolgáltatás is a turisták rendelkezésére áll majd. Emellett három kerékpáros pihenőhely és új kerékpárút is épül, 3,7 kilométer már meglévőt pedig felújítanak.
2013. január 10. 15:55
Ha 160 millió forintos fejlesztés megvalósul, észak-déli irányban keresztül lehet majd biciklizni az egész városon. Szombathelyen jelenleg mintegy 30 kilométer a kerékpárút-hálózat hossza.
2013. január 10. 11:57
Négyszázötven millió forintos állami támogatásból fejlesztik a Fertő-tó körüli kerékpárutakat: a meglévőkat felújítják, a hiányzókat pótolják. A projekt teljes egészében 2014 tavaszára készülhet el, de a felújításokkal a tervek szerint már nyár közepére végezhetnek.
2013. január 3. 13:40
A Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. azt reméli, hogy a lépésnek köszönhetően újabb utasréteggel növelheti forgalmát.
2013. január 3. 12:52
Uniós és hazai források segítségével mintegy kilenc kilométer hosszú kerékpárút épülhet meg a tópart közelében, amely egy már meglévő kerékpárút-hálózathoz csatlakozik majd.
2013. január 2. 9:30
A korábban kihasználatlan, 3700 négyzetméternyi területen létesített parkolóban 124 gépkocsi és 104 kerékpár elhelyezésére van lehetőség, a B+R parkolót azonban csak később nyitják meg, mert a hatósági engedélyezési eljárás jelenleg is zajlik.
2012. december 27. 13:25
Fagyban a bringaút gyász / ha jót akarsz, keress mást! / Inkább lavírozz a kocsik közt / minthogy kezed legyen törött!
2012. december 27. 12:16
Csütörtökön átadták a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyüre és Nagyvarsány közötti kerékpárutat, amellyel biztonságossá válik a biciklisek közlekedése a Vásárosnamény-Záhony között húzódó nagy forgalmú út mentén.
2012. december 26. 11:56
Visszaérkezett a hét végén Nápolyba a brit Juliana Buhring, aki kerékpárjával 152 nap alatt pedálozta körbe a Földet. Ő az első nő, aki biciklin tett meg mintegy 29 ezer kilométernyi utat.
2012. december 26. 11:56
Visszaérkezett a hét végén Nápolyba a brit Juliana Buhring, aki kerékpárjával 152 nap alatt pedálozta körbe a Földet. Ő az első nő, aki biciklin tett meg mintegy 29 ezer kilométernyi utat.
2012. december 13. 9:41
Egyáltalán nem látom, hogy a kerékpárosklub a valóban fontos kérdésekkel foglalkozna.
2012. december 10. 10:27
Átadták Debrecen egyik legnagyobb lakótelepét, a Tócóskertet a belvárossal összekötő kerékpárutat hétfőn.
Új elnökség
2012. december 8. 20:28
Rendkívüli tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Kerékpárosklub, ahol az új elnökségbe Halász Áront, Kürti Gábort, László Jánost, Szilasi Lászlót és Veszelovszki Zsoltot választották be. Az elnökség Szilasi Lászlót választotta elnöknek.
2012. december 7. 18:43
Én társadalmi munka feladatnak megfelelő, stratégiát, lobbierőt adó „gyenge” elnökségben és egy nagyon erős, profi végrehajtó szervezetben hiszek.
2012. december 7. 18:29
A Magyar Kerékpárosklub tagjaként és a közlekedésért felelős minisztérium régi dolgozójaként kettős motiváció vezetett arra, hogy megpályázzam az MK elnökségi tagságát.
2012. december 7. 17:44
Ha megkérdezek valakit a hétvégi edzésen, hogy kinek köszönhetjük a kiskörúti bringaszámlálót, vagy hogy van e kerékpáros biztosítása, akkor ne bután nézzen ki a fejéből, hanem vágja rá, hogy MK!
2012. december 7. 17:36
Továbbra is kihívásnak tekintem, hogy a Kerékpárosklub ne csak szakmailag kompetens, hanem szerethető szervezet is legyen, ahol a tagok úgy érzik, van beleszólásuk az ügyekbe, és ahol a szervezet alapját az erős területi „sejtek” képezik, aktív tagsággal.
2012. december 7. 16:58
Átadták a Pozsonyi út második megújult szakaszát, ahová a Magyar Kerékpárosklub közreműködésének köszönhetően az eredeti tervekhez képest jóval több, közel ötven kerékpártároló is került.
2012. december 6. 15:33
Továbbra is szeretnék részt venni a Kerékpárosklub jövőjének alakításában, de nem szeretném/tudom vállalni a szervezet operatív vezetését, az elnöki feladatokat.
2012. december 6. 15:21
Személy szerint elsősorban a szervezeti feszültségek megszüntetésével, a belső kommunikáció javításával, és a taglétszám növelésével szeretnék foglalkozni, de minden területen igyekszem keményen dolgozni és gondolkodni.
2012. december 6. 14:55
Fontosnak tartom azt, hogy egy egységes országos rendszert alakítsunk ki a kerékpáros turizmus területén.
2012. december 6. 14:40
Fő célként én sem látok mást, mint amit eddig meghatározott a Kerékpároslub: a biciklis közlekedés népszerűsítését és egy országos méretű, sikeres szolgáltató és érdekképviselő szervezet felépítését.
2012. december 5. 11:30
Csaknem 30 kerékpártolvajt és 6 orgazdát fogtak el idén a rendőrök Szegeden. Több mint 150 bringát lefoglaltak, többségének még keresik a gazdáját.
2012. december 4. 9:20
Ezúttal egy, az V. kerületben tevékenykedő profi kerékpártolvaj nyomába eredtek a Tolvajkergetők.
2012. december 1. 17:14
Van egy ötletem a láthatóság növelésére.
2012. december 1. 12:45
A helyiek munkába járását segítő úgynevezett hivatásforgalmú kerékpárút létesült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalka és Jármi között, a fejlesztés zárórendezvényét pénteken tartották a szatmári kistelepülésen.
2012. november 28. 21:09
A Tolvajkergetők nagy lakattesztjéből kiderül, mennyivel bírják tovább a drága lakatok az egyszerű sodronyzárnál.
2012. november 27. 15:29
A 450 milló forintos fejlesztés célja, hogy a a Fertő-tó körüli kerékpárút-hálózat teljesen körülérje a tavat. A beruházás a tervek szerint három lépésben készülhet el.
2012. november 26. 9:52
December 8-án rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Kerékpárosklub, ahol új elnökséget is választanak, László János is átadná a helyét.
2012. november 22. 15:45
Letették a Nemesvámost Veszprémmel összekötő kerékpárút alapkövét. Az eseményen Navracsics Tibor hangsúlyozta: a kerékpárút nemcsak turisztikai és sportcélokból hasznos, hanem azért is, mert megkönnyíti a nemesvámosi cégekhez történő munkába járást.
2012. november 22. 10:55
Gyermekeknek tartott órát a kerékpározásról Füle Sándor a gödöllői Damjanich János Általános Iskolában.
2012. november 19. 16:18
Az M55 Bike nevű luxus elektromos kerékpár gyártója saját biciklijének szeretné a sebességi és távolsági rekordot.
2012. november 15. 12:19
Épp a rajt előtt hajtott a versenyzők elé egy kerékpáros Newcastle-ben, a futók pedig követni kezdték az egyébként nem is versenyútvonalon haladó bringást, mert azt hitték, hogy ő a felvezető biciklis.
2012. november 14. 10:52
Tizenkét kilométer hosszúságú kerékpárutat adtak át kedden Miskolcon. Az út a Tiszai pályaudvartól a diósgyőri városrészig tart.
2012. november 13. 15:01
Nem azért helyeztünk el biciklitárolókat, mert el akarnánk foglalni jogtalanul a fizető parkolóhelyeket vagy meg akarnánk kurtítani az önkormányzatot.
2012. november 13. 10:00
Kb. 30ezer Budapesten lebiciklizett km után, hogy egyetlen tükröt sem törtem le.
2012. november 13. 9:36
A Giro d'Italia korábbi főszervezője segítheti a jövőben a kerékpáros szövetséget és a Central-European Tour verseny szervőjét, az együttműködéssel átalakulhat a magyar kerékpársport.
2012. november 9. 15:51
A Cyclechic.hu talán legfőbb eredménye az, hogy kiemeltük a bringázásról alkotott képet a szubkultúra és a sport világából. Interjú.
2012. november 9. 14:51
Gyermekotthonokban élő állami gondozott és veszélyeztetett gyerekek kapták meg azt az ötven kerékpárt, amelyeket nyáron még a MOL Bringaprogram keretében kölcsönözhettek a fesztiválozók.
2012. november 9. 14:27
Tesztelte a járókelőket a londoni rendőrség: szemük láttára loptak bicikliket fényes nappal, a reakcióikra voltak kíváncsiak. Az akciókat filmre is vették, melynek tanulsága szerint nem nagyon zavarta a sétálókat a lopás.
2012. november 9. 9:20
Módosíthatják a kerékpárosokra vonatkozó szabályozást Ausztriában: egyebek mellett a bringásoknak is csak kihangosítóval telefonálhatnának, pozitív változás ugyanakkor például, hogy nem mindig kell majd kötelezően használni a kerékpárutakat.
2012. november 9. 9:06
Kampányt indított a gyalogosok és kerékpárosok biztonságáért a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
2012. november 8. 15:58
Elkészült a Fehérgyarmatot és Szatmárnémetit összekötő HUROVELO kerékpárút magyarországi szakasza. A 27 kilométer hosszú utat Kövér László adta át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben.
2012. november 8. 9:49
Bradley Wigginst ecclestoni otthona közelében, edzés közben borította fel egy furgon. A kerékpáros kórházba is került.
2012. november 6. 15:59
A választások közeledtével ismét valami pezsgés látható a Rákos-menti kerékpárút környékén.
2012. november 6. 9:47
A közelmúltban véget ért őszi Bringázz a munkába! kampányban csaknem ötezren vettek részt, együttesen közel 1 millió kilométert tekertek. Egyre többen kerékpároznak a speciális biciklis ruhák helyett csinos öltözékekben.
2012. november 6. 9:02
A Polgármesteri Hivatal épületében sincs kerékpártároló, és a biztonsági őrség néha elég morcosan áll hozzá, ha a kerékpárom tárolásáról érdeklődöm. A többi önkormányzati intézmény környékén sem lényegesen jobb a helyzet.
2012. november 5. 11:09
Sajnos a kerékpárosok nem miden esetben tudják a KRESZ előírásait, és azt gondolják, hogy a buszsávot ők is mindenhol használhatják.
2012. október 31. 15:52
A Fővárosi Közgyűlés szerdán megszavazta a BuBi éves üzemeltetési díját, mely 250 millió forint lesz majd. Az ütemterv szerint a budapesti kerékpárkölcsönző-rendszer próbaüzeme jövő augusztusban kezdődhet meg.
2012. október 30. 16:26
Az Amerikai Kerékpárosok Ligája idén is összeállította a biciklisbarát vállalatok listáját, amelyre több ikonikus amerikai cég, így a Facebook, az Apple és a Hewlett-Packard is felkerült.
2012. október 29. 15:31
Úgy látjuk, hogy több a kár, mint a haszon, ezért arra kértük a BKK szakembereit a tárgyaláson, hogy állítsák meg az építkezést.
2012. október 27. 16:32
A gyermekcsatorna oktatófilmje igyekszik rávezetni a kicsiket arra, miért jó, ha kerékpározáskor fejvédőt viselnek.
2012. október 27. 15:46
A rendőrség mindezidáig semmilyen intézkedést nem tett. Nem fogták el a tolvajt, pedig féltucat videófelvétel van a lopásairól, és még több szemtanú.
2012. október 27. 15:28
A Levegő Munkacsoport, a Magyar Közlekedési Klub, a Szeretem Budapestet Mozgalom, és a VEKE támogatja ugyan a Ferenciek tere átalakítását, de további forgalomcsökkentő lépéseket és kerékpársávok kialakítását javasolja.
2012. október 27. 15:16
Csaknem száz, orgazdáknál és kerékpártolvajoknál talált bicikli gazdáját keresik a rendőrök Szegeden.
2012. október 27. 15:01
Összefognak a Rákos-patak menti önkormányzatok, hogy a következő uniós finanszírozási ciklusban jusson forrás a patak teljes hossza menti kerékpárút kialakítására. A várakozások szerint 2016-ra elkészülhet a projekt.
2012. október 26. 11:40
Egy csapat pesti bringás elhatározta: rejtett műholdas jeladóval felszerelt csalibringával lépre csalja a kerékpártolvajokat. Bár eddig mintegy húsz sikeres akciót hajtottak végre, elmaradt mögülük a támogatás. Polgár Tamás (Tomcat) szerint ennek részben oka lehet, hogy a projektet vele azonosítják. Interjú.
2012. október 24. 16:56
Lance Armstrong legfőbb bűne, hogy egy hosszú éveken át tartó, a kerékpársportban mindaddig soha nem látott korrupció kulcsfigurája volt.
2012. október 19. 12:55
Átadták csütörtökön Budapest XXI. kerületében, Csepelen a Weiss Manfréd úti kerékpárutat, amely a Kvassay hídtól az Ady Endre útig tart.
2012. október 18. 15:33
Igen, 4 percért és egy szál cigiért érdemes az életemet kockáztatnom és rohannom árkon-bokron keresztül!!
2012. október 18. 15:17
Összesen hét kilométernyi utat jelölnek ki a kerékpárosoknak Kaposváron, emellett négy csomópontot biztonságosabbá tesznek, másik négy kereszteződésben áthangolják a lámpákat, továbbá 200 biciklitárolót helyeznek el a város különböző pontjain.
2012. október 17. 12:42
A Budapesti Aszfaltprojekt sétával és biciklis túrával emlékezik meg '56 eseményeiről a főváros forradalmi helyszínein.
2012. október 16. 16:08
Motoros futárt fizetett Lance Armstrong azért, hogy eritropoetinnel (EPO) lássa el – vallotta volt csapattársáról Tyler Hamilton amerikai kerékpáros.
2012. október 12. 17:28
2.800 méternyi kerékpárutat és a nyomvonalon 16 kerékpártárolót adott át a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes és a BKK vezérigazgatója a III. kerületben.
2012. október 10. 15:03
Elkészült az őszi Bringázz a munkába! kampány videója.
2012. október 10. 11:59
Az üzletek előtti parkolókból is lecsippentenek némi részt, és a gyalogosoknak is kevés helyet hagynak az Újgyőri főtér környékén felfestett kerékpárutak.
2012. október 9. 9:41
Csaknem félmilliárd forintért az Európai Unió támogatásával épít 11 kilométernyi, kétszer egysávos kerékpárutat Nyírmeggyes és Nyírbátor között négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települési önkormányzat.
2012. október 8. 13:16
Nyolc fedett kerékpártárolót helyeztek el a trolibusz- és a villamos-végállomások közelében Szegeden. Ötben 44, háromban pedig 40 bicikli helyezhető el.
2012. október 8. 12:58
Újabb két kilométeres szakasszal bővült Debrecen kerékpárút-hálózata, ezzel együtt már 30 kilométernyi kerékpárúton közlekedhetnek a biciklisek a városban.
2012. október 4. 13:45
A helyiek ingyen kapják a használathoz szükséges kártyát ahhoz a különleges, mikroprocesszor vezérelte, nyolcszögletű, zárt kerékpártárolóhoz, amelynek prototípusát a napokban állították fel a budaörsi buszvégállomásnál.
2012. október 3. 16:02
Tavaly több biciklit vettek az olaszok, mint autót, ami évtizedek óta nem fordult elő.
2012. október 1. 14:04
Jeladós csalibiciklivel kergeti a tolvajokat néhány pesti bringás. Az erről szóló videósorozat első részében a három évvel ezelőtti kezdeti próbálkozásokat elevenítették fel.
2012. október 1. 8:59
Elsősorban az idegenforgalom fejlesztését szolgáló kerékpárutat adtak át szombaton a Kapuvárhoz közeli Fertőendréden.
2012. szeptember 24. 16:01
A BME EZK nagyra értékeli a Magyar Kerékpárosklub tevékenységét, és szorítunk nekik, hogy sikerüljön a szakmai színvonalat az általuk elvárt szintre emelni.
2012. szeptember 22. 18:00
A Street Fashion Budapest és a Cyclechic.hu egyedülálló biciklis divatbemutatóján Budapest legstílusosabb bringásai lesznek a modellek, akik a Budapest idén felavatott vörös szőnyege, az Andrássy út új kerékpársávján vonulnak majd fel.
2012. szeptember 21. 15:30
Az LMP célja, hogy 2020-ra a fővárosi közlekedés 15 százalékát a kerékpárosok adják, az autósok aránya pedig 25-30 százalékra csökkenjen. A párt fővárosi frakcióvezetője szerint a kerékpáros közlekedés fejlesztésekor nem csak kerékpárutakra, hanem biciklitárolókra és a tömegközlekedés bevonására is szükség van.
2012. szeptember 21. 15:08
Egy 1939-es Weiss Manfred gyártmányú, Csoda típusú kerékpár nyerte a Magyar Gyártmányú Veterán Kerékpárok Virtuális Múzeuma által hirdetett pályázaton az Év Veterán Kerékpárja díjat.
2012. szeptember 21. 14:00
A Magyar Kerékpárosklub és a Holland Királyság Nagykövetsége által rendezett közös szakmai fórumon négy holland szakember tart előadást a Hollandiában a hetvenes években bekövetkezett szemléletváltásról, amely során a közlekedés-tervezésben és városfejlesztési projektekben prioritást kaptak a kerékpárosok és a gyalogosok.
2012. szeptember 20. 15:49
Bringás reggelivel látja vendégül a kerékpárral közlekedőket a Magyar Kerékpárosklub pénteken reggel Budapest és az ország 13 pontján, mely egyben az őszi Bringázz a munkába! kampány nyitánya is lesz. A központi nyitóünnepség 9 órakor kezdődik az Andrássy úton, az Operaház előtt.
2012. szeptember 20. 14:01
Közösségi kerékpáros rendszert fejlesztett ki az esztergomi Neuzer kerékpárgyártó cég, a kerékpárokat és a dokkoló állomásokat csütörtökön mutatták be Budapesten. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a Neuzer rendszere összhangban van a BuBi közbringarendszerrel, mivel Budapestnek szüksége lesz kerékpárkölcsönző rendszerre.
2012. szeptember 19. 15:53
Buda legendás rockhelyszíneit járják végig a következő Bike and Roll popkulturális kerékpártúra résztvevői. A szeptember 22-i bringás program során bejárják a Bem Rockpartot, az A38-at és egykori Ifiparkot, a Várbazárt is.
2012. szeptember 18. 14:27
Augusztus eleji ígéretéhez híven tíz buszsávot megnyitott a kerékpárosok számára a Budapesti Közlekedési Központ. Az érintett útszakaszokon mind az úttestre, mind a közlekedési táblákra felkerültek a kerékpáros piktogramok.
2012. szeptember 18. 12:26
Becslések szerint egy év alatt megduplázódott Gödöllőn a kerékpárral közlekedők száma.
2012. szeptember 18. 10:21
Az ORFK és a KSH adatai szerint évről-évre sokkal több kerékpárt lopnak el ősz elején, mint az év többi hónapjában, ráadásul ekkor a biciklisek által okozott balesetek száma is számottevően megemelkedik.
2012. szeptember 17. 10:29
Az Európai Mobilitási Hét keretében szeptember 16-22. között ingyenesen szállíthatóak a kerékpárok a MÁV-START és a GYSEV vonatain. A vasúttársaságok így akarják népszerűsíteni a környezetbarát vasúti közlekedést.
2012. szeptember 14. 11:15
Első alkalommal rendezik meg a Győri bringafesztivált a kisalföldi megyeszékhelyen: szeptember 21. és 23. között kerékpáros felvonulás és versenyek mellett lesz kapcsolódó konferencia, tanfolyam és vetélkedő is.
2012. szeptember 13. 14:32
10 perc alatt 216 kerékpárost számoltak meg Küküék kedden este fél hétkor a Szabadság híd budai hídfőjénél. Egy lámpaciklust le is videóztak.
2012. szeptember 13. 14:15
Kissé sokkoló felismerés, hogy minden autós elképzelés és elköltött sok milliárd forint ellenére marhára nincsenek kerékpárutak. Azért nem megy a köcsög biciklis a kerékpárúton – velem együtt – mert nincs!
2012. szeptember 13. 13:39
Szeptember 28-ig pályázhatnak a települések és munkahelyek a kerékpárosbarát címre. Előbbieket három, utóbbiakat négy kategóriában értékelik majd.
2012. szeptember 12. 10:00
A színész szabálytalanul kanyarodott, amikor elcsapta a biciklist. A Kerékpárosklub elnöke szerint az ehhez hasonló balesetek gyakran érintik a bicikliseket.
2012. szeptember 12. 9:21
Nem vagyok biciklis, de ahhoz tényleg csont hülyének kell lenni, hogy ne vegyük észre, a biciklismozgalmárok és a nyomukban tekerő polgárok milyen jót tettek ezzel a várossal.
2012. szeptember 11. 15:25
Autóbalesetben elhunyt a Magyar Kerékpárosklub egyik aktivistája Baki Ádám (Pixel), aki egyebek mellett ezt a PM10 című filmet is készítette.
2012. szeptember 10. 11:25
Az, hogy most nincs Critical Mass, az az idei Critical Mass. Ez is egy civil demonstráció. Interjú.
2012. szeptember 10. 9:22
A német mérnökök által kifejlesztett, FLIZ nevű kerékpárt pedál híján lábbal kell hajtani, a biciklis pedig lényegében egy – a nem mindennapi módon kialakított vázra függesztett – hevederben függeszkedik.
2012. szeptember 9. 13:00
A szeptemberi bringás bolhán nem csak biciklis cuccokat vásárolhatnak az érdeklődők, hanem a Magyar Kerékpárosklub jóvoltából megtanulhatják a helyes lakatolást is. A sodronylakatokból pedig bringás szobor készül majd a Szimpla Kert előtt.
2012. szeptember 6. 11:01
A Kritikus Tömeg öncélúvá vált. Évről-évre számháborúsdiba süllyedő utóélete pusztán csak azt a célt szolgálta: most is többen lettünk.
2012. szeptember 6. 8:49
A CM Budapesten elérte a célját, mindennapossá és magától értetődővé tette a bringázást.
2012. szeptember 5. 14:08
Csak ennyit mondanánk a szervezőknek: Köszönjük.
2012. szeptember 5. 13:05
Megértettük, hogy a Critical Mass kiürült, miközben a több évtized múlva is szükséges szakmai szervezetünk haldoklik.
2012. szeptember 5. 12:55
A criticalmass.hu-n megjelent írásában a Critcal Mass két főszervezője, Kürti Gábor és Sinka Károly bejelentették, hogy elmarad az őszi budapesti kerékpáros felvonulás, valamint azt is, hogy a jövő tavasszal az utolsó Critical Mass-t rendezik meg.
2012. szeptember 4. 15:52
„Minden, ami kerékpár” jelszóval rendezték meg idén már harmadik alkalommal a K&H olimpiai kerékpáros napot Budapesten.
2012. szeptember 4. 15:27
Saját zsíron szerint a troli mellett nem lehet elférni, ha pedig ésszerűen akarunk közlekedni, az veszélyes vagy szabálytalan.
2012. szeptember 4. 13:29
Az autósoknak generált piros lámpák egy része teljesen fölösleges a kerékpárosok számára.
2012. szeptember 4. 11:42
A „Minden, ami kerékpár” mottó jegyében közel 100 féle különböző kerékpáros program és bemutató várta az érdeklődőket a városligeti 56-osok terén és a főváros kerékpárútjain vasárnap, a 3. K&H olimpiai kerékpáros nap keretében.
2012. szeptember 4. 9:22
Harmadik helyezést ért el az Országos Mentőszolgálatot képviselő pécsi mentőegység az ausztriai nemzetközi kerékpáros mentőversenyen.
2012. szeptember 4. 9:13
Mark Ormrod a brit tengerészgyalogság kommandósaként szolgált Afganisztánban, ahol elveszítette mindkét lábát és egyik karját is: most pedig körbe fogja tekerni Nagy-Britanniát. A csaknem 5000 kilométeres túrán több háborús veterán is elkíséri majd a férfit.
2012. augusztus 31. 13:46
Tegnap kipróbáltuk kollégámmal, hogy 17 órakor indulva az Infoparkból ki ér hamarabb Újpest Városkapuhoz.
2012. augusztus 30. 16:36
A létesítmény magját egy 400 négyzetméteres közösségi épület alkotná, ahol kerékpártárolókat, kerékpármosót, szervizt és kölcsönzőt üzemeltetnének. A kerékpárosközpontból egy 90 kilométer hosszúságú erdei túraútvonal indulna, amely csatlakozna a Duna-menti EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárúthoz.
2012. augusztus 28. 10:55
Bekerült a német Bruckmann kiadó Európa húsz legszebb kerékpáros útját bemutató kötetébe a Balaton körüli biciklis út. A könyv szerzője nyolc napig barangolt kerékpárjával a Balaton északi partján, erről számolt be az olvasóknak.
2012. augusztus 27. 14:51
A BKK szombaton reggel leszerelte a kerékpározást tiltó közlekedési táblákat a Lánchídról. A Magyar Kerékpárosklub örül a lépésnek, és reméli, hogy további forgalomcsillapító intézkedések is segítik majd a biciklis közlekedést a hídon.
2012. augusztus 27. 11:48
Novák Eduárd erdélyi magyar kerékpáros viszi a román zászlót a Londonban szerdán kezdődő paralimpia nyitóünnepségén.
2012. augusztus 27. 11:13
Ne dőljünk most hátra, mert ideje lenne elgondolkodni a következő logikus lépésen, a Váralagút és a Lánchíd útpályáinak busz-kerékpársávvá alakításán.
2012. augusztus 27. 7:25
Lance Armstrongot elérte az ártatlanság helyett a bűnösség vélelme. A joggal ellentétben ugyanis a profi kerékpározásban ez az alapvetés.
2012. augusztus 22. 10:16
Keddtől hat napon át 31 ország 480 versenyzője küzd a Veszprém környékén zajló tájkerékpáros világbajnokság különböző versenyszámaiban.
2012. augusztus 21. 10:01
Ne csak annak örüljünk, hogy egyre többen bicikliznek, tegyük ezt a folyamatot visszafordíthatatlanná.
2012. augusztus 17. 17:20
Vak és látássérült emberek indultak egészséges társaikkal pénteken háromnapos biciklitúrára tandemkerékpárokon a Balaton körül. A kezdeményezésből mozgalmat indítanának a szervezők, a fogyatékkal élőket felkaroló Mozdulj! Közhasznú Egyesület.
2012. augusztus 17. 17:06
A Rákóczi híd korlátjának felújítása miatt csütörtöktől lezárták az átkelő járdáját, így a munkálatok végéig a bringásoknak osztozniuk kell a kerékpárúton a gyalogosokkal.
2012. augusztus 16. 13:30
A pénztelenség miatt egyre többen teszik le az autót és ülnek biciklire Görögországban. Míg más kisboltok bezárnak, addig csak Athénban havonta nyílik új kerékpárbolt és szerviz. A görög főpolgármester már gondolkozik az athéni bérbicikli-rendszeren is.
2012. augusztus 16. 12:32
Még az idén megújul és új szakaszokkal ki is egészül két kerékpárút Szentesen.
2012. augusztus 15. 8:37
A KRESZ szerint csak ott szabad buszsávban kerékpározni, ahol ezt a jelzések megengedik.
2012. augusztus 14. 21:17
Ezúttal a Vereckei-hágótól indult a kerékpáros Határon Túra 2012. A résztvevők hét nap alatt tekernek el Budapestre: Munkács, Vásárosnamény, Sárospatak, Miskolc, Eger és Gyöngyös érintésével érkeznek meg augusztus 20-án a fővárosba.
2012. augusztus 14. 21:01
A Tatabánya határát és Vértesszőlőst összekötő több mint két kilométeres kerékpárút őszre készül el.
2012. augusztus 13. 9:29
Sinka Károly Sinya, a Critical Mass szervezője vissza akarja kapni a Dunát, Vitézy Dávid pedig a TEDxYouth@Budapest klubestjén megígérte, hogy több mint 10 buszsávot meg fognak nyitni a kerékpárosoknak Budapesten.
2012. augusztus 11. 13:00
Augusztusban is bringás bolha a szombaton 13 órától a Szimpla kertben! A szokásos használt és új kerékpárok, alkatrészek és hazai tervezők bringás termékei mellett a kilátogatók ezúttal különleges veterán kerékpárokat is megcsodálhatnak a vásáron.
2012. augusztus 10. 11:45
Mióta bringával járok, jobban idegesítenek a bringások, mint bármelyik másik.
2012. augusztus 9. 15:57
A több tucat downhilles nemcsak a hegyoldalt tarolja le, ahol éri, hanem nagyon is harsányan tiltakoznak és méltatlankodnak, hogy őket nem szeretik.
2012. augusztus 8. 15:10
Londonban nem csak a kerékpárosokra figyelnek a bringás rendőrök, hanem – ahogy a videó is mutatja – egy szabálytalanul közlekedő Bugatti Veyront is figyelmeztetnek, ha szükséges.
2012. augusztus 8. 13:44
Péntektől vasárnapig rendezik a 6. Országos Dongós Találkozót Makón. A Dongó, vagyis a segédmotorral felszerelt kerékpár az 1950-es, 1960-as évek utcaképét meghatározó jármű volt.
2012. augusztus 8. 13:14
Egy vak és három gyengénlátó sportoló indul kétüléses kerékpárral szerdán Győrből a londoni paralimpiára.
2012. augusztus 7. 14:41
Buktatói is vannak a régóta várt, de néhány napja már elérhető biciklis biztosításnak.
2012. augusztus 6. 13:30
A MOL Bringaprogram keretében ingyenes kerékpártárolóval, szervizzel és kölcsönzővel várják a fesztiválozókat a Szigeten. Lesz goldsprint is.
2012. augusztus 6. 12:51
Aki kempingbiciklivel közlekedik, az pontosan tudja, hogy a lehetetlen igenis létezik.
2012. augusztus 4. 16:28
A tolvaj volt olyan béna, hogy 20m-en belül, az első zebra gyalogospirosán átzúzva úgy elcsapatta magát, hogy egyből az OBSI-ban kötött ki.
2012. augusztus 3. 10:24
Köszönöm, hogy apám helyett apám voltál. Köszönöm, hogy dolgozhattam Veled!
2012. augusztus 3. 10:20
Hatvanegy éves korában elhunyt Sipos János sportriporter, egykori kerékpárversenyző, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, MOB-tag, aki évtizedekig a Magyar Rádió munkatársa is volt.
2012. augusztus 3. 9:41
250-300 kerékpárt állítana forgalomba a Parlament és a Képviselői Irodaház között Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár annak érdekében, hogy a két épület közötti távolságot biciklivel tegyék meg a politikusok és az Országgyűlési Hivatal dolgozói.
2012. augusztus 2. 14:33
A biciklis rendőrök egy hónapja teljesítenek szolgálatot a főváros idegenforgalmilag kiemelt területein, hozzájuk csatlakoznak augusztustól szerdánként, csütörtökönként és péntekenként a közterület-felügyelők is.
2012. augusztus 1. 14:58
Ezer kerékpárral indított biciklikölcsönző-rendszert szerdán a lengyel főváros, csatlakozva a világ több mint 50 városában működő Veturilo rendszerhez.
2012. július 31. 11:52
A kerékpározást népszerűsítő kezdeményezést hirdetett meg Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott a kormányhivatalok, a minisztériumok és az állami hivatalok dolgozóinak.
2012. július 31. 11:42
A biztonságosabb közlekedés érdekében kötelezővé tehetik a biciklirendszámot Bécsben. Az osztrák főváros polgármestere szerint érdemes megfontolni az ötletet, a Zöld párt viszont tiltakozik.
2012. július 31. 11:23
Ez volt a 11. akciónk, és szintén a 11. elfogott bűnözőnk.
2012. július 31. 9:19
Egy nagyszabású turisztikai fejlesztés keretében egy 80 kilométeres kerékpárutat is építene a Deseda-tó köré Kaposvár önkormányzata. Az ehhez szükséges kétszázmillió forintra pályázatot nyújtanak be.
2012. július 31. 8:49
Csaknem harminc kerékpár ellopását ismerte el eddig az a két férfi, akit a zalaegerszegi rendőrök vettek őrizetbe a napokban.
Szabad sáv
2012. július 30. 9:42
Vitézy Dávid a Bringások Éjszakáján jelentette be a BKK lépését.
2012. július 27. 14:51
Tavaly az ellopott kerékpárok száma 14 százalékkal, míg azok értéke 20 százalékkal emelkedett az ORFK adatai szerint – e károk mérsékelhetők biztosítással.
2012. július 27. 9:23
Egyre több biciklit lopnak el Magyarországon. A lopások ellen nehéz védekezni, és a tolvajok is egyre leleményesebbek.
2012. július 26. 15:50
A biciklizés a praktikus és menő közlekedési eszközből nagyon könnyen avanzsálódhat létformává.
2012. július 25. 16:01
A bosnyák bandát már márciusban lekapcsolták, vezetőjét azonban csak most sikerült elkapni. A biciklitolvajok három év alatt több mint 1200 kerékpárt loptak el Ausztria Karintia tartományából, hogy aztán bosnyák és horvát ócskapiacokon adják tovább őket.
2012. július 24. 18:52
Nekiindultam a szemerkélő esőben és 10-12 perc alatt ott is voltam. Visszafelé az esőkabátom a csomagtartón pihent: a nap sütött és én rendkívül elégedett voltam a döntésemmel.
2012. július 24. 11:07
Célunk, hogy minél több gyerekkel és felnőttel ismertessük meg a kerékpározás örömeit. Minél több embernek tanítsuk meg biztonságosan használni a bringát.
2012. július 23. 15:00
Hétfőtől köthető az első magyarországi, kifejezetten kerékpárosoknak készült biztosítás, amely lopás és elemi kár esetén enyhíti az anyagi veszteségeket, a kiegészítő baleset-biztosítás pedig a személyi sérülésekre is fedezetet nyújt.
2012. július 23. 8:02
Bradley Wiggins nyerte az idei Tour de France-t, ezzel ő lett a francia kerékpáros körverseny első brit győztese.
2012. július 20. 18:48
Fájós foga hajnali biciklizésre sarkallta Saját Zsíront, és ha már ilyen korán felült kerékpárjára versenyzett egyet a 49-es villamossal. A bringázás feledtette vele fájdalmát.
2012. július 19. 15:13
A soproni borvidéket bemutató kerékpártúrát rendeznek szombaton a dunántúli városban. A Bringázz a szőlőben! nevű program során a résztvevők bejárják a környéket, végül Sopron főterére érkeznek, ahol egy pohár bor és koncert is várja majd őket.
2012. július 18. 11:06
A rendőrség keresi azt a videón szereplő férfit, aki 2012. július 17-én eltulajdonított egy kerékpárt az V. kerületi Fejér György utcából.
2012. július 18. 10:05
Véralkoholszint szerint differenciálná a bírságot kerékpárosok esetében egy kormányrendelet-tervezet. A jövőben a 0,5 és 0,8 ezrelék közötti véralkoholszint csak akkor lesz büntethető, ha a kerékpáros veszélyhelyzetet teremt, vagy ha főúton közlekedik. A változások augusztus 1-én, illetve szeptember 1-én léphetnek hatályba.
2012. július 17. 14:13
A szegedi polgármesteri hivatali „szakirodák” munkatársai továbbra is a girbe-gurba vonalak bűvöletében élnek, gyerekes játszadozásukat közlekedésszervezésnek hívják.
2012. július 16. 16:57
Miért vagyok abban a városban alárendelt szerepbe kényszerítve? Miért akadályozzák a haladásomat minősíthetetlen és kritikán aluli kijelölt, kötelező útvonallal?
2012. július 16. 12:42
Megépül a Székesfehérvárt Iszkaszentgyörggyel összekötő bicikliút, így összefüggővé válik a Velencei-tó és a Bakony közötti kerékpárút-hálózat. A fejlesztés eredményeként 3,4 kilométer kerékpárút épül meg szeptemberig, a létrejövő kerékpárút-hálózat hossza 37 kilométer.
2012. július 14. 13:00
Nyár, limonádé, libbenő szoknyák, kigombolt ingek és bringás bolha szombaton 13 órától a Szimpla Kertben! A vásáron most nem csak a hazai tervezők bringás termékeihez juthatnak hozzá az érdeklődők, hanem kedvezményesen vehetnek jegyet a Bánkitó fesztiválra is.
2012. július 13. 9:58
Rabok által, kerékpározással előállított árammal biztosítják a folyóparti sétány tíz lámpájának működését egy brazil városban. A projekt nem csak a városnak, de az elítélteknek is jó, hiszen minden letekert három és fél óra után egy nappal csökken a büntetésük.
2012. július 12. 22:05
Egyre több a biciklis, de sokan közülük nem tudnak kerékpározni és a szabályokat sem tartják be – derül ki a Saját Zsíron összeállításából.
2012. július 12. 21:09
Régóta ismert tény, ha társadalmi szokásokon akarunk változtatni, azt célszerű a gyerekekkel (is) kezdeni. Nincs ez másképp a kerékpározással sem.
2012. július 11. 21:58
Néha olyan érzésem volt, mintha London lenne kicsiben, és ha azt nézzük, hogy itt is bringás a polgármester, akkor a hasonlat még jobban áll.
2012. július 11. 12:46
Különleges, éjszakai kerékpáros városnézésen fedezte fel Budapestet Fluor Tomi és Puskás Peti. A TV2 videója.
2012. július 9. 12:28
Látható, hogy a bringás kikényszerül az autók közé, ami nem tragédia, csak ne nevezzük ezt a megoldást szupernek.
2012. július 6. 19:10
Egy élmény volt így utazni a 45 fokban, hogy fél szemem a fejem fölé sasolt, mikor csúszik meg, és esik a fejemre az egész bringa.
2012. július 6. 15:00
A MOL bringaProgramjának keretében bringaKút elnevezéssel ingyenes szervizt alakítottak ki az Erzsébet téri Akvárium Klubnál. Szintén a program részeként bringaMentők tevékenykednek majd a nagyobb fesztiválokon, illetve hétvégente Tihanynál is. Létrehoztak egy kerékpárosoknak szóló mobilalkalmazást is.
2012. július 5. 14:52
Nem véletlen, hogy a tapasztalt kerékpárosok nagyobb biztonságban érzik magukat a közúton, a gépjárművek között.
2012. július 5. 14:29
A KRESZ szerint tilos kerékpározni a járdán, ám ezt sokan figyelmen kívül hagyják. A Dehir.hu videója.
2012. július 4. 15:52
Nem siettem, de még így is volt időm reggelit venni, leheveredni a padkára a bank mellett, és szép komótosan megreggelizni, mire ő odaért.
2012. július 4. 12:07
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatán a települések három, a munkahelyek négy kategóriában versenghetnek a kerékpárosbarát címért.
2012. július 4. 9:52
Szerdán megkezdte működését a rendőrség biciklis egysége. A bringás rendőrök reggel 9 és este 9 óra között járják Budapest kerékpárútjait és kiemelt turisztikai területeit. A kerékpáros rendőrök felkészítését a Magyar Kerékpárosklub is segítette.
2012. július 3. 14:31
Az óriási átéléssel tekerő tökmagokon át a lassan tekerj, mert már csak így tudsz öregecskéken át mindenki teker, aki csak teheti és senki se választja a járdát.
2012. július 3. 8:17
A Pannon Pleasure keretében kerékpáros idegenforgalomra épülő turisztikai rendszert alakítanak ki 2014 őszéig Vas és Zala megyében, valamint a Muravidéken. A térségről kerékpáros térkép, útikönyv és egy interaktív honlap is készül.
2012. június 29. 16:34
A Kerékagy értesülései szerint ötven biciklis rendőr teljesíthet szolgálatot a jövőben Budapest utcáin. A kerékpáros alakulat megalakulását néhány napon belül jelenthetik be hivatalosan.
2012. június 29. 14:53
Egy tízezer négyzetméteres biciklis bevásárlóközpontot építene a volt Csepel Fémmű területére az Indotek. A Pedál Market építése jövő év elején kezdődhet és 2014-re lehet készen. A cég vezérigazgatója szerint a csepeli kerékpárgyártás hagyományai miatt kézenfekvő volt a bringások Csepelre csábításának ötlete.
2012. június 28. 13:45
Különleges kampányt indult Pakson az ittas kerékpározás visszaszorítása érdekében: a rendőrség által intézkedés alá vont, de józan bringások részt vehetnek egy nyereménysorsoláson, ahol akár egy bicikli is ütheti a markukat.
2012. június 28. 12:07
Fekvőbiciklivel indul a londoni olimpiára Bóta Katalin, Berta István és Berta Ádám, akik az út során a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak is gyűjtenek adományokat.
2012. június 27. 15:48
Egy brit felmérés szerint leginkább azért kerékpároznak a megkérdezettek, mert örömüket lelik a tekerésben. Szintén magas azok száma, akik kondíciójuk megtartása miatt tartják fontosnak a biciklizést. De akadnak akik a spórolás, vagy a kerékpár környezetbarát jellegét emelték ki.
2012. június 27. 13:28
Ahogy az alábbi videóból is kiderül, némi gyakorlással még egy percre sincs szükséges a defektes kerékpár belső kicseréléséhez.
2012. június 26. 15:26
Nem azt mondom, hogy KRESZ vizsgát mindenkinek, de a közlekedési alapszabályok minimum ismeretét elvárhatóvá kellene tenni bringásnak, gyalogosnak, polgárnak egyaránt.
2012. június 26. 14:59
124 gépkocsi és 105 kerékpár tárolására akalmas P+R, illetve B+R parkolót alakítottak ki a gödöllői vasútállomás mellett.
2012. június 24. 14:55
Szombaton megnyitották a Párizs-London közötti 400 kilométeres zöldutat.
2012. június 22. 17:48
Uniós támogatással 17 kilométeres kerékpárút épülhet a szlovákiai Révkomárom és Gúta között, miután a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elfogadta a Pons Danubii EGTC pályázatát. A magyarországi bővítés a komáromi Monostori Erőd környékét érinti 2,2 kilométeres szakaszon, amely rákapcsolódik az Eurovelo 6 kerékpárútra a Duna magyarországi oldalán.
2012. június 22. 17:28
A közlekedést is érinti majd a Budai Vár és környékének fejlesztése. A bicikliseknek jó hír, hogy a tervek szerint csillapítják a forgalmat a Lánchíd utcában, ahol kerékpárút is helyet kap majd. Ezen felül több ponton is kialakítanak biciklitárolókat.
2012. június 21. 16:16
A brit Mike Hall 91 nap és 18 óra alatt kerékpározta végig a Londontól Londonig tartó 18 ezer mérföldes távot.
2012. június 20. 14:40
Összecsukható, egy táskában is elférő kerékpárt tervezett egy debreceni férfi. Egyelőre a prototípus készült el, de a további darabok 3 perc alatt összeszerelhetőek lennének.
2012. június 19. 15:01
Ártérre építették a Budakalászon áthaladó EuroVelo 6 kerékpárút egyes szakaszát, ami így áradáskor víz alá kerül, ahogy most is. László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke a Blikknek azt mondta, a rövid időszaknyi kellemetlenség megéri az ártéri kerékpárút árát, szerinte ugyanis ártéri erdőkben a legcsodálatosabb biciklizni.
2012. június 19. 14:28
Akár egy, akár többnapos túrát tervezünk, az ország számtalan szebbnél szebb szeglete vár felfedezésre a Balaton környékétől egészen a Tisza-tóig.
2012. június 19. 14:12
A Saját Zsíron blog szerzője ezúttal Kiskunhalas kerékpáros kultúrájába kóstolt bele.
2012. június 19. 9:04
Indulhat a londoni olimpián a hegyikerékpáros Benkó Barbara. Bár Magyarország a női kvalifikációs ranglistán éppen hogy csak, de lecsúszott a még kvótát érő helyről, egy vélhető visszalépés miatt mégis indíthat versenyzőt az ötkarikás játékokon.
2012. június 18. 13:57
És elindult útjára a csillogó acélparipa, hogy könnyebbé, szebbé tegye a dolgozó emberek életét – hallatszik az 1948 körül készült felvételen.
2012. június 18. 10:15
Már annyian vagyunk, hogy ha összefognánk, megnyernénk egy parlamenti választást. Kétharmaddal.
2012. június 18. 10:02
Minden idők egyik legjobb magyar eredményét elérve a tizedik helyen ért célba a hegyikerékpáros maratoni Eb-n Dósa Eszter.
2012. június 15. 21:11
Szőnyi Ferenc segítségével, az Amerikát átszelő, 5000 kilométeres verseny keretében szeretnék a világ elé tárni a magyar fejlesztésű, húrhajtású kerékpárt.
2012. június 15. 20:37
A belváros egyes részeit már kinőtte a biciklis társadalom, a kerékpárok fürtökben lógnak jóformán minden olyan tárgyon, amely masszívnak tűnik és átéri a lakat.
2012. június 14. 16:38
Hatvan kerékpárt állított forgalomba térségi pályázati forrásokból a Nyugat-balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft – írja a Zalai Hírlap. A biciklik Keszthelyen, Zalakaroson, Gyenesdiáson, Vonyarcvashegyen, Balatongyörökön és Hévízen kölcsönözhetőek, ráadásul a hat település bármelyikén letehetőek, nem kell visszavinni azokat kölcsönzési helyükre.
2012. június 14. 15:56
Hivatalos eljárást indított a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong ellen az amerikai doppingellenes ügynökség. A szövetségi főügyész februárban már ejtette a kerékpáros elleni doppingvádakat, de a hatóság nem hagyta annyiban az ügyet.
2012. június 14. 15:24
A Saját Zsíron blog szerzője felvette, amint egy férfi felelőtlen manőverével nem csak magát, hanem – vélhetően – gyermekét is veszélyeztette.
2012. június 14. 15:05
A Tiszavölgy Kalandtúra első hétvégéjén közel négyszáz kerékpáros túrázó ismerkedett szervezett formában a Tisza mente nevezetességeivel.
2012. június 13. 14:40
A kerékpár kettős természetével a hazai döntéshozók szemlátomást nem is tudnak mit kezdeni. Lehet, nem is akarnak.
2012. június 13. 11:36
A Saját zsíron blog szerzőjének videója szerint néhány bringásnak lenne még mit tanulnia a kerékpáros közlekedésről.
2012. június 13. 9:01
A június 25-30. közötti hatnapos kerékpártúrán a résztvevők a Fertő-táj Világörökség településein átkerekezve csodálhatják meg a természet és az épített környezet harmóniáját.
2012. június 13. 8:29
Gyorsított eljárásban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Városi Bíróság azt a két fiatalembert, akik a hétvégén elvették egy kisfiú kerékpárját és mobiltelefonját.
2012. június 12. 10:42
A 73 éves nyugdíjas artista több mint ötven pohárral és tizenegy kaszával, kormány nélküli kerékpárral gurult le egy somogyi dombról.
2012. június 12. 8:54
A MÁV-START közlése szerint négy év alatt megduplázódott a kerékpárjegyet vásárló utasok száma, tavaly már több mint háromszázezer kerékpárjegyet értékesítettek. A vasúttársaság célja, hogy minden vonatán biztosítani tudja a biciklik szállítását. A cég beszámolt a Magyar Kerékpárosklubbal közösen készített közvélemény-kutatásáról is.
2012. június 11. 14:14
Fontos, hogy a kerékpárút-hálózat a városon belül olyan lefedettségű legyen, hogy megérje kerékpárra váltani. Interjú.
2012. június 10. 21:22
Egy speciális, kétszemélyes fekvőbiciklivel indul Nagykanizsáról a londoni olimpiára Hegedűs Tamás és Hodák Sándor.
2012. június 10. 20:46
A mexikóvárosi ruhátlan bringások az alternatív közlekedési módok népszerűsítésért és a biztonságosabb kerékpározásért vonultak.
2012. június 8. 21:03
Adóznak, mint a tisztes állampolgárok / De hiába, nem azok: bicikli tolvajok.
2012. június 7. 16:44
A magyar fejlesztésű lánc nélküli kerékpárral, a Stringbike-kal vág neki az Egyesült Államokat átszelő ötezer kilométeres biciklis versenynek Szőnyi Ferenc.
2012. június 7. 16:13
A Berliner Zeitung szerint idén 150000-en vettek részt a felvonuláson és a tömegben mi is ott voltunk.
2012. június 6. 9:58
A Saját zsíron blog szerzője is belefutott a Budapest belvárosát megbénító, a kerékpáros közlekedést is megnehezítő hétfői taxis demonstrációba.
2012. június 6. 8:05
Megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a kerékpárosbaráttá válni kívánó Gödöllőn tovább szaporodtak az eddig is hemzsegő, kerékpározást tiltó táblák.
2012. június 5. 11:08
A német főváros metróin külön helyet alakítottak ki a kerékpároknak, de a villamosra és az S-Bahnra is fel lehet vinni a bringákat. Kürti Gábor videója.
2012. június 4. 9:24
Másfél kilométernyi kerékpárutat adtak át Kőbányán, a Fehér út és az Albertirsai út között. A Budapesti Közlekedési Központ által, részben uniós forrásokból elkészült projekt részeként egyebek mellett a kiemelt csomópontokban piros színű átvezetéseket alakítottak ki, a kerékpárút mentén pedig fákat és cserjéket is ültettek.
2012. június 2. 15:54
A fiatalok eszetlenül rohangálnak a bringaúton, átmásznak a kordonon alatt és azzal szórakoznak, hogy a betoncsík két széle között ugrálnak összevissza.
2012. június 2. 14:57
A mostani, 400 millió forintos beruházással együtt, összesen már több mint 20 kilométeres kerékpárút-hálózat lesz a Tolna megyei kisvárosban és környékén.
2012. június 1. 20:30
Csak szeretnék szólni, hogy ilyen állapotok, mint a budapesti Duna-parton, egyszerűen sehol sincsenek. Semmi sincs megoldva, ráadásul még egymáshoz sincs türelmünk.
2012. május 30. 12:26
Tarlós István és Vitézy Dávid átadta, a kerékpárosok pedig bringaemeléssel üdvözölték az Andrássy út új kerékpársávját. Az Index videója.
2012. május 30. 10:09
Köszi a bringával közlekedők egyre nagyobb tömegének, akik nyomása megváltoztatja a várost, köszi a Kerékpárosklubnak, hogy megtervezte és a BKK-nak, hogy megcsinálta.
2012. május 29. 15:57
Kedden délután hivatalosan is átadta a közlekedőknek a megújított Andrássy úti kerékpársávot Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Az ünnepségen Tarlós jelezte: folytatják a munkát, a külső városrészeken is épültek új kerékpárutak, és az Andrássy út Oktogon és a Hősök tere közötti szakaszát is korszerűbbé teszik.
2012. május 29. 12:17
Kedves autós közlekedőtársam, nem miattam nem tudsz haladni, hanem a többi autó miatt.
2012. május 27. 10:44
Éretlenek lennénk a kulturált és biztonságos kerékpározásra? Vagy csak figyelmetlenek vagyunk?
2012. május 26. 20:38
A Magyar Kerékpárosklub Helyben vedd meg! kampányának keretében ezúttal a XVI. kerületben rendezett pikniket.
2012. május 25. 16:11
Az Echo TV közlekedéssel foglalkozó magazinműsora ezúttal a kerékpárosokat járta körül.
2012. május 24. 17:55
A Kékestető és Mátrafüred közötti 7 kilométeres pályán mountain carral, monsterrolerrel és downhill kerékpárral gurulhatnak a vállalkozó kedvűek, akiket végig túravezető kísér a másfél órás kaland során.
2012. május 24. 16:49
A kerékpárosoknak nincs okuk sem szégyenkezésre, sem bánkódásra, hogy nem autón vagy motoron közlekednek!
2012. május 23. 16:11
László Jánossal, a Magyar Kerékpárosklub elnökével tesztelte az Andrássy út új bringasávját az MNO.
2012. május 23. 13:38
A szabálytalanságokért kiszabható pénzbírságon túl, a fokozott balesetveszély miatt a testi épségüket is kockáztatják a gondatlanok.
2012. május 23. 12:29
Egy térségbeli biciklis hálózat részeként kerékpáros központot avattak szerdán Hévízen. A helyi tourinform iroda átalakításával létrehozott központban biciklikölcsönzőt nyitottak, és igyekszenek kiszolgálni a kerékpárosok turisztikai igényeit is. Az átadón többen hangsúlyozták, hogy a bringahálózat kialakítása nem csak a turistákat, hanem az itt élők közlekedését is szolgálják.
2012. május 22. 9:23
Szerintünk az esőben biciklizés alfája és omegája, amikor felpattanunk az egyenes háttal megülhető járgányra, kezünkbe fogjuk az esernyőt és elindulunk.
2012. május 22. 9:17
A Hír TV Riasztás című műsorának riportja szerint sok kerékpáros figyelmen kívül hagyja a közlekedési szabályokat.
2012. május 21. 17:22
A szövetség szakmai testületének döntése értelmében Lovassy Krisztián indulhat országúti kerékpárban a londoni olimpián.
2012. május 21. 9:42
Norman az élő bizonyíték arra, hogy kerékpározni nem csak az emberek szoktak.
2012. május 21. 8:05
Három távon rendezik meg Május 26-án, Móron a Móri karika elnevezésű jótékonysági kerékpártúrát. A résztvevők nevezési díjaiból befolyt összeggel idén a nem veleszületett agysérültek rehabilitációját segítő Cortex – Agysérültekért Alapítvány tevékenységét és két móri műemlékszobor felújítását támogatják.
2012. május 18. 18:54
A rossz idő ellenére is több mint hatszáz kerékpáros áldatta meg biciklijét Mezőkövesden.
2012. május 18. 18:30
Minél többen tekerünk az úton, annál nagyobb biztonságban leszünk. Amíg viszont mindenki a járdára menekül, az autósok győznek.
2012. május 16. 13:18
A zebrán átkelvén a lassítani nem hajlandó autós maga az Antikrisztus, kocsiban zötyögve viszont nehéz megállni, hogy ne dudáljuk le „a vérbe” az előttünk csalingázó biciklistát.
2012. május 15. 14:00
A SzegedMa hangulatvideója a szegedi Móra Ferenc Múzeumban nem rég nyílt kerékpáros kiállításról.
2012. május 14. 16:44
2800 új kerékpárt szerez be a svájci hadsereg a közeljövőben. A „Vélo 12” elnevezésű, darabonként 2300 eurós, alumíniumvázas, tárcsafékes, 8 sebességes biciklit kiképzésre, illetve a laktanyákon belüli közlekedésre, szállításra használják majd.
2012. május 14. 11:35
A budapesti The Bisons csapata nyerte a szegedi kerékpáros póló Európa-bajnoki selejtezőt. A Varga Gábor, Varga Dávid és Hagemann József alkotta trió két lengyel csapatot utasított maga mögé a tornán.
2012. május 12. 9:56
Kürti Gábor videója az ötödik kerületi Szemere utca új, bringa- és autósbarát parkolási rendjéről.
2012. május 11. 19:26
Hetvennel bővült Hajdúböszörmény kerékpártolóinak száma, miután elkészült a Kálvin téri biciklis parkoló bővítése. A beruházáson mintegy félmillió forintot spóroltak azzal, hogy a tárolókat közmunkások telepítették – Dehir.hu.
2012. május 11. 11:28
Egy figyelmetlen autós ajtónyitás közben kis híján elcsapta az éppen arra tekerő kerékpárost a Károly körúton.
2012. május 11. 11:09
Mi lenne, ha az új biciklisávokat nem a föld felett, hanem alatta építenék meg? Mondjuk a metróalagutakban.
2012. május 11. 10:49
Amerikai kutatók tanulmánya szerint a kerékpárbalesetek harmada jár fejsérüléssel, a halálos balesetek háromnegyede pedig az agyszövet károsodásának eredménye.
2012. május 11. 2:25
Tavaly ilyenkor 1600 lett a kiskörúti egy irányban mért napi kerékpáros rekord. Tegnap 3000-hez érkeztünk.
2012. május 8. 5:38
A KRESZ-ről egyeztetett a Fidesz frakciója és a belügyminiszter a képviselőcsoport hétfői ülésén. Pintér Sándor egyebek mellett elmondta, bár a főutakon közlekedő kerékpárosok esetében továbbra is kitart az alkoholtilalom mellett, más esetekben ő nem kifejezetten ellenzi az ittas biciklizést. Túlzónak tartja a kerékpárcsengő hiányáért kiszabható bírságot is.
2012. május 7. 22:15
50 ezer forintra, és mínusz 5 pontra büntette a rendőrség a Saját Zsíron blog szerzőjét veszélyesen előző autóst. Az esetet rögzítette a kerékpáros.
2012. május 6. 20:54
A „Tekerj a sereggel!” kerékpártúrán öt tábornok – köztük Hende Csaba honvédelmi miniszter – is részt vett. Így akarták bebizonyítani, hogy ők sincsenek lekvárból.
2012. május 5. 8:00
Cruise All Night nevű éjszakai kerékpáros városnézésen a túravezetők igyekeznek útikönyvekben nem lévő infókat adni a résztvevőknek. Az Index videója.
2012. május 4. 23:06
Hajlik, nyúlik, akad, törik, kilazul, elállítódik, végül szétesik.
2012. május 4. 14:56
A Magyar Kerékpárosklub ezúttal arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy mennyi előnnyel jár, ha gyalogosan, vagy kerékpárral, helyben végezzük a bevásárlást. Az első piknikre május 5-én, szombaton, 9 és 14 óra között kerül sor Újbudán, a Fehérvári úti piac mellett.
2012. május 3. 15:44
Ma beszélgettem egy hölggyel, aki a támasztól 6 méterre levő stop táblához lakatolta a bringát.
2012. május 3. 12:18
A városon áthaladó, a környező településeket is összekötő, a belvárosi nevezetességeket és a Szépasszonyvölgyet is érintő kerékpárút gerinchálózatot építene ki Eger önkormányzata jövőre.
2012. május 2. 12:26
A köztévé Angi jelenti című műsora legutóbbi adásában a biciklis futárok munkáját járta körül.
2012. május 2. 8:45
Balaton körüli kerékpártúrát szervez május első hétvégéjére a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar. A szervezők várják mindazok jelentkezését, akik csatlakoznának a Keszthelyről Balatonkenesére, onnan pedig újra Keszthelyre tartó biciklitúrához, még ha csak néhány kilométer erejéig is.
2012. április 27. 18:56
Elvenne az autósoktól irányonként egy-egy sávot a Kossuth Lajos utcában és annak folytatásában, a Rákóczi úton, a felszabaduló helyet pedig kerékpársáv építésére és járdaszélesítésre használná fel a Levegő Munkacsoport.
2012. április 26. 22:13
Átadták a Mosonmagyaróvárt a hegyeshalmi határátkelővel összekötő kerékpárutat, mely elsősorban a környéken élők munkába járását, kikapcsolódását szolgálja.
2012. április 26. 13:51
Egy videó a bringázásáról, a barátságról, a sokszínűségről és Győrről.
2012. április 26. 7:50
Egy emeletes biciklit és egy velocipédet is kipróbálhattak a Bringázz Budafok rendezvény résztvevői.
2012. április 24. 14:48
Tavaly tavasszal még csak a megkérdezett fővárosiak 8 százaléka, idén márciusban már 14 százaléka mondta azt, hogy használ kerékpárt közlekedésre – derül ki a Magyar Kerékpárosklub által publikált felmérés adataiból.
2012. április 24. 14:06
Több mint négyezer kerékpáros vett részt a debreceni Critical Mass-en, és vonult a Békás-tótól a főtérig. A Debrecen TV felvétele.
2012. április 23. 21:36
Nem csak Budapesten vonultak a bringások, hanem a vidék számos pontján, így például Szegeden is.
2012. április 22. 9:03
Mintha megnyílt volna egy szelep, amin keresztül a csendesebb utcákra, az egészségesebb környezetre és az élhetőbb városra vágyó tömegek kitódulhattak a napvilágra.
2012. április 22. 8:34
Rövid kedvcsináló videó a vasárnapi Critical Mass-hez arról, milyen változásokat ért el eddig a kerékpárosok kritikus tömege.
2012. április 20. 19:00
Hamarosan elkezdődhet az egyetemi karokat összekötő kerékpárút építése Pécsett.
2012. április 20. 9:43
Április 22-én ismét végig gurul Budapesten a kritikus tömeg. A tavaszi Critical Mass vasárnap 16 órakor indul a Pesti alsó rakpartról, a cél pedig a Városliget, ahol sor kerül a szokásos bringaemelésre. De nem csak a fővárosban, hanem számos vidéki városban is vonulnak a kerékpárosok a hétvégén.
2012. április 19. 13:40
Nem mindegy, hogy egy évre kifizetünk néhány ezer forintot, vagy kár bekövetkezése esetén a kár mértékétől függően akár több százezer, vagy akár milliós összeget.
2012. április 19. 11:06
Készül az új kerékpársáv az Andrássy úton. Jó lesz. Kürti Gábor videója.
2012. április 18. 9:32
Annak idején azt gondolták, aki biciklizik, az csak a hobbijának hódol, bele sem gondoltak, hogy ez a jövő közlekedési eszköze. Interjú.
2012. április 17. 18:00
A Rákóczi híd Budai hídfőjéhez költözik a Zöld Pardon, a szórakozóhely építése miatt teljes szélességében elfoglalták az ott futó kerékpárutat.
2012. április 17. 17:20
Nem tudom, hogy hosszabb, vagy rövidebb-e így az út, de az tuti hogy az a nyugi, színpompa és illatfelhő, ami bevette a szigetet mindent felülmúl.
2012. április 13. 18:46
Tapasztalatból mondom, de nem nehéz elképzelni sem, hogy mit okoz az a tömeg, akik egy-egy ilyen kampány hívószavára, uccu neki bringára ül: káoszt.
2012. április 12. 15:57
A tervek szerint összesen száz kölcsönkerékpárt helyeznek el Szeged 12 pontján szeptemberben. A citybike-okat egy óra 200, egy napra pedig 800 forintért lehet majd kikölcsönözni.
2012. április 12. 10:24
Egyesre oldotta meg házi feladatát a Magyar Kerékpárosklub azzal a videóval, amelyben bemutatja, micsoda egy söpredék, kotvány, tolvaj bunkó, aki a járdán merészel tekerni.
2012. április 11. 11:49
Mintegy száz, „Bringázz a munkába!” feliratú pólóba öltöztetett kerékpárost indított munkába pisztolylövéssel Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár szerdán reggel, a Kossuth téren. A mostani Bam! az egyének mellett már a vállalatokat megszólítására is törekszik, külön versenyt szerveznek a cégeknek, hogy kiderüljön, melyikük a leginkább kerékpárosbarát.
2012. április 11. 10:30
Jelképes pisztolylövéssel indította dolgozni a „Bringázz a munkába!” kampány nyitóeseményén résztvevőket az infrastruktúráért felelős államtitkár.
2012. április 10. 18:54
A második budapesti Tweed Run keretében több tucatnyian kerékpároztak hagyományos angol stílusú öltözékben, de legalábbis valami hasonlóban.
2012. április 10. 17:38
Április 11-én reggel hivatalosan is kezdetét veszi a tavaszi „Bringázz a munkába!” kampány. A mintegy száz, Bam! pólóba öltözött kerékpárost Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár indítja majd pisztolylövésével munkába a Kossuth téren.
2012. április 10. 12:42
Ha képtelenek vagyunk kulturáltan osztozni a meglévő útfelületen, meg is érdemeljük hogy megszívjuk – mi, autósok.
2012. április 10. 9:20
Amennyiben a kvalifikációs időszak végén is kvótát érő helyen lesz Magyarország a nemzetek rangsorában, úgy Benkó Barbara és Parti András képviselheti hazánkat hegyikerékpárban a londoni olimpián.
2012. április 8. 10:12
A tervek szerint szeptembertől végig kerékpárúton lehet majd elkerekezni Pozsonyból Mosonmagyaróvárig, amelyet heteken belül elkészülő bicikliút köt majd össze az osztrák határral is.
2012. április 6. 20:08
A Saját zsíron blog szerzőjének videójából kiderül, hogy jócskán akadnak bosszantó helyzetek a városi kerékpáros közlekedés során.
2012. április 6. 13:58
Segíts a felvonuláson, mint önkéntes rendező; vállalj egy óra matricaosztást valamelyik bicikliúton; terjeszd a felvonulás hírét!
2012. április 5. 8:58
Vírusvideóval igyekszik felhívni a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub arra, hogy a járda nem biciklizésre való.
2012. április 5. 8:40
Sok bosszúságtól kímélhet meg, ha mindig szem előtt tartod az alábbiakat.
2012. április 4. 10:08
A kerékpározást nem lehet elég korán kezdeni.
2012. április 4. 9:10
A célunk az, hogy a CMH ne csak egy film legyen, hanem mozgalommá váljon, ami embereket hoz össze. Interjú.
2012. április 3. 9:19
A minimális szabályozási szint alá süllyedt a Velencei-tó vízszintje, ezért kedden megkezdik a tó vízpótlását. Az intézkedés érinti a kerékpárosokat is: víz alá kerül ugyanis a Székesfehérvár-Kisfalud-Dinnyés közötti bicikliút M7-es autópálya alatti szakasza, amit ezért le is zárnak.
2012. április 1. 16:56
A Critical Mass szervezőgárdája április 4-én, szerdán, 18 órától tartja szervezői gyűlését a budapesti Merlin Színházban. A szervezők várják azokat, akik szívesen segítenének a tavaszi kerékpáros vonulás népszerűsítésében.
2012. március 30. 16:04
A kerékpárosok és az autósok is akkor járnak jól, ha a másik igényeit és képességeit figyelembe véve közlekednek, ha nem ellenfélnek, hanem partnernek tekintik egymást.
2012. március 30. 13:36
Ahogy Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója már a tavalyi Autómentes Napon bejelentette, helyet cserél az Andrássy úton a kerékpárossáv és a parkolósáv. Változik a lámpák beállítása is, az egy irányba haladó összes járműnek egyszerre lesz zöld. Az Andrássy út külső szakaszán pedig kijelölt kerékpáros útvonal lesz a szervízút.
2012. március 27. 13:49
Nyilván nem, de nem is ez a kérdés. Amit mi tehetünk – de ez akkor legyen kötelező! – az, hogy tanulunk a hollandoktól.
2012. március 27. 10:14
Új kerékpárutat építenek, amivel hálózattá kapcsolják a már meglévő bicikliutakat a magyar-román határ menti települések. Épül egy kerékpáros mintabázis is, amelyben lesz szálláshely étkezővel, kemping, biciklikölcsönző és gyorsjavító szerviz is.
2012. március 26. 10:42
Erre még a Chap magazin konzervatív anarchista uracsai is elégedetten csettintenének!
2012. március 26. 5:43
Kijelölt turistautat ne hagyj el, még természetvédelmi területen kívül se!
2012. március 26. 5:32
Több tíz millió forintos turisztikai fejlesztés indul márciusban Keszthelyen. A 2014 márciusáig tartó beruházásokból és szolgáltatások bővítéséből a kerékpárosok sem maradnak ki: egyebek mellett új biciklitárolókat helyeznek ki a városban.
2012. március 26. 5:12
A Tiszai pályaudvartól a diósgyőri várig tartó új kerékpárút nyomvonala érinti Miskolc fontosabb közintézményeit, oktatási-, kulturális- és sportintézményeit.
2012. március 22. 22:44
Ha kell felvisz az emelkedőn, a lejtőn megállít, csomagunkat is szállítja, sötétben világít és láthatóvá tesz.
2012. március 21. 14:12
Télen sem szállt le a bringáról Hajós András, aki elkötelezett híve a kerékpáros közlekedésnek.
2012. március 20. 12:11
Hiányzik a legfontosabb láncszem, a kerékpárok, illetve a kerékpározók felkészültsége. Így nem csoda, hogy egymást érik a balesetek.
2012. március 20. 11:55
Amszterdam nem véletlenül nevezhető a kerékpározás Mekkájának.
2012. március 20. 11:50
Amszterdamban egy nagycsaládos anyuka lazán elfuvaroz kerékpárján három gyerkőcöt. Kürti Gábor felvétele.
2012. március 16. 10:39
Bringajegy 1.000,- Ft-ért, és uniós ácsok pergolás pihenő fedőnév alatt stációt építenek a Kálváriára. Vihetjük a saját keresztünket.
2012. március 16. 10:22
A padokkal, kerékpártárolóval, asztalokkal és hulladékgyűjtőkkel felszerelt kerékpáros pihenő- és találkahelyet április 28-án adják át a szegedi Kálvária téren. A Móravárosért Egyesület 500, illetve 1000 forintos bringajegyet bocsát ki, a biciklisek ezek megvásárlásával támogathatják a projektet – írja a Delmagyar.hu.
2012. március 13. 18:49
A tervezést saját igényeink vezérelték, biciklisekként tudtuk, hogy nekünk mire van szükségünk és bíztunk abban, hogy ez másoknak is tetszeni fog. Interjú.
2012. március 13. 15:52
Átadták a Neuzer Kft. kerékpárgyárát kedden Esztergomban. Az új üzem az ország legnagyobb, magyar tulajdonú, független kerékpárgyára, mely teljes kapacitáson 130 főnek ad munkát és évente 140.000 kerékpár legyártására képes.
2012. március 12. 15:05
mert egy kis utcában éjszaka átment bicajjal a piroson.
2012. március 11. 20:16
A Sons of Science ironikus videóklipje az öntudatos, harcos zöldbringásokról.
2012. március 11. 19:42
Kevés jobb érzés van reggel, mint amikor napkelte után kicsivel elérek valamelyik hídig, és akkor érintenek meg az első napsugarak.
2012. március 11. 18:52
Több száz meztelen, illetve részben hiányos öltözetű kerékpáros tüntetett Peru fővárosában a hétvégén. A tiltakozó bringások az utak veszélyeire akarták felhívni a figyelmet felvonulásukkal.
2012. március 9. 16:58
Hollandia híres a forgalmi mixet képező Woonerf rendszer alkalmazásáról, ahol gyalogos és a kerékpáros automatikusan jogi előnyt élvez a gépjárművezetővel szemben.
2012. március 8. 11:26
Szeghalmi Bálint tavaly még az országúti kerékpározás nemzetközi elitkategóriájában versenyzett, erre az évre azonban még nincs csapata. Néhány hónapig még próbálkozik, de ha nem jár sikerrel, akkor visszavonul.
2012. március 8. 11:12
Az olimpiai kvótáért küzdő magyar hegyikerékpáros válogatott Dél-Afrikában hangol az idei első világkupára.
2012. március 7. 21:52
Illegális bringás versenyt rendeztek a standok között a szombati zárás után a Bringaexpón.
2012. március 7. 14:32
Több vázam járja rendszeresen az Alpok és Pireneusok hegyi maratonjait, eleddig csak kósza híreket vettem róluk, tehát köszönik, jól vannak. Interjú.
2012. március 6. 21:33
Online aláírásgyűjtésbe kezdtek a marosvásárhelyi biciklisek: a polgármesteri hivatalhoz címzett petíciójukkal azt szeretnék eléri, hogy engedélyezzék számukra a behajtást a Győzelem tér-Rózsák tere-Színház tér területére.
2012. március 6. 8:31
2011 nyarán egy magyar srác biciklivel indult Madridból Budapestre. Az útról készült filmet áprilisban mutatják be, a trailer azonban már most látható.
2012. március 5. 21:53
Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának szervezői azt szeretnék, ha minél többen érkeznének kerékpárral az idei velencei fesztiválra, ezért meghirdették a „Tekerj az EFOTT-ra!” programot. A helyszínen lesz őrzött biciklitároló és kölcsönző is.
2012. március 5. 21:31
Az RTL Klub riportjából kiderül, hogy a jó időnek köszönhetően egyre több biciklis jelenik meg az utakon, de sokan figyelmetlenül közlekednek.
2012. március 5. 21:29
Már most nagyobb pénzben fogadnék arra, hogy lesznek emlékezetes bringás balesetek ebben az évben a Margit hídon.
2012. március 5. 8:31
Én Budapestet nem attól féltem, hogy nem lehet majd autózni, hanem attól, hogy addigra nem lehet majd tömegközlekedni.
2012. március 4. 8:07
Sokakat rávehetnek a kerékpározásra, de egyelőre még sokba kerülnek. Az Index videója az elektromos biciklikről.
2012. március 2. 16:16
Március 1-től egységesen 400 forintért vásárolhatók kerékpáros túrajegyek az ország bármely pontjáról a Balatonhoz, a Tisza-tóhoz és a Fertő tóhoz, melyek az érvényesség napján korlátlan le- és felszállási lehetőséget biztosítanak az érintett vonalakon.
2012. március 1. 20:32
Nekem nincsenek politikai ambícióim, bátran ki merem mondani: be kell szüntetni a metróközlekedést Budapesten!
2012. március 1. 15:43
Még az idén megépítenék az Iszkaszentgyörgy és Székesfehérvár közötti kerékpárút hiányzó szakaszait, így közel 11 kilométeres egybefüggő kerékpárút alakulhatna ki a városban és környékén.
2012. március 1. 14:26
A Csajbringa tavaszi videójában igen sajátos úton újul meg egy női kerékpár.
2012. február 29. 16:55
Hazafelé tartok / Bringámat tekerem / Hat rendőr vesz körbe / A Margit szigeten.
2012. február 29. 14:42
A skót alapvetően nem egy mozgékony népség. Hamarabb felugranak egy buszra, vagy ülnek autóba, minthogy bringázzanak vagy sétáljanak.
2012. február 29. 12:06
A síneken keresztül tolta fával megrakott biciklijét két férfi Szabolcs megyében; az érkező vonat nekiütközött a kerékpárnak.
2012. február 28. 23:58
Közel ezren látogattak el a kőbányai földalatti kerékpáros farsangra, a McDonald’s BringaMánia Vakond futamra.
2012. február 27. 21:20
Mintegy 60 kiállító várja az érdeklődőket csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között a Hungexpo B pavilonjában az V. PORT.hu Bringaexpón. A bicikliken túl a hazai kerékpáros rendezvények és turisztikai régiók is megjelennek ajánlataikkal és egyéb programok is színesítik a rendezvényt.
2012. február 27. 20:02
Ahhoz hogy teljesen egyedi bicaja legyen az embernek, a zsebbe kell nyúlni, de ha ötletességed is van, akkor nem kell a legmélyére. Interjú.
2012. február 26. 20:36
Ha tavaly azt mondja nekem valaki, hogy Magyarországon több váz adható el évente, mint kettő, akkor lehet, hogy mosolyogtam volna. Interjú.
2012. február 26. 19:11
Teljesen kézzel készül az ürömi elektromos luxuskerékpár, ráadásul amit tudnak, azt magyar alapanyagokból „legózzák” össze.
2012. február 25. 21:53
Leszavazták a küldöttek az új alapszabályt a Magyar Kerékpársportok Szövetsége szombati közgyűlésén, így Simonyi Ákos elnökjelölt és grémiuma visszalépett.
2012. február 25. 21:28
Juanjo egy motorbalesetben elveszítette egyik lábát és karját, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a kerékpározásnak éljen.
2012. február 24. 9:11
Hazafelémenet, minden egyes nap van egy őrült, aki kicsit túlzásbaviszi a tulokságot. A konklúzió nem meglepő, egy munkanap után az emberek teljesen megőrülnek.
2012. február 23. 22:36
6 bringás, 4 állam, 1300 km, 10 nap alatt.
2012. február 23. 22:21
Eddig elsősorban a kerékpárral közlekedőkhöz szólt a Magyar Kerékpárosklub „Bringázz a munkába!” kampánya, a jövőben azonban magukat a vállalatokat is megszólítják majd. Új terveiket már be is mutatták a honi gazdaság, illetve közélet képviselőinek.
2012. február 23. 20:45
Ha nem vesz gyökeres fordulatot a Facebook-szavazás, akkor Chuck Norris nevét kaphatja egy nyáron átadásra kerülő pozsonyi kerékpárhíd. Az amerikai harcművész-színész jelenleg 66 százalékkal vezet a voksoláson.
2012. február 23. 19:55
Tizenöt fős konvojunk akkora feltűnést keltett Nicosiában, hogy Koppenhágából érkező kollégánk kénytelen volt megjegyezni: „Úgy néznek ránk, mintha a holdról jöttünk volna”.
2012. február 22. 20:29
Sajátos módon nyitja meg a kerékpáros szezont Nyíregyházán a Zöld Kerékpár Alapítvány. A szervezet február 26-án, vasárnap jelmezes kerékpáros felvonulással búcsúztatja a telet.
2012. február 22. 19:25
A lopott biciklivel próbált elmenekülni egy tolvaj Debrecenben, de kerítésnek hajtott, három férfi pedig feltartóztatta.
2012. február 22. 19:10
A chilei Valparaiso Cerro Abajo városi downhill Filip Polc, a 2012-es verseny második helyezettjének sisakkamerájából.
2012. február 21. 19:57
Monumental Motion – Koppenhága, a bringások paradicsoma címmel nyílik kiállítás szerdán Kecskeméten, a Dán Kulturális Intézetben. A kiállításon Mikael Colville-Andersen dán fotós több mint 10 ezer felvételből kiválasztott 50 fényképe nyújt betekintést Koppenhága kerékpáros kultúrájába.
2012. február 21. 18:42
Szinte észrevétlenül lopakodtam át két országon, mintha rosszban sántikálnék.
2012. február 21. 18:08
Kampány indult Ausztráliában a kerékpárosok számára előírt kötelező sisakviselés ellen.

összesen: 696 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó