Nem bűncselekmény, ha levágják a lakatot a bringáról, majd elviszik!

2016. október 21. 13:29

Ha valaki nem eltulajdonlási szándékkal viszi el más kerékpárját, az nem bűncselekmény, akkor sem, ha levágja a zárat. Sőt, mivel a bicikli nem gépi meghajtású, ezért jármű önkényes elvitelének sem minősül a dolog.

2016. október 21. 13:29
Miklósi Gábor
Kerékagy

Pár napja egy kávézóban ültem, amikor az ablakon át egyszer csak látom, hogy két férfi épp a biciklimet próbálja elvinni. A váz egy közlekedési tábla oszlopához volt kikötve, ők meg nekiálltak kirángatni a táblát a helyéből. Lefotóztam őket, aztán kiszaladtam, épp mire sikerült a táblát kihúzniuk. Kicsit kiabáltunk, épp kezdtem hívni a rendőröket, amikor inkább mégis elmentek.

Hát, a rendőrséggel nem biztos, hogy sokra mentem volna. Épp most fedeztem fel itt a hírügyeletben, hogy tegnap a KEMK blog kitett egy rendőrségi határozatot, mely szerint ha valaki nem eltulajdonlási szándékkal viszi el más kerékpárját, az nem bűncselekmény, akkor sem, ha levágja a zárat. Sőt, mivel a bicikli nem gépi meghajtású, ezért jármű önkényes elvitelének sem minősül a dolog.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2020. július 08. 14:57
Még akkor is elképesztő lenne, ha egy falnak nekitámasztott biciklivel történt volna. De így, hogy a lakatot levágták… A sértettnek azt kellett volna vallania, hogy a tolvaj biciklizés közben tagadta a Holokauszt™©®-ot, akkor tuti, hogy lesittelték volna.
rommel1
2017. május 25. 23:25
Újabb barom törvény,mert lehet,hogy a tolvaly csak a lakatot akarta ellopni,ugye ez a jogbiztonság.
2017. március 23. 19:54
Megáll az ész, hogy az ilyen bűncselekményt nem tartják bűncselekménynek. Miért? Más ember tulajdonát csak gazemberek próbálják elvenni, ezeket pedig kőkeményen meg kell(ene) büntetni. Lehet, hogy a saját kezünkbe kell venni a holmink védelmét is?! Akkor meg önbíráskodást fognak ordibálni. Az önbíráskodás bűncselekmény? Ezek után ugye nem?
nemjoe
2017. március 02. 01:49
Azért ez így nem igaz. A jogos önvédelem lehetőségét sem a fideszes jogalkotók nullázták le, hanem a szoci/szadesz "demokraták", viszont a fidesz alatt rehabilitálták. A "megélhetési bűnözés" kategóriáját is a most szájukat tépő, demokráciaféltő balnácik hozták létre. Lehetne még folytatni a sort....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!