Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szüntessék meg a tömegközlekedést!

2015. december 12. 13:50

Javasoljuk a Bazilika, a Parlament és a Főpolgármesteri Hivatal lebontását, az összes vasútvonal és pályaudvar felszámolását, így a helyükön városunkhoz méltó parkolóházakat építhetünk.

2015. december 12. 13:50
Bazsó Bálint
Jobbegyenes

Javasoljuk továbbá a Hegyalja út  Kossuth utca  Rákóczi út, valamint a Váci  Üllői út tengelyek kétszer hatsávos autópályává alakítását, ehhez csupán a Belvárosi Plébániatemplomot, valamint a két oldalon található néhány darab épületet kéne lebontani, csekély költséggel, így viszont végre megszűnnének a dugók, amelyeket az okoz, hogy túl sok a gyalogos a városban, ráadásul azok is ahelyett, hogy egy irányba mennek, csak úgy közlekednek össze-vissza, valami oknál fogva ráadásul többször az utakat is keresztezik. Minimális költséggel kibővíthetőek lennének a rakpartok is, a mostani egyszer egy sávról kétszer három sávra, emellett javasoljuk a szűk keresztmetszetek, mint a hidak, alagút, és minden egysávos utca kibővítését. 

A felesleges járdák, fák és parkok felszámolása előremutató lépés lenne, parkolóvá alakításuk azonban nem enyhítene a zsúfoltságon, mivel a dugókat nem az okozza, hogy túl sok az autó, hanem az, hogy túl kevés az aszfalt és a parkoló. Ezért javasoljuk a Bazilika, a Parlament és a Főpolgármesteri Hivatal lebontását, az összes vasútvonal és pályaudvar felszámolását, így a helyükön szép, esztétikus, fejlődő városunkhoz méltó parkolóházakat építhetünk.

Szót kell szólni a közismerten XIX. századi biciklizésről is, amely elavult módon emberi erővel működik, ezért teljes betiltását javasoljuk. Különös tekintettel arra, hogy  mint az közismert  a kerékpárosok semmilyen adót nem fizetnek be az államkasszába, ráadásul a megnövekedett pulzusszám miatt több levegőt is fogyasztanak.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. július 14. 18:54
Pont az a színvonal, mint a Népszava humorzsákjáé.
Zokni
2016. február 18. 12:03
"..." - ír egy rakás hülyeséget. De egyre válaszoljon már! Most akkor kell-e Hóman szobor annak ellenére, hogy a zsidók deportálásának támogatásában vastagon benne volt - bármit is idéz ide, ez tény -, avagy sem? És ha igen, akkor miért?
katus
2015. december 14. 06:46
Fuss neki még egyszer ,ugyanis az egész írás IRÓNIA,jelentését tudod?? Na olvasd újra és újra Bazsó Bálint teljes írását és egyszer csak " leesik". :D Ráadás: Bazsó Bálint"mitugrász" írását ajánlom figyelmedbe!!! HÓMAN BÁLINT "500 EZER ZSIDÓ HALÁLÁT RENDELTE EL" A Zsidó Távirati Irodának (JTA) sikerült a szinte lehetetlen: oktatáspolitikusból a Harmadik Birodalom magas rangú tisztségviselőjévé léptették elő Hómant, másként ugyanis nem lett volna képes 500 ezer zsidó halálát elrendelni. A JTA ezt annak kapcsán közölte, hogy az amerikai képviselőház antiszemitizmus elleni harcért felelős kétpárti munkacsoportjának vezetői levélben tiltakoztak Orbán Viktor miniszterelnöknél Hóman Bálint emlékművének megépítése ellen. A március 24-én létrehozott testület levelében "mély aggodalmának" adott hangot, kijelentve, hogy Hóman "élen járt a magyarországi antiszemita törvényalkotásban, és utat nyitott a holokauszt idején végrehajtott deportálások és a magyar zsidók elleni atrocitások előtt". "Sürgetjük, hogy nyilvánosan ítélje el Hóman szerepét az ártatlan magyarok üldöztetésében és deportálásában, és vonja vissza a kormányzati támogatást ettől, vagy a tiszteletére emelt bármely szobortól" - írták a magyar kormányfőnek az amerikai képviselők. A pénteki keltezésű levelet a demokraták részéről Nita Lowey, Eliot Engel, Steve Israel és Ted Deutch, a republikánusok részéről pedig Ileana Ros-Lehtinen, Chris Smith, Kay Granger és Peter Roskam írta alá. Mind a nyolc politikus társelnöke a testületnek. 500 ezer zsidó halálát rendelte el Melegséggel tölt el bennünket, hogy végre újra megbizonyosodhatunk arról, az injekció nem függ nemzetiségtől, iskolázottságtól, így fajra, nemre, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül alkalmazhatja kedvére bárki e földkerekén. Virágozzék száz virág: az amerikai képviselők tiltakozó leveléről beszámoló JTA-jelentésben nem kevesebbet állítottak, minthogy Hóman a holokauszt idején mintegy 500 ezer zsidó halálát "rendelte el". A hírügynökség azt is írta, hogy a politikus az 1930-as és 1940-es években miniszter volt Magyarországon, 1938-ban és 1939-ben részt vett a zsidók jogait korlátozó törvények kidolgozásában, 1944-ben pedig a deportálásukra szólított fel. A JTA szerint 1944 nyarán 420 ezer magyar zsidót deportáltak Auschwitzba. Lauder is turnézott egyet a szobor körül Bár nem kell azzal számolni, hogy a Fehér Ház folyosóin kétségbeesett tekintettel fel-alá futkosó alkalmazottak próbálják feldolgozni a modern kori történelem egyik legsúlyosabb válságát, nevezzük nevén: a fehérvári Hóman-szobrot, azért nem csak a képviselők hölgyek és urak voltak éberek, s szúrták ki az antiszemitizmus lappangó kísértetének jéghideg ujjainak szorítását. A szobor felavatásának leállítására szólította fel ugyanis kis hazánk régi rajongója, Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke. A WJC honlapján csütörtöki dátummal megjelent közlemény szerint a Székesfehérváron egy magánalapítvány által felavatandó, életnagyságú Hóman-bronzszobrot nagy részben a magyar kormány finanszírozta. "Meglehetősen felháborító, hogy a magyar adófizetőnek kell kifizetnie egy olyan ember emlékművét, aki nemcsak antiszemita, a magyar zsidóknak a második világháború előtti és alatti üldöztetésének kulcsfigurája, a náci Németország és 1944-ben a fasiszta nyilaskeresztes rezsim támogatója volt, de élete végéig nem bánta meg bűneit" - hangoztatta Lauder. A WJC elnöke szerint a szobor "sértés a holokauszt sok magyar áldozata számára" és sürgette, hogy a magyar kormány vonja vissza a szoborhoz való hozzájárulását. "Ma felszólítom Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy lépjen közbe ebben az ügyben és biztosítsa, hogy ezt a szobrot nem közpénzekből építik meg. Ha ez nem történik meg, Magyarország rossz üzenetet küldene azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell kezelni az olyan kényes ügyeket, mint a holokauszt" - jelentette ki Lauder. Hóman Bálint elődjével, Klebelsberg Kunóval együtt a XX. század legjelentősebb oktatáspolitikusai közé tartozik. Egyik legfontosabb feladatának tekintette a szegénysorsú gyermekek iskoláztatását, a Horthy Miklós-ösztöndíj keretében évi ezer nehéz sorsú tanuló előmenetelét támogatta, pártolta a parasztgyerekek számára ingyenes Bolyai és Győrffy Kollégiumokat. Oktatáspolitikájában fontos szerepet töltött be az oktatási nemzeti jellege. 1941-ben kezdeményezte az oktatási reform keretében a nyolcosztályos tantervű általános iskolai képzést, de ennek elterjedése a háború miatt már nem lett általános. Mind Hóman, mind Klebelsberg jelentős támogatásokat szerzett a kiemelt nemzetpolitikai ágazatként kezelt oktatásnak (a GDP mintegy 9-11 százalékát). Most van csak bajban a Hóman-szobor! Hazánk egyik legtapasztaltabb és legtekintélyesebb oktatáspolitikusa, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes szerint - amellett, hogy Hóman ántiszemita volt - az Orbán-kormány "a magyar társadalom felszeletelésére és csoportjainak elszigetelésére építi működését. Mást gondoló, de egyenértékűen magyar és jobb életre vágyó embereket ugraszt össze, hogy ameddig megosztottak, addig uralkodhasson rajtuk. A Hóman-szobor ennek tünete." De nincs semmi baj, Kunhalmi nem hagy minket, demokratákat és európaiakat magunkra az idegengyűlölet mocsarába ragadó ugraon, jó látni, hogy valaki még bizakodik a 9 millió fasiszta országában: De semmi nem tart örökké. A cinizmus, a megosztás, a kirekesztés politikája véget ér majd, a Fidesz legyőzése után pedig Magyarországot szabadabb, békésebb, fejlődő és modern hellyé tesszük közösen – jóravaló, tenni akaró magyarok. Hóman Bálint és egyéb kirekesztők szobrai és szimbolizmusa nélkül. Csak győzzük kivárni az MSZP közelgő győzelmét.
smarton
2015. december 14. 06:45
Agyatlan mitugrász.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!