Révész Máriusz

Belengette a Budapest-Bécs kerékpárutat a kormány

2016. augusztus 3. 21:40
Révész Máriusz, a kerékpározás fejlesztéséért és népszerűsítéséért is felelős kormánybiztos arról beszélt, olyan kerékpárutak kellenek, amelyeket használnak is az emberek. Márpedig szerinte egy Budapest-Bécs kerékpárutat évente kétszázezren használnának, valamint 4-5 milliárd forint forgalmat is jelentene.

A kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos szerint 4-5 milliárd forint forgalmat jelentene egy Budapest-Bécs kerékpárútvonal.

Révész Máriusz az M1 aktuális csatornán szerda esti műsorában azt mondta, a közeljövőben a Budapest-Balaton és a Rajka-Budapest útvonalon várható nagy forgalom, ezért ezek fejlesztésére van szükség. Ugyanakkor nagyobb beruházásokra készülnek Dunakeszi térségében,Tokaj környékén, továbbá Debrecen és Nagyvárad között.

A kormánybiztos elmondása szerint ha meg tudnák építeni a Bécs és Budapesti közötti szakaszt, nagyjából 200 ezer kerékpárosra lehetne számítani egy év alatt, ők a statisztikák szerint 4-5 milliárd forint forgalmat jelentenének.

Révész Máriusz kiemelte a kerékpáros szervezetekkel való egyeztetés fontosságát is, mert – mint fogalmazott – olyan utakat kell építeni, amelyeket használni is fognak, ebben a szervezetek jó partnerek tudnak lenni.

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Balaton az reális, annak idején én is lekerekeztem, de Bécsbe soha nem vágytam biciklivel...

Miért ne épülhetne meg??? Persze, egy kis túlszámlázással, kétszer háromszor annyiért hogy a slepp is jól járjon. Ki építi majd??? Garancsi??

Vígan kerekezik majd mindenki.


Nálunk b.meg meg olyan szarok az utak, akkora kátyúk vannak, hogy egy traktor vígan eltűnik benne.

Máriusz!

Amúgy Lovas István után szabadon:

"..Hogyan kezdene hozzá Li Kuan Ju magyarországi tanácsadó munkájához? Ezzel a kérdéssel, miután behoznák a reptérről: „uraim, 1990 óta hány kilométer autópályát építettek?” Miután elcsodálkozna a válasz hallatán, ezt mondaná: „Akkor holnap kezdjék meg a ’gyorsforgalmi út’ gyorsforgalmivá tételét. E 11 kilométerrel pedig nagyon gyorsan végezzenek, miközben kiépítik a reptért a belvárossal összekötő metrót. Hiszen önökhöz évente 10 millió turista érkezik repülővel. És első benyomást csak egyszer lehet szerezni.."

"..Ha Szingapúrt követnénk."

http://lovasistvan.hu/2016/01/..

Meg, de amit leírt Szingapúrral kapcsolatban azt teljes mértékben osztom, fél évszázada még a lakosságának a jó része analfabéta volt, most meg... Mondjuk nem is a stadionok országa...

Hasonló állásponton vagyok. A vitéz "munkásőr" Bencsik a haverja, régebben együtt tolták a Demokratában. Viszont ha elvonatkoztatunk a személyétől akkor nem kevés igazságot írt le a fenti cikkben. Valamerre abba az irányba kellett volna elindulni, és nem a síkságon lévő alagutak és stadionok irányába...

Szerintem a Budapest-Balaton bicikliút sürgetőbb volna. Ráadásul a Balatonhoz Bécs is közelebb van.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés