Úttalan bicikliutakon

2015. május 8. 9:04

Gergely Márton
Népszabadság
A budapesti kerékpáros közlekedést a fanatikusok harcolták ki maguknak. De ha hosszú évek tapasztalata kell a gyors és biztonságos városi tekeréshez, akkor nehezen fognak felzárkózni a BuBi potenciális felhasználói vagy a pincéből a régi bringát felhozó újrakezdők.

„Igazán örülünk, hogy ebben a városban tízezrek ünneplik tömegmegmozduláson azt, amit a kerékpáros közösség kiharcolt magának az utakon, de a feltámasztott kritikus tömeg csak szép fotókat generált. A városban ugyanis éppen most alakul ki egy újabb hely, ahol majd kiabálnak egymással az emberek, mert az egyik haladni akar, a másik pedig andalogni. Én kerékpárosként ilyen esetben a közutat választom, és próbálom tűrni, hogy újra és újra dudával rémiszt meg egy-egy autós, hogy elérje, takarodjak már fel a bicikliútra. Mintha a kocsiban ülők sosem mennének alsóbbrendű utakon, ha ott van mellette az autópálya. Ahogy a sofőr is választhat, melyik utat használja, úgy ezt a kerékpáros is megteheti, amíg számára a haladás nincs táblával tiltva.

A budapesti kerékpáros közlekedést a fanatikusok harcolták ki maguknak. De ha hosszú évek tapasztalata kell a gyors és biztonságos városi tekeréshez, akkor nehezen fognak felzárkózni a BuBi potenciális felhasználói vagy a pincéből a régi bringát felhozó újrakezdők.

Igazi fejlődés akkor lesz, ha a bicikliutat leválasztják a járdától és az úttesttől. Mint Koppenhágában. Négy centiméteres padka elég arra, hogy azt csak merőlegesen lehessen biciklivel áthidalni, így a kétkerekű járművek sem cikáznak autóst vagy gyalogost ijesztgetve. Minden elsőbbséget élvező úton egymás mellett halad autós, kerékpáros, gyalogos, és még buszmegálló sem akasztja meg a leosztást. Ha a busz megérkezik, a kerékpáros megáll a fel- és leszállás idejére, ha viszont a tömegközlekedésre még várni kell, a gyalogos húzódik hátrébb. Lenne tehát más megoldás is az Erzsébet híd alatt, ahol egy villamosmegálló miatt terelik egybe az egymás haladását nehezítőket.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában