Kerékpáros felvonulás

Több mint tízezer bringás tekert az I Bike Budapest felvonuláson

2015. április 25. 17:02
Szombaton négy óra után indult el a Bakáts térről az I Bike Budapest elnevezésű biciklis felvonulás, a legutolsó kerékpárosok pedig valamivel negyed nyolc után értek be a margitszigeti Nagyrétre, ahol a rendezvény a biciklis felvonulásokon már hagyománnyá vált bringaemeléssel zárult.

Szombaton négy óra után indult el a Bakáts térről az I Bike Budapest elnevezésű biciklis felvonulás.

A Bakáts térnél gyülekeztek, utána szombat délután négy óra után elindultak a biciklisek az I Bike Budapest elnevezésű kerékpáros felvonuláson. A résztvevők a Bakáts tér – Közraktár utca – Pesti alsó rakpart – Dráva utca – Dózsa György út – Hősök tere – Damjanich utca – Rottenbiller utca – Rákóczi út – Erzsébet híd – Attila út – Alagút – Lánchíd – Akadémia utca - Garibaldi utca - Báthori utca - Honvéd utca - Markó utca - Széchényi rakpart – Margit híd – Margitsziget útvonalon kerékpároznak, majd végül este fél hét körül akarnak a margitszigeti Nagyrétre érni, ahol a biciklis felvonulások hagyományai szerint lesz bicikliemelés is – írja a hvg.hu.

A Magyar Kerékpáros Klub közlése szerint, az I Bike Budapest felvonulás célja, annak előmozdítása, hogy Budapest végleg biciklis várossá váljon. Ugyanakkor fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy miközben az elmúlt két évtizedben tizenegyszeresére nőtt a kerékpárosok száma a fővárosban, a közlekedésüket segítő infrastrukturális fejlesztések nem állnak ezzel arányban. A „bringás felvonulás” résztvevőit levélben üdvözölte Gajus Scheltema a Holland Királyság budapesti nagykövete, aki „a régió bringás fővárosának” nevezte Budapestet.

A diplomata szerint Budapest egy vidám, élettel teli nagyváros, ahol a kerékpáros kultúra töretlenül fejlődik. Hangsúlyozta, hogy a kerékpár a közlekedés olcsó, egészséges és környezetbarát formája, népszerűsítésében pedig kiemelt szerepe van a Magyar Kerékpárosklubnak, amely számtalan kampányt szervez.A többi között, az elmúlt évek egyik legnépszerűbb „Bringázz munkába” programját – közölte a nagykövet.

A biciklis felvonulás ideje alatt jelentős forgalomkorlátozásokat vezetnek be a fővárosban. Több út egyáltalán nem vagy csak nagyon lassan lesz járható és keresztezhető. Ugyanakkor a felvonulás alatt 450 önkéntes rendező biztosítja – a rendőrséggel és a BKK-val együttműködve – a tömegközlekedési eszközök gyors áthaladását, elsősorban a villamosokét és a metrópótlókét, amelyek várhatóan zavartalanul járhatnak. 

A felvonulás útvonalán több helyen parkolási tilalom lesz. A 7-es buszcsalád járatait és a Rákóczi útról a Hegyalja út felé haladó buszokat budai irányban a Blaha Lujza térnél a Szabadság híd felé terelik. Torlódás várható a Kiskörúton és a Nagykörúton, a Dózsa György úton, a Hősök tere, a Keleti pályaudvar és a Boráros tér környékén, a Hegyalja úton, az Attila úton, a Mészáros utcán, valamint a Margit híd felé vezető útvonalakon.

*

A I Bike Budapest szervezőjével készített interjúnkat itt olvashatják.

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Még csak nem is terveztem, hogy részt veszek az I Bike Budapesten. Aztán csak kicsalogatott az esemény, s a végtelen hosszúságúnak tűnő menet egy pontján becsatlakoztam a kétkerekűek áramlatába, hogy együtt élvezzük az elcsendesedett Budapestet egy tavaszi szombat délután. Közel egy évtizede, hogy először tekertem a Critical Mass felvonulásán: az akkor még újdonság volt, téma volt, ügy volt. Az Ügy mára megvalósult: Budapesten teljes természetességgel bringázhatunk, különösen a belső kerületeken belül. A bringázás a város magától értetődő jelensége lett. Az I Bike Budapest már nem forradalom, nem kritikus tömeg, nem Ügy: csak egy emlékeztető a tényre, hogy mi, bringások (akik persze máskor gyalogosok, tömegközlekedők, autósok is lehetünk) birtokba vettünk egy korábban jóval élhetetlenebb nagyvárost.

Hjaj, csak ne lennének a pesti bringások önelégült vadbarmok...

Orbán ellen tüntetnek?...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés