Elindult az EBI

Átadták az esztergomi közbringát

2013. szeptember 20. 14:34
Az EBI (Esztergom Bicikli) nevet viselő közbringa rendszer 5 állomással és 50 kerékpárral indul, 2014 tavaszára viszont már 10 állomáson 160 dokkolóval, és 100 kölcsönözhető kerékpárral működik majd.

Magyarország első közösségi kerékpáros rendszerét adta át pénteken Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár és Neuzer András, a rendszert kifejlesztő esztergomi kerékpárgyár tulajdonosa a városnak (Neuzer hosszan beszélt közbringa-koncepciójuk erényeiről a Mandiner.kerékpárnak adott interjújában).

Völner Pál kiemelte, hogy a rendszert a Neuzer Kft. saját erejéből fejlesztette ki, és a külföldi példák tanulmányozása után a legjobb megoldásokat egyesítette a kerékpár-kölcsönző kialakítása során. Tétényi Éva polgármester pedig a felajánlásért emléklapot adott át a társaság tulajdonosának.

Neuzer András ismertette, az EBI (Esztergom Bicikli) nevet viselő közbringa rendszer öt állomással és 50 kerékpárral indul, 2014 tavaszára már tíz állomáson 160 dokkolóval fog működni és a kölcsönözhető járművek száma eléri a száz darabot. A rendszert 50 millió forint ráfordításával hozták létre, az önkormányzat a dokkoló-szigetekhez szükséges helyet biztosította. A társaság a fejlesztéshez korábban 25 millió forintos támogatást nyert.

A kerékpárok feltölthető kártyával bérelhetők, ez regisztrációval és 600 forintos egyszeri költséggel jár. A kölcsönzés díja a bevezetés időszakában 30 percenként 200 forint. Esztergomi lakosok és dolgozók naponta kétszer, alkalmanként 30 percnél rövidebb utazásra térítésmentesen használhatják a járműveket. Turisták az október 30-ig tartó tesztidőszak után bérelhetnek bringát, PIN kódos, bankkártyás azonosítással.

A kölcsönzőhöz egyedi tervezésű kerékpárok tartoznak, vázuk nagy igénybevételre tervezett. A kerékpár alkatrészei nem szabványosak, ezért értéktelenek a piacon, valamint könnyen felismerhetők a szokásos kiegészítők között. A biztonságos esti közlekedéshez az első kerékbe dinamót építettek, amely folyamatosan biztosítja a világítást, és a kerékpárok gumiabroncsai fényvisszaverős csíkkal rendelkeznek. Az első és hátsó sárvédő nagy felületét reklámhordozóként értékesítik, ez fedezi az esztergomi lakosok ingyenes használatának díját.

Az ünnepségen elhangzott: a Neuzer Kft. által kifejlesztett közbringa rendszer alkalmas arra, hogy a bármely városban bevezessék. Ha az ország több településén is működne a Neuzer-rendszer, akkor megoldható lenne, hogy bármelyik magyar városból érkezik valaki, ugyanazzal a kártyával tudna kölcsönözni.

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában