Völner: Nemzetgazdasági szinten is odafigyelést igényel a kerékpározás

2013. szeptember 19. 13:47
Kerékpáros Konferenciát tartottak csütörtökön, ahol az infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta: összkormányzati szerepvállalásra van szükség a kerékpározás további fejlesztése érdekében. Völner Pál hangsúlyozta: a kerékpározáshoz külön iparág is kapcsolódik, ezért nemzetgazdasági szinten is odafigyelést igényel.

A kerékpározás több területet érint, ezért összkormányzati szerepvállalásra van szükség a fejlesztése érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára szerint. Völner Pál erről csütörtökön Budapesten, a Közlekedési Koordinációs Központ (KKK) által szervezett Kerékpáros Konferencián beszélt. Úgy fogalmazott: a kerékpározás nemcsak infrastruktúráról szól, hanem külön iparág is kapcsolódik hozzá, ezért nemzetgazdasági szinten is odafigyelést igényel.

A közlekedésbiztonság, a kerékpárutak egy része a közlekedési tárcához tartozik, ugyanakkor a turizmus révén a nemzetgazdasági tárca is érintett, az erdőben lévő kerékpárutak esetében az erdőgazdaságok szerepéről lehet beszélni, az árvízvédelmi töltéseken lévő bicikliutaknál a Belügyminisztérium az illetékes – közölte az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy kerékpáros civil szervezetek a napokban írták alá azt a chartát, amelyben megfogalmazták a következő hét év igényeit a kormány számára az uniós források felhasználásában.

A konferencia szünetében Völner Pál az MTI-nek elmondta, hogy Magyarországon kerékpáros fejlesztésre a 2014-2020-as európai uniós tervezési időszakban elsősorban a gazdaságfejlesztési operatív program turizmusfejlesztéssel foglalkozó részében, illetve a megyei önkormányzatokhoz köthető területi operatív programokban, valamint a határmenti együttműködés keretében várhatók források. Megjegyezte: a közlekedési tárca lehetőségei viszonylag szerények lesznek majd a mostani ciklushoz képest, és elsősorban közlekedésbiztonságra, illetve a munkába, iskolába járáshoz használt kerékpáros infrastruktúra kialakítására szánnak majd forrásokat. 

Völner Pál elmondta, hogy készül a kerékpáros nyilvántartási rendszer, ebben valamennyi kerékpárútnak tekinthető útszakaszt rendszerbe foglalnak, ezáltal láthatók lesznek a minőségbeli különbségek is. A várhatóan egyéves munka keretében már olyan adatbázis jön létre a magyarországi kerékpárutakról, amely leginkább közelít a teljes pontossághoz – jegyezte meg.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jó lenne, ha az egyébként üdvös mozgásra serkentés mellett arra is gondolnának az arra illetékesek, hogy mekkora kért okoz a tömegközlekedéstől szennyezett levegőn lihegve tekerő kerékpározás.

Sokan azt klépzelik, hogy a sokkal jobb levegőjű tengerparti nagyvárosok példáját kell követnünk. De ez nagy tévedés, mert a légzőszervi megbetegedések magas száma összefügg a nagyvárosi közterületek légszennyezettségével.

Míg egy északi nagyváros levegőjét folyamatos tengerparti légáram tisztítja, szellőzteti, addig pl. a Budapest belső tereire és főutjaira beszoruló levegő szennyezettsége annak a sokszorosa.

Előbbi egyáltalán nem krrosítja a légutakat és a keringési rendszert, az utóbbi nagymértékben felelősnek tekinthető a magas halálozási statisztikáért.

Félelmetes, hogy ezt a kerékpár-lobbi mennyire titkolja, elhallgatja. A megtévesztett fiatalok pedig hódolnak a rájuk eröltetett divatnak. Nem egyszer az úttest melletti járdán, gyermekkocsiban tologatott kisbaba egyméteres közelségből szippantja be a füstgázt. A kerékpáros pedig még jobban ráhajt a légszennyezésre. A dízelmotorokból kiáramló mikro-koromszemcsék meg ellepik a tüdejüket.

De hiszen én a budapesti kerékpárutakról írtam, arról, hogy nem a nagyvárosban kellene erőltetni a kerékpározást.

A Tisza mentén biztosan nem rontja füstköd a levegőt. Ott van helye a bringázásnak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában