Hálás vagyok, hogy egyfajta példakép lehetek

2013. július 25. 12:59

Kun Ádám
MNO
A flatland a BMX freestyle egyik legnehezebb szakága, több év kell ahhoz, hogy valaki elérjen egy olyan szintre, ami már kívülállók számára is szórakoztató és látványos tud lenni. Interjú.

Mesélj egy kicsit a világbajnokságról! Hogyan zajlik a verseny?

Egy bemutató három percig tart, a verseny pedig két szakaszból áll: az elődöntőből 12-en juthatnak be a döntőbe, amit mi super finalnak nevezünk. Itt a pontszámok nullázódnak, mindenki tiszta lappal indul. A mutatványokat aktív, de jelenleg sérült, vagy már visszavonult sportolók pontozzák. Figyelik az eredetiséget, a változatosságot, illetve a hibákat is.

Ez alapján pedig ismét Te lettél a legjobb. Hogyan készültél fel a viadalra?

Nem készültem specifikusan a vébére, a dolog titka a mindennapos felkészülés. Én 15 éve folyamatosan edzek, biciklizek, amikor lehet. A verseny előtti gyakorlásoknak az a különlegessége, hogy a 2-3 órás tréning alatt inkább azt az előadást próbálgatom, amit a versenyen is megmutatok a közönségnek.

Egyébként a legnehezebb dolog a freestyle-ban a dolog szépsége is: mivel nincs edzőnk, ezért saját magunkat kell motiválnunk. Én 2005 óta profiskodom, azóta vagyok stabilan dobogós különböző versenyeken. Az erőpróbák és az edzések közben a legfontosabb, hogy folyamatosan motivált legyen a versenyző. Ezt az egészet addig érdemes csinálni, addig szerez örömet, amíg az ember magáért csinálja, és nem érzi a munkájának, kötelességének.

Korábban említetted, hogy nem űzik tömegek a sportágat. Ezt figyelembe véve milyen a versenyzők kapcsolata egymással?

A többiekkel a nagyobb versenyeken és találkozókon futunk össze. Ott egymástól is tudunk motivációt szerezni, elsősorban az új trükkök apropóján. Hiszen ha látjuk, hogy valaki képes valami igazi különlegességre, akkor az nekünk is komoly segítség lehet. Természetesen van rivalizálás, hiszen versenyzünk egymással, de normális keretek közt maradunk: inkább baráti kapcsolatokra törekszünk, hiszen ugyanazt szeretjük, ez a közös pont.

Azt hallani, hogy te több trükk »szülőatyja« vagy.

Egy olyan trükk van, amelyet én találtam ki, és még csak én tudtam megcsinálni. Ez a fejjel lefelé levegőben átpörgetés, amit Monster Whipnek neveztem el. Egy-egy trükköt azonban nehezebb beépíteni a versenyprogramba: még egy-két évbe is beletelhet, hiszen ehhez már teljesen biztosnak kell lennie a végrehajtásnak. Ezenkívül vannak még trükkök, amiket én találtam ki, ám mások is megtanulták. Ez azért van, mert attól, hogy egy gyakorlat látványos, még nem biztos, hogy nehéz is. A vébén is minden trükksorban volt olyan elem, amelyet én csináltam először. Az ilyen egyedi dolgok miatt tudtam megnyerni a kölni versenyt is.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában