Újabb buszsávokat nyit meg a bringások előtt a BKK

2013. július 12. 16:57
Hétfőtől a kerékpárosok is használhatják egyebek mellett a Vörösvári úti, a Soroksári úti, a Kőrösi Csoma Sándor úti, a Krisztina körúti, az Alkotás utcai, a Hegyalja úti, a Dózsa György úti és a Pesti úti buszsávok egy részét.

Hétfőtől újabb tíz buszsávot használhatnak a kerékpárosok a fővárosban. A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint 11 kilométerrel nő a kerékpárosok által is használható buszsáv hossza a fővárosban. Az új helyszínek között szerepel a Vörösvári út, a Soroksári út, a Kőrösi Csoma Sándor út, a Krisztina körút, az Alkotás utca, a Hegyalja út, a Dózsa György út és a Pesti út. Az újonnan kijelölt szakaszokat az úttestre felfestetett sárga kerékpáros piktogram és a besorolás rendjét jelző kék, kerékpáros piktogrammal ellátott tábla jelzi.

A BKK tapasztalatai szerint a már megnyitott buszsávokban a járatok menetideje tartható maradt. Az intézkedést a központ egyebek között  azzal indokolta, hogy a kerékpárosoknak biztonságosabb az úttest jobb szélén haladni, mint a buszsávtól balra eső belső sávban, amely így mentesül a kerékpáros forgalomtól, illetve vonzóbbá teszik az adott útvonalat a kerékpárral közlekedők számára. A hosszú, kiemelkedően nagy autóbusz-forgalmú és sok gyorsjáratot befogadó buszsávokban továbbra sem szabad kerékpározni.

A BKK közútkezelői hatáskörben 2012-ben tíz helyszínen jelölt ki közös busz- és kerékpársávot összesen 6,5 kilométer hosszan, ezt az idén tizenöt meglévő buszsáv megnyitásával és egy közös busz- és kerékpársáv létrehozásával folytatja.

A bringások előtt megnyitott buszsávok teljes listája megtalálható a BKK weboldalán.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

El nem mondhatom, hogy mennyire elegem van a kerékpáros lobbiból!

Valamelyik nap a rádióban (MR1 lánykori nevén a Kossuth), mondja egy, az olimpiai helyszínekre kerékpározó idióta, hogy a rendőrök rászálltak a kerékpárosokra! Aztán elmondja, hogy a gyorsforgalmi utakon őt még rendőr soha meg nem állította, de az autósok az öklüket rázzák!

Hát ja, bizony én is rázom az öklömet! Ugyanis nem vagyok rá felkészülve, hogy a 110-es táblánál egy elmebeteg kerékpározót kell majd kerülnöm, mikor öt méterrel mellettünk ott van a kerékpár út. Mivel ezek nem vezetnek, azt sem tudják, hogy minek teszik ki az autóst, és saját magukat is.

Kedves kerékpáros lobbisták, talán nevelgetni kellene egymást, mert veszélyesek vagytok, mint a bolondok!

Egyet meg a libsiknek.

Ki-ki válaszhatna melyiket üti el elsőnek: a buzit, a bringást, vagy a balhibbantat.
De legalább az imidzsünk nőne tavariséknál.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés