Kerékpárutat adtak át Fertőendréden

2012. október 1. 8:59
Elsősorban az idegenforgalom fejlesztését szolgáló kerékpárutat adtak át szombaton a Kapuvárhoz közeli Fertőendréden.

Az avatóünnepségen Rádler István, a 620 lelkes település független polgármestere elmondta: a most átadott fél kilométeres, valamint a tervezés alatt álló, a falut Fertőddel illetve Vitnyéddel összekötő szakasz lehetővé teszi, hogy a Fertőparton kerekezők biztonsággal eljuthassanak a Hanságba és a Rábaközbe, ez pedig tovább gyarapíthatja a helyi szálláshelyek forgalmát.

Az építkezés során két hidat is építettek az Ikva folyón, mégpedig olyan helyen, ahol korábban csak a főúton kelhettek át a folyón a gyalogosok, kerékpárosok. Az eseményen elhangzott: az 56 milliós – 47 millió forinttal uniós és hazai pályázati forrásból finanszírozott – fejlesztés egy közel kétszer ekkora projekt része; ennek elemeként új turistautakat jelöltek és tábláztak ki a térségben, valamint Sopronban bormúzeum és vinotéka épül.

 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában