Bringás rendőrök segítik a kerékpáros közlekedést Budapesten

2012. július 4. 9:52
Szerdán megkezdte működését a rendőrség biciklis egysége. A bringás rendőrök reggel 9 és este 9 óra között járják Budapest kerékpárútjait és kiemelt turisztikai területeit. A kerékpáros rendőrök felkészítését a Magyar Kerékpárosklub is segítette.

Július 4-én, szerdán kezdte meg működését a Készenléti Rendőrség és a Fővárosi Önkormányzat közös közbiztonsági programjának keretében létrehozott 40 fős kerékpáros egység. A bringás rendőrök reggel 9 és este 9 óra között járják majd a belső kerületeket, a Margitszigetet, a Római-partot és a Népligetet. Feladatuk a biciklisekkel szembeni szabálysértések elleni fellépés, valamint a szabálytalanul közlekedő kerékpárosok ellenőrzése lesz.

A kerékpáros rendőrök kiképzését a Magyar Kerékpárosklub is segítette. „Nem az elavult szabályokba bevésett kötelező tartozékok kampányszerű ellenőrzését szeretnénk látni, hanem például annak megértését, hogy adott esetben miért nem a járdára sárga festékkel »épített« rossz bicikliúton teker valaki” – fogalmazott László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke. A kerékpárosklub szerint fontos, hogy a bringás rendőrök elsősorban az együtt közlekedés elvét hirdessék, és ennek jegyében segítsék a kerékpározást. Mint a szervezet közölte, az ellenőrzések során érvényesülnie kell a „gyengébb védelmének”, vagyis a járdáról fokozatosan le kell terelni az útra a kerékpárosokat, egyben fel kell lépni a közös utakon való biztonságos kerékpáros közlekedés és a bicikliutak tiszteletben tartása érdekében is.

A biciklis rendőrök turisták útbaigazítására is felkészítést kaptak, valamint a Magyar Kerékpárosklub biciklis kisokosával is tudják segíteni a kerékpárosokat.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában