Pedál Market: kerékpárpláza épülhet Csepelen

2012. június 29. 14:53
Egy tízezer négyzetméteres biciklis bevásárlóközpontot építene a volt Csepel Fémmű területére az Indotek. A Pedál Market építése jövő év elején kezdődhet és 2014-re lehet készen. A cég vezérigazgatója szerint a csepeli kerékpárgyártás hagyományai miatt kézenfekvő volt a bringások Csepelre csábításának ötlete.

Tízezer négyzetméteres kerékpárpláza építését jelentette be az Indotek Group. A Pedál Market kivitelezését 2013 elején kezdik meg a volt Csepel Fémmű területén. A 2014-re elkészülő beruházás értéke 1,1 milliárd forint. A vállalat a fejlesztés költségeinek 60 százalékát előértékesítés, míg a maradék részt önerőből biztosítja. Már tárgyalnak a leendő bérlőkkel is.

Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója a Pedál Markettel kapcsolatban elmondta: kézenfekvő volt a biciklisek Csepelre csábításának ötlete, lévén a kerékpárgyártásnak komoly hagyományai vannak a szigeten.

A Csepel.info emlékeztet: az Indotek korábban ígérte már a Csepel SC épületeinek felújítását, ám ebből nem lett semmi. Mint ahogy a 2010 júliusában bejelentett biciklis plázából, illetve a 2011 tavaszán beharangozott triálpályából sem. A portál megjegyzése szerint a mostani kerékpárpláza ötlete hasonlít a 2010-es bejelentéshez, amit anno a Rugév üzem helyén építettek volna fel.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés