Kerékpárutat alakítanak ki a Lánchíd utcában

2012. június 22. 17:28
A közlekedést is érinti majd a Budai Vár és környékének fejlesztése. A bicikliseknek jó hír, hogy a tervek szerint csillapítják a forgalmat a Lánchíd utcában, ahol kerékpárút is helyet kap majd. Ezen felül több ponton is kialakítanak biciklitárolókat.

Számos, közlekedést érintő projekttel kapcsolódik össze a budai Vár és környékének fejlesztése. Zumbok Ferenc, a Budai Várbazár felújításával és a Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásával megbízott kormánybiztos arról beszélt, hogy a beruházás nemcsak egy történelmileg hű rekonstrukció, hanem a közösségi közlekedést is érinti. Egyebek mellett elmondta: szeretnének kialakítani egy kikötőt a Vár lábánál, ahová hajójárat hozhatná a pesti oldalról a látogatókat.

A Budai Vár közlekedésfejlesztési koncepcióját készítő Fehérvári és Fekete Kft. szakértője, Dobrocsi Tamás arról beszélt, hogy lépcsőzetesen igyekeznek korlátozni a Várban a parkolást, a járműveknek pedig mélygarázsokat építenek a környéken. Szigorodik a behajtás, és már jövő nyáron új, modern beléptetőrendszer működik majd. Szólt arról is, hogy a mai buszok helyett környezetbarát, elektromos járművek járhatnak majd.

Átszerveznék a Várnegyed buszjáratainak útvonalát is, a turistabuszok pedig a Palota úton, a Fehérvári bástyától délre tehetnék le utasaikat, majd a Mészáros utca – Győző utca sarkán lévő, a MÁV tulajdonában álló, használaton kívüli területen kialakítandó parkolóba kellene beállniuk. A közlekedési szakértő azt is elmondta, hogy a Várbazárnál épülő mozgólépcsőn túl több helyen liftek vezetnek majd a Várba, valamint csillapítják a forgalmat a Lánchíd utcában, ahol szélesebb járda és kerékpárút is helyet kap. A biciklistáknak több ponton is tárolókat alakítanak ki.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés