11 kilométeres kerékpárút lehet Székesfehérváron

2012. március 1. 15:43
Még az idén megépítenék az Iszkaszentgyörgy és Székesfehérvár közötti kerékpárút hiányzó szakaszait, így közel 11 kilométeres egybefüggő kerékpárút alakulhatna ki a városban és környékén.

25 millió forint szerepel a székesfehérvári önkormányzat idei költségvetésében az Iszkaszentgyörgy és Székesfehérvár közötti kerékpárút hiányzó szakaszainak kiépítésére – írja a Fejér Megyei Hírlap. Ennél viszont jóval több pénz van a projektre, ugyanis a város korábban mintegy 120 millió forintot nyert erre a célra.

Az Iszkaszentgyörgyről az Aligvári dűlőig vezető szakasz már évek óta készt, de ezt nem kötötték össze az Új Csóri úti kerékpárúttal. Szintén nincs kerékpárút az Új Csóri úti körforgalom és a Palotai úti Garzonház között. Azonban a tervek szerint ez nem sokáig marad így, hiszen a cél az, hogy még idén megépítsék a hiányzó szakaszokat. Ha elkészülnek, akkor Iszkaszentgyörgytől indulva a Piac téri és alsóvárosi kerékpárúthoz kapcsolódva közel 11 kilométeres egybefüggő kerékpárút jönne létre.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én a kötelező rendszámot és a jogosítványt is bevezetném. Sőt, menjen regadó is mindenre, aminek kereke van!

Valójában a kerékpárt igazából adóelkerülés céljára használják.

@butapesti: trolladón már gondolkodtál?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában