kerékpár

2014. március 3. 10:30
Szeretem Magyarországot! Egy nap visszatérek majd!
2014. január 31. 08:41
Végül csoda történt. Egy magyar férfi megtalálta a bringámat egy piacon, és szólt a Budapest Bike Maffiának. Így visszakaptam a kerékpáromat.
Találat
2014. január 25. 11:38
A rendőrség bejelentette, hogy egy 17. kerületi piacon megtalálták azt a kerékpárt, amit Yoshihiro Shimada japán világutazó bringástól loptak el a napokban Budapesten.
Fool On The Planet
2014. január 24. 09:11
Több mint öt éve van úton a japán Yoshihiro Shimada, a mérnökből lett világutazó kerékpáros. Több kontinens, 71 ország és 50 ezer kilométer letekerése után a napokban Budapestre érkezett, ahol első éjszaka egyből ellopták az eddig használt bringáját. Most abban bízik, megtalálja még Budapesten, hogy aztán tovább utazzon Kelet felé. De addig is időt szakított arra, hogy öt év világutazói élményeiről meséljen a Mandinernek.
2014. január 23. 15:57
Az utóbbi években Magyarországon a bringás civil mozgalom átrajzolta a városi létről alkotott fogalmainkat.
Infra
2014. január 23. 11:31
Csütörtökön mutatták be a Bringázni élmény! Kerékpáros Fejlesztési Programot, melynek keretében még az idén megvalósíthatósági és döntés-előkészítő tanulmányok készülnek, illetve megújul a Kerékpáros Nyilvántartó Rendszer is.
Tolva
2014. január 22. 18:43
Sopronban is fejlődik a kerékpáros infrastruktúra, ám a városvezetés igencsak furcsa megoldást talált ki pár kereszteződésnél: csak a biciklit tolva lehet átkelni rajtuk. Ez azonban nem felel meg sem a vonatkozó útügyi előírásnak, sem a közlekedésről szóló törvénynek a Magyar Kerékpárosklub szerint.
Ellopott bicikli kerestetik
2014. január 21. 12:42
Yoshihiro 5 éve utazgatott összecsukható, ezüst színű biciklijén szerte a világban, amikor is elérkezett Budapestre, ahol január 17-én ellopták a kerékpárját. A japán turista érzelmi okok miatt szeretné megtalálni kétkerekűjét.
2014. január 16. 10:58
Áprilisban indulhat a budapesti közbringa-rendszer, a BuBi. A kölcsönözhető kerékpárok fele már dobozában várja a startot.
2013. november 28. 13:17
Két kilométer bicikliutat építettek az egyik peremterület és a városközpont között Ajkán, valamint több kerékpártárolót is kihelyeztek.
BuBi
2013. november 26. 12:20
A 2014 tavaszán induló BuBi miatt kilenc kerületben igyekszik kerékpárosbarátabbá tenni az infrastruktúrát a Budapesti Közlekedési Központ: a fejlesztés 120 utcát, 60 jelzőlámpás csomópontot, 30 fő- és gyűjtőútszakaszt érint, valamint 20 kisebb forgalmirend-módosítást is magába foglal.
2013. november 21. 15:26
A budai kerékpáros főútvonal és az ország kerékpárútjainak nagy része sürgős felülvizsgálatra és átalakításra szorul.
2013. november 19. 10:33
Van a kerékpárosoknak egy olyan szegmense, tisztelet a nagyszámú kivételnek, akinek el kellene magyarázni azt is, mit jelent a piros lámpa. Interjú.
2013. november 17. 14:30
Mondjanak bármit a szkeptikusok, Budapest biciklis város volt és egy pár évtizedes intermezzo után újra az kezdett lenni.
Bringáznak a munkába
2013. november 14. 16:07
A Profession.hu felmérésében a megkérdezettek 15 százaléka mondta azt, hogy kerékpárral jár dolgozni. A válaszadók 32 százaléka az autót, 25 százaléka a helyi közösségi közlekedést használja a munkahelyre való eljutáshoz.
2013. november 14. 15:39
Novák Károly Eduárdot az indoklás szerint azért váltották le, mert a szövetség fegyelmi bizottsága szerint szubjektív alapon döntött a válogatott kerékpárosokról, illetve egyes klubokkal pozitív, másokkal negatív értelemben volt részrehajló.
2013. november 14. 12:44
A Magyar Kerékpárosklub hatodszor tartott lámpaszámlását szerdán este.
2013. november 14. 11:40
Háromszor annyi egyszázalékos felajánlást kapott idén a Magyar Kerékpárosklub, mint tavaly.

összesen: 849 db | 18 db/oldal

első vissza 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 következő utolsó