Budapest

2013. január 23. 15:24
Budapesten az MK, az egész (országos) MK névében lép fel, a vidéket meg meghagyja a területi, helyi aktivástáknak, csoportoknak, hogy intézzék maguk, helyi „erőből”.
2013. január 18. 12:48
Budapesten egyre többen tekernek télen is és ez nem véletlen. A bringa most is a legegyszerűbb közlekedési eszköz, amivel a legkönnyebben lehet eljutni bárhová.
2012. december 7. 16:58
Átadták a Pozsonyi út második megújult szakaszát, ahová a Magyar Kerékpárosklub közreműködésének köszönhetően az eredeti tervekhez képest jóval több, közel ötven kerékpártároló is került.
2012. december 4. 09:20
Ezúttal egy, az V. kerületben tevékenykedő profi kerékpártolvaj nyomába eredtek a Tolvajkergetők.
2012. november 13. 10:00
Kb. 30ezer Budapesten lebiciklizett km után, hogy egyetlen tükröt sem törtem le.
2012. november 6. 09:02
A Polgármesteri Hivatal épületében sincs kerékpártároló, és a biztonsági őrség néha elég morcosan áll hozzá, ha a kerékpárom tárolásáról érdeklődöm. A többi önkormányzati intézmény környékén sem lényegesen jobb a helyzet.
2012. október 31. 15:52
A Fővárosi Közgyűlés szerdán megszavazta a BuBi éves üzemeltetési díját, mely 250 millió forint lesz majd. Az ütemterv szerint a budapesti kerékpárkölcsönző-rendszer próbaüzeme jövő augusztusban kezdődhet meg.
2012. október 29. 15:31
Úgy látjuk, hogy több a kár, mint a haszon, ezért arra kértük a BKK szakembereit a tárgyaláson, hogy állítsák meg az építkezést.
2012. október 27. 15:46
A rendőrség mindezidáig semmilyen intézkedést nem tett. Nem fogták el a tolvajt, pedig féltucat videófelvétel van a lopásairól, és még több szemtanú.
2012. október 27. 15:01
Összefognak a Rákos-patak menti önkormányzatok, hogy a következő uniós finanszírozási ciklusban jusson forrás a patak teljes hossza menti kerékpárút kialakítására. A várakozások szerint 2016-ra elkészülhet a projekt.
2012. október 26. 11:40
Egy csapat pesti bringás elhatározta: rejtett műholdas jeladóval felszerelt csalibringával lépre csalja a kerékpártolvajokat. Bár eddig mintegy húsz sikeres akciót hajtottak végre, elmaradt mögülük a támogatás. Polgár Tamás (Tomcat) szerint ennek részben oka lehet, hogy a projektet vele azonosítják. Interjú.
2012. október 19. 12:55
Átadták csütörtökön Budapest XXI. kerületében, Csepelen a Weiss Manfréd úti kerékpárutat, amely a Kvassay hídtól az Ady Endre útig tart.
2012. október 17. 12:42
A Budapesti Aszfaltprojekt sétával és biciklis túrával emlékezik meg '56 eseményeiről a főváros forradalmi helyszínein.
2012. október 12. 17:28
2.800 méternyi kerékpárutat és a nyomvonalon 16 kerékpártárolót adott át a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes és a BKK vezérigazgatója a III. kerületben.
2012. október 1. 14:04
Jeladós csalibiciklivel kergeti a tolvajokat néhány pesti bringás. Az erről szóló videósorozat első részében a három évvel ezelőtti kezdeti próbálkozásokat elevenítették fel.
2012. szeptember 27. 10:10
A születésnapon Budapesten is indul egy Critical Mass a Hősök teréről. Ahogy ezután is, minden hónap utolsó péntekén. Nem mi szervezzük, de nem is fogjuk eldugni előletek.
2012. szeptember 25. 11:38
Sikeresnek ítélte Vitézy Dávid a szombati autómentes napot a fővárosban. A rendezvényre többen látogattak ki, mint tavaly, és tisztább lett az Andrássy út levegője.
2012. szeptember 21. 15:30
Az LMP célja, hogy 2020-ra a fővárosi közlekedés 15 százalékát a kerékpárosok adják, az autósok aránya pedig 25-30 százalékra csökkenjen. A párt fővárosi frakcióvezetője szerint a kerékpáros közlekedés fejlesztésekor nem csak kerékpárutakra, hanem biciklitárolókra és a tömegközlekedés bevonására is szükség van.

összesen: 198 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó