bicikli

„I Bike Budapest”
2016. április 23. 16:26
Több ezer kerékpáros vonult fel az „I Bike Budapest” elnevezésű megmozdulás keretein belül Budapest belvárosában. A Magyar Kerékpárosklub szerint közölte: céljuk hogy minél többen megtapasztalhassák egy kerékpárbarát város hangulatát, a menet ezért Budapest legszebb részein halad át.
Biciklis polgármester
2016. április 23. 10:00
Nem csak beszél a kerékpározásról, hanem hosszú évek óta amikor csak teheti, biciklivel közlekedik az V. kerület polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter. A belvárosi kerületvezető szerint rengeteget fejlődött a közlekedési kultúra Budapesten, és nem tart attól, hogy Tarlós István valóban radikálisan vissza akarná bontani a kerékpáros fejlesztéseket, de ha mégis, akkor a Belváros is szót fog emelni ez ellen. Szentgyörgyvölgyi köszönetet mondott a biciklis szervezeteknek és felvonulásoknak is, amelyeken egyébként maga is vett már részt. Interjú.
2016. április 20. 17:21
Sok témáról beszéltünk, voltak közös pontok, de olyanok is, amikben nem tudtuk meggyőzni egymást.
Párbeszéd
2016. április 20. 16:27
Tarlós István megállapodott a Magyar Kerékpárosklubbal, hogy ők is részt vesznek a kerékpározással foglalkozó munkacsoport következő ülésén. A szerdai egyeztetésen kiderült, Tarlós István elképzelhetőnek tartja a belváros egy szűk területének autómentesítését – írta a Magyar Kerékpárosklub a Facebook-oldalán.
2016. április 18. 12:33
Egész Budapest érdeke, hogy minél többen kerékpározzanak – jelentette ki Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója a vasárnapi Mokkában.
2016. április 14. 10:07
Tarlós István ennek ellenére tagadta, hogy teljesen betiltanák a kerékpározást a fővárosban: egyelőre tesztüzem jelleggel csak 23 fővárosi kerületben lesz tilos minden reggel 6 és éjjel 1 között.
2016. április 14. 09:50
Ha van komoly tanulsága az elmúlt éveknek, az éppen az, hogy a biciklis infrastruktúra fejlesztésével lehet fejleszteni a közlekedési kultúrát is.
2016. április 13. 15:07
A kerékpáros infrastruktúra tervezett visszafejlesztése olyan egyirányú gondolkodásról tesz tanúbizonyságot, amely már nemcsak a kerékpárosok, de minden budapesti közlekedő számára kártékony.
Bringabalhé
2016. április 13. 11:01
„A kerékpározás ésszerű fejlesztése nem lehet azonos a kerékpárosok radikális kisebbségének gátlástalan terrorjával” – közölte Tarlós István budapesti főpolgármester hivatala közleményben. Tarlós maga az Indexnek azt mondta: „Egy bicikliutat sem szüntetek meg. De azokon a helyeken, ahol ilyen közel vannak egymáshoz a bicikliutak, plusz a buszsáv is bicikliút, ott a buszsávban egyszerűen letöröljük a piktogramokat. Ez történik, semmi más”.
2016. április 13. 10:35
A kerékpározás ésszerű fejlesztése nem lehet azonos a kerékpárosok radikális kisebbségének gátlástalan terrorjával.
2016. április 13. 10:23
A kerékpáros propagandista liberális sajtó most arról beszél, hogy Tarlós a hetvenes évekbe süllyeszti vissza Budapestet. Nem. Ami most készül, azt úgy hívják, hogy a józan ész diktálta rend.
2016. április 12. 21:31
Tarlós István döntött: visszaviszi Budapestet a ’70-es évekbe, és újra kirobbantja a bringás forradalmat! Beszüntetne mindent, ami a programjában volt, és ami élhetőbbé teszi Budapestet.
2016. április 6. 15:59
Bár pontos számítást nyilván nehéz végezni, de gyaníthatóan már csupán ez, valamint a kerékpáros iparágból keletkező ÁFA-bevétel simán fedezi az említett 120 milliárd forintot, ami egyébként eloszlik 5 évre.
2016. április 6. 15:39
Ráhúzta egy bringásra a kormányt egy teherautó-sofőr Marosvásárhelyen, majd mikor a kerékpáros ezt szóvá tette, még egyszer megtette ugyanezt.
2016. március 31. 10:49
A bicikliseknek a közlekedést illetően semmifajta adóterhük nincsen, miközben sorra-rendre épülnek a bicikliutak, amiket persze aztán karban is kell tartani.
Változások
2016. március 31. 10:30
Anne Hidalgo párizsi főpolgármester tervei szerint a jövőben a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak biztosítanak elsőbbséget Párizs hét híres terén; 50 százalékkal növelik mozgásterüket.
Fejlesztési tervek
2016. március 30. 11:30
A következő években több mint 1000 kilométer kerékpárút épül majd a közlekedési államtitkár szerint, aki az állami hírtévében elmondta azt is, hogy ebből mintegy 700 kilométernyi bringaút építését már elő is készítették.
Bringa
2016. március 25. 20:58
Négy helyszínen, összesen kilencven, GPS-nyomkövetővel ellátott egyetemi kerékpár áll március 30-tól a hallgatók és az oktatók rendelkezésére, hogy gyorsan és környezetbarát módon közlekedhessenek az egyetemi helyszínek között. A beruházást saját forrásból valósította meg a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzata. Az egyetem kancellárja elmondta: szeretnék bővíteni a rendszert a jövőben.

összesen: 721 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó