Keszthelyen átbringázva is el lehet jutni Hévízig

2015. június 29. 10:07

Négy kilométerrel bővült Keszthely kerékpárút-hálózata: most már a Balaton-parti városon áthaladva is el lehet jutni Hévízre a tó körüli bringakörútról. A beruházás 280 millió forintba került.

2015. június 29. 10:07

Közel négy kilométernyi új szakasz építésével, illetve kijelölésével, mintegy 280 millió forint támogatás felhasználásával készült el Keszthelyen az a kerékpárút, amely a városon átvezetve összeköti Hévízt a balatoni bringakörúttal. Ruzsics Ferenc, a város fideszes polgármester a hétfő átadáson elmondta: az önkormányzati városüzemeltető cég, a VÜZ Kft. vissza nem térítendő támogatást nyert a beruházáshoz a nyugat-dunántúli operatív program turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztést szolgáló pályázatán.

A Hévíz felől a Balaton-partig vezető új kerékpárút több mint 2,7 kilométernyi szakasza új építésű, további közel egy kilométer pedig meglévő utakon kijelölt nyomvonal. A nagyobb részt gyalogosok közlekedésére is kijelölt útnak két ága van, az egyik megkerüli, a másik pedig áthalad a Festetics-kastély parkján, továbbá 7 helyszínen pihenőt is kialakítottak a közlekedőknek. A most elkészült több mint 3,7 kilométernyi kerékpárúttal együtt összesen meghaladja a 16 kilométert a Keszthelyen épített vagy kijelölt bicikliutak hossza.

A kép forrása a Mozgásvilág.hu, ahol kifejezetten ajánljuk a Hévíz-Keszthely-Szigliget-Tapolca-Keszthely túra fotókkal gazdagon dokumentált leírását.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!