Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Indul a Tata-Tatabánya kerékpárút építése

2013. augusztus 08. 12:34

A mintegy hét kilométer hosszúságú kerékpárút nemzetközi madárvédelmi területen halad át, az Által-éren egy új fahídon kelhetnek át a kerékpárosok, később pedig az út csatlakozhat majd az EuroVelo6-os, illetve az 1-es út mentén haladó bringautakhoz is.

2013. augusztus 08. 12:34

Tata és Tatabánya között mintegy hét kilométer hosszúságú kerékpárút építése kezdődik meg, mely az Által-ér völgyében, Vértesszőlős érintésével köti össze a két települést. Tata alpolgármestere, Horváthy Lóránt elmondta: az útvonal nemzetközi madárvédelmi területen halad át, az Által-éren egy új fahídon kelhetnek át a kerékpárosok. Az út később kapcsolódhat az EuroVelo 6-os számú útvonalnak, illetve kapcsolódik a Tatabánya és Vértesszőlős között már meglévő, az 1-es út mentén haladó kerékpárúthoz.

Az alpolgármester tájékoztatása szerint a megyei Sportszövetségek Szövetségének szervezésében megkezdik Tatabányát, Környét, Kecskédet és Oroszlányt összekötő kerékpárút tervezésének előkészítését. Az erről szóló szándéknyilatkozatot várhatóan ősszel írják alá a települések.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!