Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Bibí
2016. november 3. 12:48

Átadták a századik Mol Bubi állomást csütörtökön a III. kerületi Kolosy téren, ezzel együtt további két tucat dokkoló is elérhetővé válik, így 12 kerületben 112 gyűjtőponton vehető igénybe a fővárosban a közösségi kerékpáros-hálózat, 1270 kerékpárral.

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az ünnepélyes átadáson azt hangsúlyozta, hogy a Mol Bubi nem egyszerű kerékpárbérlő rendszer, hanem összekapcsoló közlekedési mód, amely közlekedési láncban kezdi el gondolkodtatni az embert. Teszi ezt úgy, hogy alternatívát, döntési lehetőséget kínál az autózás és a közösségi közlekedés mellett. Hozzátette: ezzel kezdődik az okos város a BKK számára, mivel biztonságos és fenntartható, környezetbarát közlekedési módról van szó.

Megemlítette, hogy az elmúlt két évben összesen hat balesetben voltak érintettek a Mol Bubi felhasználói, de ezek egyike sem járt súlyos sérüléssel. A statisztikákból kiemelte, hogy a rendszer üzembe állítása, 2014 szeptembere óta mintegy kétmillió bérlést regisztráltak, az átlagos bérlési idő 15 perc. A kiosztott háttéranyag szerint a legnépszerűbb a Jászai Mari téri, az Erzsébet téri, a Kálvin téri, a Fővám téri, a Városháza parki és a Szent Gellért téri állomás.

A következő évi fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, 2017-ben és 2018-ban is folytatódik az új állomások telepítése, és szeretnék elérni, hogy a Mol Bubi az e-jegyrendszerbe teljesen integrálódjon, és átjárható fizetési és szolgáltatási rendszer legyen. (MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://kerekpar.mandiner.hu/trackback/26173


Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint




Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó