Már kerékpárúton is el lehet jutni Sopronból az osztrák határig

2013. november 8. 14:58

A hét kilométer hosszú bicikliút a 84-es főút mentén halad: négy kilométeren aszfaltozott a kerékpárút, a szakasz többi részén pedig zúzalékos úton.

Hét kilométernyi, mintegy 150 millió forintból elkészült kerékpárutat adtak át a 84-es főút Sopront a magyar-osztrák határral összekötő szakasza mentén. Egy idén márciusban indult projekt keretében, az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert pénzből és 10 millió forint önrészből készült el mintegy 5,8 kilométeres szakasz. Ebből négy kilométer aszfaltozott, a többi zúzalékos út. Az így elkészült részt saját költségén, 26 millió forintból további másfél kilométerrel toldotta meg az önkormányzat. Ez a szintén zúzalékos rész köti össze a pályázati forrásból elkészült szakaszt Sopron meglévő kerékpárút-hálózatával – tudatták.

Jelezték azt is: ezzel a beruházással így végig bicikliúton lehet Sopron belvárosából a határátkelőig kerekezni. A túloldalon várhatóan jövő áprilisra épül meg az az összeköttetés, amely az osztrák kerékpárút-hálózathoz kapcsolja a rendszert. 

A bejegyzés trackback címe: http://kerekpar.mandiner.hu/trackback/11205